A középkorban hol volt a határ tudós, alkimista és boszorkánymester között?

Tökmindegy mit csinált, ha a közember nem értette és mégis működött, akkor az alkmista/tudós/boszorkánymester/táltos volt.

És tökmindegy mit csinált, ha abba könnyen bele lehetett látni azt, hogy Isten ellenes cselekedet, akkor könnyen eretnekként végezhette.

Épp a minap fogalmazódott meg bennem is ez a kérdés (láttam valami középkoros filmet :) )

Aztán az ugrott be, hogy ez manapság sincs olyan nagyon másképp. Ma is azonnal elítélik a tömegek azt, aki mást mond/gondol, mint a hivatalos álláspont.

Ez így nem éppen korrekt kérdés, mert a szerzetesek is ugyanúgy gondolkodtak, tudod, akik folyamatosan átmásoltak az ókori gondolkodó munkáit az utókornak és ők voltak azok is, akik iskolákhoz hasonló tevékenységet folytatták és oktatták a novíciusokat és utána ugye létre is jöttek iskolák, egyetemek, ahol szintén szerzetesek, papok tanítottak.

Plusz valószínűleg az sem teljesen helytálló, hogy azért ítélték el valakit, mert másképpen gondolkodott. Ez nem a tömeg ítéletén múlott, hanem a hatalmasokén, akik ha fenyegetve érezték a pozíciójukat, akkor elítélték az adott személyt. A tömegnek ebbe nem nagy beleszólása volt.

Roger Bacon-re pl. lehet az mondani, hogy tudós volt és se nem volt alkimista, se nem boszorkánymester, hanem ferences rendi szerzetes.

Az inkvizíció is főleg olyan keresztények ellen irányult, akik alternatívan értelmezték a bibliát, így lettek eretnekek. Nem sok köze volt a tudósokhoz és alkimistákhoz. Egy alkimista is állíthat bármit, ameddig nem veszélyezteti vele a pápa hatalmát. Az egész hatalmi játék volt és nem a gondolkodás ellen irányult.

Nem úgy kell elképzelni a középkori tudományos életet, mint a francia forradalmat, hogy ha ellenforradalmian pislogtál akkor már vittek is a guillotineba. Az egyházak, szerzetes rendek keretében rendes kutatómunkák folytak, aztán a 13.-14. századtól a világi tudománynak is kialakult a hagyománya - aki ilyen szerzetesrendben vagy egyetemen élte életét azt azért jó eséllyel lehetett tudósnak hívni.

Csak hát a világi embert (uralkodókat, nemeseket, bankárokat) mi érdekelt legjobban: hogy lehet aranyat meg bölcsek kövét csinálni. Az alkimista torzítottan ezekre a kérdésre válaszokat kereső kutatót takarta - gyakran bármiféle tudományos előképzettség nélküli emberek voltak ezek magánemberek által eltartva. Alkimistát kb. épp úgy lehetett bérelni, mint udvari bolondot, szakácst vagy építészt. A puskapor elterjedése előtt is voltak vegyi anyagok aminek kikeverését meg tudta oldani, tehát alapvetően nem volt egy haszontalan pozíció, kb. mint egy vegyészmérnök magánvállalkozó, bár az nyilvánvaló, hogy sok csaló is akadt közöttük.

Boszorkánymester meg gyanítom a magyar nyelvben és középkori fogalomtárban egyáltalán nem létező fogalom: ez a forma valami szerepjáték béna honosításából származhat. Azt viszont biztosan lehet állítani, hogy 99%-ban a kuruzsló, szemfényvesztő embereket ítélték el boszorkánykodásért, nem a tudósokat, tehát nem azért lett valaki elsősorban boszorkány, mert másképp gondolkodott az elvárttól és meg merte kérdőjelezni a geocentrikus világképet vagy mert 1000 évvel korábban felskiccelte a periódusos rendszert, hanem mert mondjuk gyógyító varázsfőzetet ajánlott amitől a kuncsaft rosszul lett és meghalt.

Eretnek többnyire abból lett, aki valaki fontos személynek útban volt. Ha nagyon akarták bárkire rálehetett fogni az eretnekséget, valami mondvacsinált indokot találtak úgyis.

