Miért pont január 1. az év kezdete?

A válasz kicsit hosszadalmas lenne.

[link]

( [link] )

Roppant egyszerű. ha meg akarsz számolni egy marék rizsszemet, úgy kezded, hogy háromezer négyszáz huszonhat? na ugye úgy, hogy egy. Így voltak ezzel a rómaiak is. Csak náluk ezt március 1-nek hívták.

Telt múlt az idő, rájöttek, hogy tizenkettesével nehezebb számolni, mint tízesével, közben kitaláltak becsületes neveket a hónapoknak. Azóta így hívjuk.

Amikor az i. e. 2. században a római birodalom területe gyors ütemben nőni kezdett, egyre nagyobb problémává vált, hogy a köztársaság hadseregeit vezető consulok március 15-én foglalták el hivatalukat, mert mire eljutottak a csapatokkal mondjuk Hispániába, már nyár volt és a hadakozásra alkalmas idő fele eltelt. Ezért i. e. 153-ban a hivatalba lépést áttették január 1-re, és innentől kezdve kezdődik az év január 1-én.

[link]

[link]

[link]

"Caesar naptárreformja

Iulius Caesar Kr. e. 46-ban vezette be a róla elnevezett júlián-naptárat. Erre nagy szükség volt: a korábbi római naptárban, mivel az csak közelítette a csillagászati évet, olyan otromba eltérések voltak már, hogy egy eredetileg tavaszi ünnepet már nyáron tartottak meg. A bevezetett naptárban a mi naptárunkhoz képest szinte semmi különbség nincs: tizenkét hónap, váltakozó hónap-hosszok, minden negyedik évben egy szökőnap. A szökőév szökőnapja február 24-e, nem 29-e (a 2020-as naptárban ezt le is lehet ellenőrizni!), és ez még Caesarra megy vissza, ő rendelkezett úgy, hogy a március előtti hatodik nap kettőztessék meg.

De milyen volt a régi római naptár? Csak tíz holdhónapból állt, öt 29 napos és öt 30 naposból (így összesen 295 nap volt egy évben), a két téli hónapnak egységesen nem volt neve. Mivel mezőgazdasági értelemben feleslegesek voltak, egyszerűen nem tartották számon őket. Az év a mai márciussal kezdődött, ez volt a consulok beiktatási hónapja is (március közepén, azaz idusán) egészen Kr. e. 154-ig (ekkor hozták előre azt január 1-re, amikorra már volt január és február is a naptárban), azaz, a római újév nem a mai január 1-jén vette kezdetét.

Mivel az év márciusban kezdődött, emiatt az egykori hetedik hónap ma már kilencedik, a mi tizedik hónapunk az egykori nyolcadik, a tizenegyedik hónap az egykori kilencedik, és lett később tizenkettedik hónappá az eredetileg tizedik hónap, a december. A történet szerint Numa Pompilius (vagy Romulus), a második (vagy első) római király vezette be a tizenegyedik és tizenkettedik hónapot az év végére, azaz, így született meg január és február hónap. Numa a január hónap nevét Janus isten nevéből vette, aki a kezdetek és a vég, az átváltozások, a kapuk és a színészet kétarcú istene volt, ő volt az, aki az isten kultuszát is bevezette.

Érdekesség, hogy a juliusi naptárreform évében az év 445 napból állt, ugyanis 90 napot hozzáadtak az évhez, hogy a kezdő nap változatlan maradhasson, ez lett az „összezavart év” (annus confusus). Ekkor lett hivatalosan is január 1-e az év kezdő napja, Caesar ekkor hozta szinkronba az évkezdetet a consulok évével, ami szintén egy okos elgondolás volt, ugyanis a rómaiak az éveket a két consul évével nevezték meg (pl. Lepidus harmadik és Brutus első consuli éve). Az ötödik, Quintilis elnevezésű hónapot, Caesar halála után, az ő tiszteletére az államférfi nemzetségi/családi nevéről (nomen gentile) Iuliusnak nevezték át.

Újév a középkorban

Róma bukásával a január 1-jei évkezdet is feledésbe merült. A korai keresztény államok joggal gondolták úgy, hogy a lerészegedő mulatozással, falatozással, orgiákkal tűzdelt római Saturnalia-ünnep nem méltó arra, hogy megemlékezzenek róla. Ekkor az államok különböző napokon kezdték el ünnepelni az újévet. Több ország március 25-öt vette az új év kezdetének, Mária feltételezett teherbe esésének napját (erre kilenc hónappal van ugyanis karácsony).

Van, ahol pont a karácsony, december 25-e lett az évkezdő nap, míg máshol a húsvét napjától számították az újévet (noha a húsvét első napja változó napokra esett). A Kelet-római Birodalomban, azaz Bizáncban szeptember 1. lett az évkezdő nap, a későbbi francia királyságon belül pedig április elseje. Ezek az évkezdetek ellenben szinte csak a kormányzatokban és az egyházban jelentettek hivatalos évkezdetet, az egyszerű ember továbbra is január elsejétől számította az újévet.

A Gergely-naptár

Bár az ortodox egyházban vallási célokra még ma is a julián naptárat használják, azt a középkorban ki kellett igazítani. A napévet ugyanis 11 perccel elszámolták, pontosabban, Caesar nem tartotta azt az eltérést jelentősnek. Emiatt a számolási hiba miatt azonban 128 évenként 1 napot tévedett, ebből kifolyólag aztán a húsvét, amelyik egy mozgó ünnep (a tavaszi napéjegyelőséget követő első holdtöltét követő első vasárnap), egyre távolabb került március végétől, azaz, ugyanaz történt, mint a naptárreform előtt: elkezdett vándorolni az ünnepnap.

XIII. Gergely pápa a nevét viselő naptárreformot 1582-ben rendelte el, ekkor a fent említett 11 percet úgy igazították ki, hogy amíg a julián naptárhoz hasonlóan minden negyedik év szökőév, amikor február nem 28, hanem 29 napos, addig minden 100-ik év viszont nem szökőév (viszont minden négyszázadik év mégis szökőév). Így a gregoriánként is ismert naptárban minden négyszáz évben 97 szökőév található. XIII. Gergely 10 napot még ki is vett októberből, hogy kiigazítsa az addigra már elcsúszott julián naptárat.

Ezt a katolikus országok azonnal érvényesítették is (Magyarországon 1587-ben, amikor is 1587. október 21-e után november 1-e vasárnap következett), ám több protestáns ország és az ortodoxok nem. Mint ismert, az ortodox hagyományú országok egészen a XX. század elejéig továbbra is a júlián naptárat alkalmazták, az oroszok híres módon csak az 1917-es forradalom után váltottak át (ezért volt novemberben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe). A világon legkésőbb a törökök tértek át a gregorián naptárra, 1927. január 1-ével."