Mi a pszichológiai háttere ennek?
Tehát: annak a jelenségnek, mikor az emberek ismeretlen embereket ítélnek el kb egy mondata alapján vagy még annyi sem kell. Meg ahelyett, hogy inkább kussolnának, beszólnak valakinek, aki nem adott rá okot. Ettől dagad az egójuk vagy mi?
Itt, gyakorin ez nem ritka jelenség.
Röviden szólva: sikeréhség.
Kicsit hosszabban: az embert cselekvésre a motiváció ösztönzi. Ritkán negatív (a félelem), de alapvetően a siker. Ennek érdekében sok mindenre képes, hiszen ez adja az önbecsülését, azt, hogy van értelme az életének. Ám a siker valójában a környezetünkhöz való adekvát viszonyulás, ami attól az, hogy értjük. Aki nem érti a környezete eseményeit, nem nagyon részesül a sikerben, hát megszól embereket, beléjük köt, akár fizikai atrocitást is vállal. Ha megbántódnak, úgy érzi, tett valamit. Számára az a siker. Talán leszokna erről, ha képes lenne rá, de ez az egyetlen, ahol legalább önmaga vállon veregetheti magát.
Őket nem sajnálni, még kevésbé utálni kell, hanem inkább segíteni nekik.
Ez egy szélsőséges példa(!), de talán a kérdésedre is egy lehetséges válasz, a fentiek mellett.
"A nárcisztikus személyiségzavar
...Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat..."
+ [link]
A mechanizmus, amit keresel, a projekció (kivetítés). Ezáltal ítélünk meg (akár negatívan, akár pozitívan) olyan embereket is, akiket valójában nincs mi alapján megítélnünk (vagy mondjuk éppen lenne, de helyette inkább ezt csinákjuk, mert ez magától működik, nem kell megerőltetni magunkat hozzá).
A projekciókat mindenki "gyakorolja" a mindennapi életben, legfelnebb nem olyan suttyó módon, mint azok, akikről beszélsz.
Lényegében az emberek a saját, tudomásul venni nem akart (de borzalmasan gyűlölt) gyökérségüket mindig másokban látják meg, és hát aki nagyon gyökér, az... egyfolytában csak azt látja és azt támadja mindenkiben. Ennél jobban most nem részletezném, hogyan működik, akárhány helyen olvashatsz róla, ha rákeresel, hogy pszichológia, projekció.
Jó a kérdésed,ide is stimmel a válaszom:
" https://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomany..
Igen ritka a nyitott elméjű beszélgetőpartner,mert a nyitott információcsere addig létezik,ameddig nem esik át a beszélgetés azon a ponton,ahol már bizonygatni kell az információ forrását,mert ellenvélemény.
Az ízes beszélgetések egyszerű emberek között azért szokott működni,mert az egyszerű kérdez,a jobban informált megmond,és ez a hierarchia nem billen sehova.Ehhez az szükséges,hogy hiteles lehessen a megmondó ember minden megválaszolt kérdés után is.
Tehát a világkép amivel rendelkezik egy-egy ember az az ő erőssége,abban bízik,minden olyan információt igyekszik elutasítani,ami kikezdené ezt a nyugodt kis világot.Mert törekszik az ego a biztonságosan megélt életút épségére,így biztosítva a jövőkép épségét.
Hogy is fogalmazzak egyszerűbben,nos,a tapasztalat lenne a referencia forrás valójában az egonak.
Na jó,nem elemzem tovább,úgyis fölösleges.
Nyitni,és új információt szerezni ami szerintünk hiteles lehet,megválogatni a forrást a referencia szerint,ez is egyénenként vagy inkább típusonként változó.
Szerintem."
Ezen kívül vannak olyan egyének,akik nem képesek egész mondatokat szerkeszteni,de a szavakba belebotlanak,és nekik ez nem felel meg a kis világképük szerint,így rögtön logikátlan és átgondolatlan fejtegetésbe kezdenek,nem törődve azzal sem,hogy a kérdező kérdésére kellene válaszolni a válaszolók válasza helyett.
Remélem érthető az irány.
#1 vagyok, itt egy példa arra, amiről beszélek:
https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__homoszexualitas_..
A kérdező a #14 kommentnél azon problémázik, hogy miért vonnak le róla konzekvenciát, ha nem is ismerik.
Pedig az előtte lévő két válaszoló elég sok konzekvenciát levonhatott a kérdező szövegéből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!