Tipikus példa erre Szép Fülöp francia uralkodó esete a templomos lovagokkal. Józan ésszel könnyen belátható, hogy a templomosok példás keresztények voltak, ámde mivel nagyon életrevaló lovagrend voltak, a kereskedelemből megszedték magukat. Szép Fülöp pedig elhatározta, hogy megszerzi a rend vagyonát. Egy koncepciós per keretében lefoglalta minden vagyonukat, a tagokat bebörtönözte, kivégeztette. Az indok természetesen eretnekség, a kereszténység meggyalázása volt.

Ezzel szemben némelyik pápa olyan orgiákat és ivászatokat rendezett, hogy az ókori Róma előkelői is elsírták volna magukat ennyi erkölcstelenség láttán. De ők meg megtehették minden további nélkül, akár éveken keresztül és egyáltalán nem is burkoltan.

Persze az alternatív biblia értelmezéseket sem csípték, lásd pl: Husz Jánost, és a dél-franciaországi katharok, illetve a boszniai bogumilok elleni fellépést. De egyáltalán nem mondható, hogy ezek a mindennapok részei lettek volna, a középkor nagyjából 1000 éve alatt.

Kuruzslás, boszorkányság vádjával akkoriban még leginkább a szélhámosokat, csalókat illették. A kor babonás közegében elég sok olyan ember volt aki a babonás embertömegekből húzott hasznot szánt szándékkal. Az egyház természetesen nemigazán szerette ezt. A pénzhamisítókat jóval keményebben büntették, a máglyaítéletek és a kínzóeszközök(általában elég volt ezeket csupán megmutatni a delikvensnek) nagyrészt nekik szóltak.

A nagy boszorkányperek és boszorkányítéletek inkább a kora újkort(egyesek összemossák a középkorral) jellemzik, semmint magát a középkort, ami maga is valójában több különálló korszakból állt. Ott már tényleg gyakran volt, hogy a falu/város közösségének szimplán nem tetsző embereket fogtak boszorkányperbe.

Általánosságban elmondható, hogy a határ kb. ott volt, ahol a delikvens az Egyház felségterületére tévedt, pl. eretneknek bélyegzett teológiai nézeteket vallott, vagy megkérdőjelezte az Egyház hatalmát.

Az egész kérdéskör (alkímia, boszorkányság) sokkal inkább a középkor legvégére és az újkor elejére vonatkozik, mint magára a középkorra. A Malleus Maleficarum-ot öt évvel Amerika felfedezése előtt adták ki. Az alkímista tanok viszont elfogadottnak számítottak, legnagyobb pártfogójuk II. Rudolf német-római császár volt, akinek az udvarában egyébként Kepler is dolgozott.

A néhány millió az inkább néhány tíz millió, ráadásul egyidejűleg. 1300 körül, még a pestisjárvány kitörése előtt 75 millió körülire saccolják ezt a számot, ekkor volt egy visszaesés, de Amerika felfedezésének idejére ismét 90 milliós népesség volt. Ha statisztikailag nézed nem túl sok embernek volt dolga az inkvizícióval.

Tudom sokan úgy képzelik el a középkort, hogy minden kis parasztház ablaka mellett ott leselkedett egy inkvizítor és árgus szemekkel figyelte, hogy milyen pózban csinálnak gyereket, végeznek e titokban pogány szertartásokat, vagy tagadják e a lapos Föld létezését(mellesleg tudták a középkoriak, hogy nem lapos a Föld, de ez most másodlagos). Ezzel szemben egy átlag jobbágynak vagy városi kiskereskedőnek, kisiparosnak nem túl sok esélye volt, hogy valaha találkozik inkvizítorral.

A pénzhamisítók meg alapból nem is az inkvizíció hatáskörébe tartoztak, hanem a világi büntetés végrehajtás gondoskodott róluk. Az a világi törvénykezés, ami általában szigorúbb volt az egyházinál(lásd mondjuk Szent László törvényeit, amik az elődei és utódai intézkedéseihez képest is jóval szigorúbbak voltak, főleg a magántulajdon védelme miatt).