A morális elvek, erkölcs hanyatlásának korát éljük a nyugati világban?

Nem gondolnám. Bár kétségtelen, hogy az erkölcsnek tulajdonképpen nehéz meghatározni, hogy mi ad alapot. Az erkölcs sok esetben a vallásból lett levezetve, vagy ha úgy tetszik, a vallások valamiféle istenre, istenekre, isteni erőkre, metafizikai törvényekre projektálták rá az erkölcsöt. Mivel a nyugati kultúrában a vallás és a világi lét szétválasztódott (szekularizáció), az ateizmus számottevően jelen van, de a vallási meggyőződések sem egységesek, sokféle vallás és vallási irányzat él együtt, így az erkölcsnek egy régebben szilárdnak tartott alapja ma nem tud az lenni.

Az erkölcsöt ma sokkal könnyebb relativizálni. Illetve szabad is relativizálni, nem fog megégetni az inkvizíció, ha te másról mást gondolsz, mint ami a központilag elfogadott. (De pl. ez is egy erkölcsi normává vált, mármint a szólásszabadság.) Viszont attól, hogy az erkölcsöt esetleg valami esetleges társadalmi konvenciónak tartják sokan, vagy attól, hogy sokak szerint nem léteznek egyetemes normák, attól még mindenkinek megvan a maga világképében, a maga értékrendjében a saját személyes erkölcsi értékrendje. És mivel ezt nem készen kapva verik beléd, mert Isten azt mondta, hogy lopni bűn, hanem mindenkiben egy kicsit tényleg a saját szája íze szerint alakul, ezért sokkal több a hétköznapokban is, társadalmi szinten is a vita, az eszmecsere arról, hogy mi erkölcsös és mi nem az, mi helyes és mi nem az. Számos társadalmi kérdésben anno az egyház döntött itt a nyugati kultúrkörben. Az abortusz bűn, az eutanázia bűn, viszont a megkövezés adott feltételek mellett szabad, annak ellenére, hogy ölni is bűn. Most meg vita tárgyát képezi, hogy engedélyezzük-e az abortuszt, ha igen, milyen feltételeket állítsunk fel, engedélyezzük-e az eutanáziát, ha igen, hogyan szavatoljuk, hogy ne lehessen visszaélni vele, bevezessük-e, vagy éppen eltöröljük-e a halálbüntetést.

Egy mai átlagpolgár többet gondolkodik erkölcsről, mint egy átlagos középkori paraszt. Emiatt sokkal összetettebb, cizelláltabb véleménye van, sokkal jobban találkozott már pro és kontra érvekkel, sokkal inkább tudatában van az erkölcsi felelősségének, sokkal tudatosabban tartja számon az erkölcsi normákat. Sokkal inkább megtanultunk látni egymás szemével, megérteni a másik álláspontjának a saját belső logikáját, és ha el nem is fogadni, de tekintettel lenni rá. Persze aztán vannak elrettentő mélységei a világnak, amik pesszimistábbá teszik az embert.

De én azért megnéznék egy komolyabb statisztikát például, hogy mennyi volt az ókorban, középkorban pl. az egy főre eső gyilkosságok, lopások száma, és mennyi ma. Én gyanítom – és némi gyors keresés, komolyabb forráskritika nélkül is ezt látszik alátámasztani –, hogy ma határozottan jobb a helyzet, mint mondjuk 100-500-1000 éve volt. Márpedig, ha alapvető erkölcsi helyzetekben ma határozottan jobb a helyzet, akkor talán összességében sem lehet rosszabb.

Az erkölcs nagyon relatív, térben és időben változatos, és még csak nem is állandó. A konzervativisták célja pl. épp az, hogy ne változzon, ők az értékrend állandóságáért dolgoznak. Az erkölcsöt sok esetben a vallás, pl. a kereszténység próbálta egységbe foglalni és tanítani, de általánosságban ez egy társadalom által széles körben elfogadott (és elvárt) értékrend. ilyen értelemben az ateista (világi, szabadelvű) közösségekben is van erkölcs, csak könnyebben változik, alakul.

Aztán hogy ez a változás fejlődés vagy hanyatlás, azt már elég nehéz megítélni. Konzervatív nézőpontból persze minden hanyatlás, ami eltér a korábbi hagyományos, történelmi értékrendtől. Ez sokszor jogos is, mert pl. a keresztény értékrend az ateistákban is él, pl. gyilkosság, paráznaság, hűtlenség, stb. elítélése. A modern társadalmakban talán inkább az történik, hogy ezeket az elveket inkább magunkra nézve tartjuk követendőnek, másokat pedig esetleg magunkban elítélünk, de toleránsabbak vagyunk. Nevezhetjük liberalizmusnak is, és akkor a konzervatív-liberális ellentétnél lyukadtunk ki. Az igazság attól függ, melyik oldalról vizsgáljuk a kérdést, már ha van abszolút igazság. :)

Én nem nevezném hanyatlásnak. Tény, hogy változik, relativizálódik; de ez csak a szokásos fejlődés. Az emberiség állapota sem statikus és a mindenkori erkölcs is igazodik ehhez. Persze igen látványos egyes morális elvek lazulása, ami alapján sokan hanyatlást emlegetnek -de más elvek legalább ennyire szigorodtak is.

