Ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy a kötőjellel írt dátumoknál nem kell pontot írni? (pl 2. -án helyett 2-án)

A helyesírásnak megvannak a szabályai. De mit jelent az, hogy szabály? Törvényekre, szabályokra két értelemben is gondolni szoktunk.

Az egyik ez előíró jellegű szabály. Ilyenek például a jogszabályok, vagy egy házirend. Van egy cél, amiért ezek a szabályok megszülettek. A szabályokat meg lehet szegni, lehet módosítani.

Vannak viszont leíró jellegű szabályok, törvények. Ilyenek a természettudományos törvények. Ezek nem előírják, hanem leírják a vizsgált jelenséget. Ezeket nem lehet megszegni, mert egyszerűen így van és kész. F=m*a, ha akarod, ha nem akarod.

A helyesírási szabályok melyikbe tartoznak? Jó kérdés. Alapvetően ez utóbbiba tartoztak eleinte. Összegyűjtötték azokat a szabályosságokat, amelyek szerint mi magyarok úgy általában írni szoktunk. (Persze ez a fizika törvényeihez képest egy ideiglenes, és nem is kivételmentes leírás, de ha az emberek 90%-a a muszáj szót j-vel írja, akkor így írja.) De mára van egy előíró jellege is, hiszen az iskolában megtanítják, az élet rengeteg területén meg elvárják, hogy ismerd, hogyan szoktunk mi magyarok írni, és te is ez alapján írj.

A nyelv maga sem logikus. Az írás sem az. Kvázi minden nyelvben vannak kivételek, rendhagyó alakok, fordulatok. Mondjuk a magyar nyelv az őrületbe tudja kergetni azt, aki idegen nyelvként tanulja. Budapesten (rajta), de Komáromban (benne), viszont Pécsett. Ráadásul ahány település, annyiféle alak, még csak valami általánosabb szabályt sem lehet belőle levonni. Vagy: írt, ír, írni fog, vagy olvasott, olvas, olvasni fog. Viszont nem vant, van, vanni fog, hanem volt, van, lesz.

Lehet racionalizálni, egyszerűsíteni a nyelvet? Elvileg lehet. De óvatosan kell vele bánni, a túl gyors, túl nagy változás egyrészt túlságosan képlékennyé teszi a nyelvet. Az sem lenne túl praktikus, ha egy 20 éve íródott könyvet nem tudnánk elolvasni, mert annyit változott a nyelv. Tehát a helyesírási szabályok nagyon lassan változnak, csak akkor, ha muszáj. Másik oldalról meg el lehetne végezni egy csomó olyan egyszerűsítést, racionalizálást a szabályokban, csak éppen senki nem tartaná be őket, mert nem érezné ösztönösen helyesnek. (Lásd: vant, vanni fog.)

Miért nem tesszük ki a pontot a dátum napjánál? Mert mikor megszületett a helyesírási szabályzat, akkor az esetek többségében valamilyen ok miatt – szokás(?), hibás használat(?), akkoriban ez tűnt úgy naivan ránézve logikusnak(?), szebb vagy tömörebb volt így leírva(?) – ez volt az elterjedt alak, és ezt rögzítették. Utána meg mindenki ezt tanulta meg, így írta a dátumot, és ezért maradt meg az az állapot, hogy a többség így ír, ergo joggal létezik ez a szabály.

Majd ha a többség elkezdi a dátumot úgy írni, hogy 2.-án, akkor majd a helyesírási szabály is szentesíteni fogja ezt a formát idővel. Mint ahogy az például az időpont helyesírásánál történt. Ugye a régi helyesírás szerint az órát és a percet ponttal kellett elválasztani, tehát a fél hetet úgy kellett írni, hogy 18.30. De köszönhetően a sok külföldről importált, angolszász helyesírást alapul vevő digitális órának, a többség gyakrabban találkozott a 18:30 formával, és ezt tekintette helyesnek, és mivel a többség elkezdte így írni az időpontot, a helyesírási szabályban is szentesítették ezt, mint helyes formát.

#2 > Én ugyan így vagyok azzal a szabállyal, hogy a magyar-t nem Magyarnak írjuk vagy budapestit nem Budapestinek írjuk.

Ennek még úgy megvan a maga logikája. A tulajdonneveket írjuk nagybetűvel, amiből kvázi csak egy van. Budapestből csak egy van. Viszont budapestiből több is van, ez már nem tulajdonnév, hanem egy melléknév. Tehát logika van benne, még ha nem is a legegyszerűbb. A dolgot aztán a több szóból, különírt, vagy kötőjeles formáknál, meg a mozaikszavaknál kezd el az egész bonyolódni, és rühelli is minden nyelvtant tanuló diák. De mit lehet tenni, így írjuk ezeket. Változtassuk meg a szabályt? De a legtöbb ember – akibe beleverték ezeknek a bonyolultabb szókapcsolatoknak a helyesírását – továbbra is úgy fogja írni, ahogy addig, és így a többség fog helytelenül írni. Az meg nem lehetséges, hiszen azt, hogy mi helyes, a többség dönti el.

