A magyar nyelv (mint beszélt, élő nyelv) mennyire áll ellen az idegen behatásoknak, változásoknak?

Ha a kérdést komolyan veszem - és nem tartom egy újabb hülye nyelvféltő jajveszékelésnek -, akkor azt kell mondani, a magyar nyelv bizonyára jobban “ellenáll” az “idegen behatásoknak”, mint az átlag európai nyelvek, mert azok egymással közelebbi rokonságban vannak, mint a magyarral. Persze van egy jó domináns nyelv, az angol, ami minden nyelvbe behatol valamennyire. De hát ilyen mindig volt. Nálunk jó sokáig a latin volt ilyen, tele is van a nyelvünk latin/görög eredetű szavakka, amik senkit nem zavarnak. Pl. a “persze” , amivel az egyik előző mondatom kezdtem, sem magyar szó, frusztrált nyelvvédők használhatnák helyette a “magától” szót. Valójában nem léteznek a nyelvet rontó, vagy javító idegen behatások, egy nyelv folyamatosan változik, új szavak kerülnek használatba, mások kikerülnek a használatból, de - sokkal lassabban és ritkábban - nyelvtani változások is történnek. Nem lehet - és nem is kell - eldönteni, hogy egy bizonyos nyelvtani változás hasznos, vagy káros-e. A román nyelve pl. állítólag albán hatásra kerültek be a végartikulusok. Jobb lett től, vagy nem? Ki tudja? Az orosz nyelvben meg nincsen semmiféle névelő, pedig az ószlávban, vagy valamelyik ősében még volt. Rosszabb lett ettől az orosz nyelv?

A véleményem tehát az, hogy nem kell, hogy ellenálljon a magyar nyelv az idegen hatásoknak, nem is fog, és soha nem is állt ellen nekik.