A "kezdé" jelentheti azt, hogy "kezdi" vagy csak azt, hogy "kezdte"?
A vers, mint műfaj sokat veszített a divatosságából, főleg a tömeggyártott zene miatt. A vers helyét egy kicsit átvette a dalszöveg, csak sajnos általában sokat veszített a színvonalából is emiatt. Az irodalom oktatás is sokat rontott a versek megítélésén, javarészt mert nem igazán irodalmat, hanem irodalomtörténetet tanítanak, másrészt azért, mert a diák saját világképétől függetlenül mindenféle verset, költőt azonos súllyal. A legtöbb verssel egy felnőtt ember sem tud azonosulni. Pláne nem gyerekként, mikor még nem élte meg azokat az érzéseket, érzelmeket, élethelyzeteket, amiről az adott vers szól. Nem csoda, ha a legtöbb gyerekkel megutáltatja az oktatás a verseket, pedig önmagában nem a versekkel van a gond.
Ennek ellenére sokan kóstolnak bele ma is a versírásba. Lehet, hogy téged olyan emberek vesznek körbe, akikben nincs meg ez az igény, de verset írni ma is pont annyira élvezetes elfoglaltság, mint száz, kétszáz, ötszáz éve volt, és amilyen lesz száz, kétszáz, ötszáz év múlva is, vagy amíg élnek emberek a Földön. Az ember szeret alkotni. Aki alkotott már valamit az életben, annak nem kell elmagyarázni, hogy miért. Másrészt a versírás egy önkifejező eszköz. Aki kicsit is belekóstolt ebbe, és megfelelő élethelyzetben van, annak nem csak opció, hanem szinte kényszer is, hogy versbe foglalja a gondolatait, érzéseit.
Az, hogy a verset XIX. századbeli műfajnak gondolod, azt jelenti, hogy a szavak ritmusának esztétikai élményével szemben nem rendelkezel megfelelő igényességgel. Ez most vagy fiatal korodnak, vagy proli értékrendednek köszönhető, de hidd el, egyikre sem érdemes büszkének lenned, pláne nem hangoztatnod.
Ahogy az első kommentben olvasható.
Itt egy példa a Himnuszból:
"Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában, "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!