A napóleoni háborúk során a magyar nemesség miért nem lázadt fel a Habsburgok uralma ellen?

Bár nem vagyok történész, szerintem azért, mert ha a Habsburgoktól elfüggetlenedett volna magyarország akkor terítéken lehetett volna más akkori nagyhatalmaknak mint Pl: oszmán bir.,orosz bir.

meg az sem utolsó, hogy a nemesek hiába járkáltak magyaros ruhába attól még az osztrákoktól várták a támogatás , jó életük volt így.

Napóleon egy polgári forradalomista politikus volt, aki a saját családtagjait ültette a legyőzött országok trónjaira és mindenhol bevezette a francia polgári törvényeket. A konzervatív magyar nemeseknek, akik féltették a kiváltságaikat más sem hiányzott, mint a "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméje.

Ha el is fogadják Napóleon ajánlatát, és trónfosztják a Habsburgokat, akkor a legvalószínűbb, hogy a Varsói Hercegség sorsára jutottunk volna. Azaz függetlenségünk csak látszólagos lett volna, és csatlós nemzetként sok százezer katonát kellett volna küldenünk Napóleon háborúiba, többek közt Oroszországba is.

Végül is szinte harcok nélkül éltük túl Napóleon mini világháborúját, és elég jól megszedték magukat a nemesek a gabona exportból a háború alatt, csak kár, hogy nem fektették be a pénzt, hanem kastélyokra elherdálták.

Napoleon felajánlotta, hogy függetlenek lehetünk, amikor elfoglalta Bécset. A nagyuraknak nem tetszett, hogy katonákat kellett volna küldeni Napoleon seregébe és fizetni is kellett volna. Inkább a finnugor elméletet kitaláló Habsburg seregbe küldték a katonáikat és nekik tejeltek.

Ilyen volt akkor is a magyar nép. Megalkuvó, kétszínű. Nézd meg hogy ünnepelték habsburg ottót, akinek ükjei iszonyatos károkat okoztak a hazának!

A magyar nemesség számára is a társadalmi "rend" felforgatói a franciák voltak akkoriban, Napóleon a szemükben kb. olyan lehetett, mint az I. világháború környékén a kommunisták a politikai elitek szemében. A Franciaországban történtek az akkori ember számára a káosszal voltak egyenlőek, nem véletlen, hogy később gróf Széchenyi István annyira félt a forradalomtól a reformkorban, mert attól rettegett, hogy az fog történni, mint a francia forradalom idején... (Széchenyi egyébként részt vett fiatal korában a napóleoni háborúkban a Habsburg Birodalom seregében).

A másik, hogy Napóleon idejében a rendek helyzete rendezett volt a bécsi udvarral (bár ez azért túlzás), de ennél sokkal fontosabb, hogy a háború Magyarországnak anyagilag óriási előnyöket jelentett, ahogy előttem is írta valaki. A magyar nemesség nagy hasznot húzott a háborúból (elsősorban a gabona eladásával, hiszen a megnövekedett hadseregek rengeteg élelmiszert vásároltak fel), ekkor épültek szerte az ország területén a nemesi kúriák, a főnemesi paloták. Nem volt semmi okuk arra, hogy átálljanak Napóleon oldalára (bár ez az idilli gazdasági helyzet nem tartott a háború végéig, sőt, a Habsburg Birodalom pénzügyi összeomlásával súlyos gazdasági recesszió éreztette nálunk is a hatását, ami jelentős feszültséggel járt az udvarral).

És az is fontos szempont, hogy a Habsburgok legitim módon uralkodtak az országban, a magyar nemesség (akik mindig is kényesen ügyeltek a jogra) nem lázadt fel a törvényes uralkodója ellen, ilyenre a magyar történelemben mindig csak akkor került sor, ha az uralkodó tiporta a jogokat, és sértette a törvényben lefektetett nemesi szabadságjogokat. Napóleon idején ilyen helyzet viszont nem állt fenn, úgyhogy a magyar nemességnek nem is lett volna jogalapja arra, hogy a törvényes uralkodó ellen rebelliót kezdjen. Ez egyébként elég fontos dolog, a magyarok különösen érzékenyek voltak a jogi finomságokra, és minden ilyen lépést hosszas jogi előkészítés, gondos jogi előkészületek, törvényes körülbástyázás előzött meg, egyáltalán nem rántottak csak úgy kardot a király ellen. Néhány évtizeddel később, a forradalom és szabadságharc idején is az egyik legfontosabb töréspontot a magyar nemességen belül (és honvédségen belül) éppen ez a kérdés adta, rengeteg magyar tábornok azért mondott le, hagyta ott a háborút, mert úgy gondolta, hogy a törvényes uralkodója ellen lázadt fel, és erre egy nemes egykönnyen nem szánta rá magát,volt olyan, aki még akkor sem, ha ténylegesen sérelem érte az uralkodó részéről... Amit az előttem szóló írt, az egy marhaság, éppen hogy nemes és szép gondolkodás volt ez a magyar nemesség részéről, mondhatni "nemes" és fennkölt, akkor még számítottak ezek a szavak, hogy hűség, becsület, az uralkodó tekintélye, az eskü, amit neki tettek és hasonlók. Egyáltalán nem voltak megalkuvóak és kétszínűek. Bár ma is ilyenek lennének az emberek.