Miért ilyen tökéletlen a társadalmunk, hogy a kis embert semmi nem segíti, még a törvények sem, míg nagy embereket minden segíti, beleértve a törvényeket is?

Rendben: lássuk akkor, hogy mit tudsz elérni a hatalmaddal.

Várjuk.

A társadalom tökéletlenségét gondolni csak úgy lehet, ha se a társadalmat, se az ember, se a természetet nem ismerjük megfelelően.

A természetnek vannak jól meghatározott törvényei, amit vagy ismer valaki, vagy nem. A természetet sok minden, így benne az ember is alkotja, tehát az emberre ugyanúgy érvényesek a természet törvényei. Hogy ez még a természet törvényeinél is bonyolultabb, az attól van, hogy az ember egyfelől tökéletlen, másfelől (és főleg) akarata van.

Ebből következik, hogy az akarattal rendelkező embernek igényei vannak, amelyeket el akar érni. Csakhogy a társadalomban sok ember van sok akarattal. Ezek jó része ütközik, mert valaki gyakran akarhat olyasmit, amit a másik meg nem. Ekkor érvényesül a természettörvény. Az erősebb akarata érvényesül. Mindig!!! Semmiféle kivétel nincs!!! Csak éppen a dolog bonyolultabb attól, hogy az embernek nemcsak akarata, hanem belátása, önuralma, esze gondolatai is vannak. Ettől kezdve az "erő" sokféle. Nemcsak fizikai, hanem szellemi is. Talán könnyű belátni, egy kigyúrt birkózó kifektet egy nyápic alakot. Ám ha utóbbi megtanul bizonyos technikákat, ő győzhet. A fizikai és szellemi erő együtt tud nagyobb lenni a puszta fizikainál.

A társadalmak együttélésének szabályozását politikának nevezzük. Ott a szellemi erő még összetettebb. Nemcsak azt jelenti, ki tud többet, hanem ki tud megnyerőbben beszélni, hihetőbben igazat vagy hazugságot mondani. Aki e tére n erősebb, több embert nyer meg, ők mind ugyanazt gondolják, mint emberünk (legalábbis azt hiszik, hogy ugyanazt gondolják).

Emiatt egy társadalomban aszerint élnek többen vagy kevesebben jól, hogy mennyien gyengék szellemileg. Ahol a nagy többség átlátja, ha át akarják verni, ott a nagy többség ezt nem hagyja, ezért akik ezt akarják, nem is tudják megtenni. Tehát nagyjából mindenki a képességei szerint él. Ám ahol sokan átverhetők, ott ez meg is történik, és kevés számú ember összefogva, élősködik a többin, akik nem tudják, hogyan rázzák ezt le. Ezért jellemző minden igazságtalannak tartott, vagy diktatorikus jellegű rendszerre, hogy előbb az iskolákat teszik tönkre (az emberek átverhetők maradnak), aztán az egészségügyet (beteg ember magával van elfoglalva, nem az átveréssel), majd mindent, ami veszélyeztetheti a szellemi erőből származó erőfölényt.

Ezt a helyzetet ismerték fel egyes filozófusok, és kezdtek gondolkodni a lehetséges megoldásokról. Hegel, Descartes, és sokan mások sokféle módon és sokféle szemszögből közelítették a témát. Karl Marx azonban nem teremtett új ideológiát, hanem bírálta az akkori kapitalista rendszerek működési módját, rámutatott ellentmondásaira, és megvizsgálására ajánlotta a nála mintegy 70 évvel korábban született kommün egyes téziseit. Ebből azonban még egységesnek tekinthető ideológiát sem gyártott. Ezt Lenin hivatkozásai alapján gondolták kellően tudatlan (vagy hamisító) utódai. Lenin valóban nemcsak ideológiát, hanem kivitelezési módot is kidolgozott, azonban ezt elsősorban az akkori cári viszonyokra tette. Csak Sztálin torzította olyanná, amit aztán a szocialista országokban (még dilettánsabb módon) kiviteleztek és tanítottak. Az eredeti "Tőke" egészen másról szólt. És ma időszerűbb, mint valaha. Csak a tömegek már kellően fertőzöttek, ma olyan kiváló eszköztár áll rendelkezésre ehhez, mint a média és az internet.

A társadalom tökéletlensége tehát nem egyéb, mint az azt alkotó emberek tömegének tökéletlenségi tükörképe. A szépsége a dolognak, hogy akik miatt ez a "tökéletlenség" már már tökéletes, nem hiszik el, hogy egyetlen módszer létezik: kézbe kell venni a dolgokat, ha már magunk nem tudjuk, hallgatunk azokra akik tudják, és cselekszünk. Közben pedig tanulunk, míg kellően átlátó, öntudatos, mértéket ismerő emberré nem válunk.