Nektek mi a véleményetek erről a tudományról?

Tehetségnek nem kifejezetten mondanám, bár részben adottság kérdése is, meg persze gyakorlaté is.

Amúgy nem, az irodalom meg a földrajz meg végképp nem tehetség. (Bár van olyan adottság ami megkönnyíti a tanulásukat.)

Összességében a jó helyesírás sokak szemében az igényesség jele, bizonyos szakmákban előny/elengedhetetlen, de önmagában semmit ér, és semmire sem jogosít.

Szerintem a kérdésedben jól megfogalmaztad, ez olyan, mint egy választékos, de minimum tiszta öltözködés, ápoltság, vagy akár illem betartása, ami a használó személyiségéről sugall egy első benyomást.

Valahol ott kéne kezelni is, hogy ha az ember "ad magára", fontos neki, hogy ne nézzék bugrisnak, akkor a testi ápoltság mellett ezt a minimális szellemi ápoltságot is őrzi és karbantartja.

Van persze az a kategória helyesírásban is, ami már annyira rossz, hogy az olvashatóságot veszélyezteti, de a tartalmat nem befolyásoló helyesírási hibák tulajdonképpen az ember IGÉNYESSÉGÉRŐL szóló benyomásokat ronthatják le.

Még egy értelmes beszélgetésben is olyan zavaró hiba lehet, mint egy ugyanolyan értelmes beszélgetésben, ha a vitapartnered közben köpköd meg fingik, vagy simán közel hajol és bűzlik a szája.

Az a baj, hogy aki érzéketlen a helyesírásra, észre sem veszi (és ezért el is követi) a hibákat, nem fogja megérteni az érzést, amit ez kivált.

Lehet ezt finnyásságnak nevezni, de addig, amíg a helyesírásnak szabályai, nem csak szokásai vannak, plusz mindenkinek lehetősége van (sőt iskolában kötelessége lett volna) a helyes használat megtanulására, ez nem jogos.

Abba még nem gondoltatok bele, hogy ha van legalább kettő - más-más időszakokra vonatkozó helyesírási törvénykönyv, akkor igazából komolyságát vesztette az egész, mert egyszer megtanulom kiskoromban, és azt találom szépnek, aztán életem közepén meg azt mondják, mától ez nem így szép.

Az általános iskolás korabeli "csinált" szabálygyűjteményt én elfogadom, egy kivételével, ez a kulturált. Amiben azért van középen rövid magánhangzó, merthogy ez így tendencia a beszédben az ország bizonyos részeiben, mondja az indoklás. Én, amerre jártam, még sosem hallottam röviddel. A többi, beszédben elismert, az írásbeliséghez képesti változás figyelmen kívül hagyásáról nem is beszélve. Alkalmazom én, de hülyeségnek tartom. De, ahogy egyik régi tanárom szokta mondani, ekkora tűréssel még a zongora is elfogadhatóan szól. :D

Egyébként tanulságos az idősebbeknek végiggondolni, hogy egy nagyon hosszú időszak volt, amikor az írógép billentői miatt a munkaidő alatti gépi íráskép piszkosan sérült, és ez gyakorlatilag senkit nem érdekelt (összesen tán két levéllel találkoztam kb 30 év alatt, ahol kézzel ráhúzták az ékezeteket a hosszú í, ő, ú, ű magánhangzókra).

Itt fentebb kicsit furának tartom azt, hogy az irodalom az magolás kérdése lenne. :) Mit lehet bemagolni? A mások érzéseit. Ha nincs saját, akkor meg is ette a fene. Hogy a tanár a sajátérzést esetleg nem fogadja el, az egy más kérdés. :)

"Abba még nem gondoltatok bele, hogy ha van legalább kettő - más-más időszakokra vonatkozó helyesírási törvénykönyv, akkor igazából komolyságát vesztette az egész, mert egyszer megtanulom kiskoromban, és azt találom szépnek, aztán életem közepén meg azt mondják, mától ez nem így szép."

Valóban vannak ilyen különbségek, de ezek nem akkorák, hogy több hatásuk legyen az olvasóra, mint beszédben egy enyhe tájszólásnak vagy szokatlan régies kifejezéseknek.

A bántó rész az, ami a ma élő generációkon belüli MINDEGYIK helyesírási szabályzat szerint hibás.

"De, ahogy egyik régi tanárom szokta mondani, ekkora tűréssel még a zongora is elfogadhatóan szól. :D"

Pont ennyi a változott helyesírás miatti eltérés. :)