De ez minden korban és kultúrkörben így volt...

A kérdés, hogy magunkban miként éljük át a morális kérdéseket. Mert bár egyre erősödik a külső kontrollálás (rendőrök, netes fórumok, kamerák, figyelők) mégis az számít, hogy benső önuralmon, önismereten nyugvó tartásom milyen? Elbújok-e saját magam elől? kimagyarázom magam előtt a hibáimat? vagy lelki önvizsgálattal ránézek tetteimre és ez alakítja a következő lépéseimet?

Vagyis József Attila gyönyörű szavával:

"Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat."

Szerencsére az ókori erkölcsöket ma már kevés helyen veszik időszerűnek. Kibeszélni ugyan kibeszélnek egyeseket a háta mögött, ami nem szép dolog, de régen megkövezték, vagy az inkvizíció elé hurcolták azt, akire rásütötték a másság bélyegét, vagy ugye vallási előítéletből a melegeket például megégették és némelyik vallás ma is arra tanít, hogy a hit harcosaként más, ártatlan embereket dicsőség felrobbantani, erkölcsös tett, ami megkapja a jutalmát.

A kereszténység sem volt mentes ettől, a keresztesháborúk 'vitézeinek' bűnbocsánatot ígért, csak hányják kardélre a más vallásúakat és a történelemben se szeri, se száma a vallási indításól elkövetett vérengzéseknek, öldökléseknek, kezdve az ókortől a középkoron keresztül egészen napjainkig.

Szerencsére ezek az elvek valóban hanyatlóban vannak az őket hordozó primitív vallásokkal egyetemben, bár sajnos nem mindenhol, van ahol a humanizmus hatása kevésbé érvényesül.

Igazából azok az erkölcstelenek, akik nem értik meg a modern kori szabadságot, nem ismerik fel az egyén jogait, mert minden megkötöttséget csak saját akaratából vállalhat bárki és nem erkölcstelen az egyneműek közötti szexualitás sem, ezzel szemben a kényszerítés nagyon is erkölcstelenné változott a közfelfogás szerint.

A kereszténység sem tiltakozott soha a rabszolgaság, vagy a jobbágyságban tartásért, így már eleve erkölcstelennek minősül manapság, meg a hittételekben engedélyezett drasztikusan gyilkos módszerekkel Isten cselekedetei is megütik az erkölcstelen büntetési módszert, mert senkinek nincs joga más életét elvenni, még jogos büntetés címén sem.

Ezt ismerték fel sokan, amikor a halálbüntetést hatályon kívül helyezték, az ősi szemet szemért elv primitív erkölcstelenségét.

Manapság az igazi erkölcsösség kiforróban van, az ENSZ például síkra száll olyan emberi jogokért, amik ma még szokatlanok, például, hogy bárkinek joga van bárhol élni és a mesterségesen felállított határok természetellenesek.

Bevallom őszintén nekem is vannak olyan nézeteim, amik lehet, hogy nem erkölcsösek a mai világban, például nem vagyok a migráció híve önző okokból, de tudom, hogy nincs más út, az emberiség előbb, utóbb feltétlenül összeolvad és összekeveredik, csak jó lenne, ha mindez nem az én időmben történne, hanem a távoli jövőben.

A homoszexualitást sem nézem jó szemmel, bár annyi azért már hatott rám, hogy elismerem az ahhoz fűződő jogaikat és helyeslem, hogy semmilyen büntetés nem jár érte.

Hiába na, hatnak a régi beidegződések, még a jóakaratú emberekre is.

Lényegében nem is konkrétan a migrációt ítélem el, hanem az a véleményem, hogy azoknak is akceptálniuk kellene az áldozatokat, akikért hozzák őket, legalább annyira, hogy ne okozzanak kárt a jótevőiknek és azon kellene munkálkodniuk, hogy meghálálják a jóságot, amit az érdekükben hoznak, ám sokan egyáltalán nem úgy viselkednek és ez teszi számomra jogossá az elutasítást ebben a formában, ami ma gyakorlat ebben a dologban.

Ráadásul a tehervállalást is túl nagynak találom, mert véleményem szerint először a hazai nincsteleneknek, hajléktalanoknak kellene befogadó központot építeni, azok helyzetét kellene megnyugtató módon rendezni, hiszen az ő rossz sorsukhoz több közünk van, majd ha azt megoldottuk, akkor próbálhatnánk másokon is segíteni, ha maradna rá erőforrás.