A monoteizmus-, és úgy általában a monoteista (egyistenhívő) vallások a fejlett társadalomnak az ismertetőjegyei, míg a többistenhívő politeista vallásosság csak a kezdeti időkben létező, még éppen csak kialakulófélben lévő viszonyok maradványai?
"A fejlett társadalom jellemzője az ateizmus."
Hát pl az USA-ban a vallástalanok aránya mindössze 39% körüli, és szerintem elég fejlett társadalom...
Az egyetlen isten a lehető legegyszerűbb dolog ebben a tekintetben, mert a több isten mitológiája rendkívül bonyolult az összefüggéseivel, bár ami azt illeti, ott is van egy főisten, aki mindenek felett áll és a többinek csak bizonyos feladatok vannak kiosztva, valójában alattvalók, nincs teljhatalmuk.
Aztán lényegében igazi monoteista vallás sincs, mert a rosszat, a gonoszságot, a világ negatív jelenségeit a zsidó és a keresztény vallás is másra hárítja, most attól függetlenül,hogy ördögnek, vagy sátánnak hívják, valójában istenként funkcionál megadott szerepkörrel, hasonló módon, mint a politeista vallásokban a főistenség melletti istenek.
Kedves Kérdező!
A kezdeti felvetésed úgy, sommásan nem állja meg a helyét. A korai zsidó társadalom(Bírák kora) nagyon egyszerű rétegződésű volt, monoteista vallás, úr-szolga viszony, kicsiny társadalmi differenciálódással. Ez utóbbit a tudomány és a gazdasági élet fejletlensége is magyarázza.
De ha megnézzük a mai Japánt, akkor éles a kontraszt. Sintó vallás, 8 millió istenség, de fejlett a társadalom, tudomány és gazdaság.
Ezért én másféle módon keresnék összefüggést a vallás és a társadalom között.
Az is kérdés, mit értünk fejlett társadalom alatt? Az erkölcsi szint magas voltát? Akkor a korai keresztények ennek megfeleltek, de a társadalom a pátriárkák időszakában szintén egyszerű volt. Valamint a tudomány viszonylagos fejletlensége miatt szintén nem differenciált.(Párhuzamos időszak a bírák idejével 2000 évvel korábban.)
Én inkább a technika fejlődését látom a differenciálódás okaként. Különösen az ipari forradalom után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!