#3 > Hát, ha jobban belegondolok, akkor ez se hülyeség.

Igen, mert a nyelv nem logikus. Fogalmazhatunk persze úgy, hogy a helyesírás és úgy általában a nyelvhelyesség számos szabálya hülyeség. Könnyebb lenne tanulni, ha a nyelv logikusabb lenne, lenne praktikus oldala, csak lennének negatívumai is ennek. Hülyeség, nem hülyeség, a szabályok adottak, ha meg akarsz felelni ezeknek a szabályoknak, akkor meg kell őket tanulni, és meg kell tanulni alkalmazni őket. Persze nem muszáj, csak számos olyan munka van – ahol többekkel kell kommunikálni –, ahol a jó helyesírás kvázi munkaköri kötelesség, elvárás.

A az emberi viselkedés (és így a nyelv) szabályai az emberi kapcsolatok káoszának feloldására születtek. Minden emberegyedi, egyedi gondolatokkal, egyedi akarattal, egyedi tudással és egyedi érzelmekkel. Ha mindenki a saját elképzelései szerint járna el, csődöt mondanának az emberi kapcsolatok.

Éppen ezért az ezekre vonatkozó szabályokat nem "valaki kitalálja" ("ki volt az a hülya..." - egyértelműen mutatja, hogy a kérdezőnek fogalma sincs a nyelvről, de véleménye másról annál inkább. Némi visszafogottság több súlyt adott volna szavainak), hanem a praktikum diktálja. Emberek sora hosszú időn keresztül próbálja, alakítja a tapasztalat szerint. És ami a legtöbb embernek megfelel, az szabállyá rögzül. Nem valaki kénye kedve szerint, hanem nagyon sok ember tapasztalatának optimalizálása útján.

A tapasztalat azt is sugallja, hogy a szabályokat érdemes leírni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Amíg nem volt írásbeliség, az emberek hosszú órákat töltöttek el esténként azzal, hogy az öregek mesélték a fiatalabb generációnak tapasztalataik, hagyományaik hosszú sorát. Ami a legjobban bevált. Ma erre nincs szükség, leírják. És a leírást is szabályozzák aszerint, hogy a nagy tömeg megértse.

Mindig akadnak emberek, akik ezt a részben leírt, részben íratlan szabálytömeget nem tartják be, sőt felül akarják írni. A rengeteg ember egyeztetett tapasztalata (úgy is mondhatnám, tudományos tények) támasztja alá, hogy a létező szabályokat annál inkább szereti felrúgni valaki, minél tudatlanabb. A tudomány az okra is adott magyarázatot. Aki tudatlan, nehezen fogad be új ismereteket. Szabályokat. Szeretné, ha a saját elképzelései érvényesülnének, hiszen ezeket nem kell tanulnia. Ez azért van, mert az ember alaptermészete (mondhatnám túlélési ösztöne) a sikerorientáltság, a sikertelenség utálata. És az ilyen embert folyamatosan érik sikertelenségek emiatt, minél kevesebb az ismerete, annál inkább kénytelen agresszióval kompenzálni a sok nem tudott szabályt.

A nyelv nem örök, szabályai változók. Ami beválik, rögzül, ami nem, elvetik. Amikor a múlt században divatba jött a nyakkendő, nem volt neve. Meglehetően hozzáértők foglalkoztak vele, írók, költők. A kitalált név: nyaktekerészeti mellfekvenc. Nem jött be. A népnek nem tetszett, pontosabban nem állt a nyelvére. Nem egynek, nem kettőnek, senkinek. így keletkezett a mai nave (szerzője ismeretlen), és a kitalált név kultúrtörténeti emlék csupán.

A legkárosabb mai újkori divat, a tudatlanság nyomulása, a nem ismeret közszemléletté válása (ami egy nemzet tragédiája is könnyen lehet), hogy mindenféle közneveket elkezdtek az emberek egyfajta fontosság kiemelés, vagy tisztelet jeléül nagy betűvel írni. Nehéz megélni, ha az ember nem tudja, mit hogyan kell írni. Milyen eszköze van ennek az embernek? Agresszíven ráerőltetni másokra a saját nézeteit.

Nos barátaim, határozott NEM a válasz. És vegyétek figyelembe, az ismeretekkel rendelkezők fantáziája nagyobb, ebben a harcban is alulmaradtok. Nem érdemes frontot nyitni. Maradjunk békében meg egymás mellett. Mi nem akarunk harcolni, mi azt szeretnénk, ha ti is úgy élveznétek a szabályokat, mint mi, de tudnotok kell, éppen ezért nem hátrálunk. A Budapesten lakó ember pedig budapesti. Minden más az ismerethiányt mutatja csak be.

> A legkárosabb mai újkori divat, a tudatlanság nyomulása

Erről jut eszembe még egy változás. Mikor én gyerek voltam, akkor ugye még nem volt internet. Minden amit olvastam, az lektorált tartalom volt. Így óhatatlanul megtanultam – ha akartam, ha nem –, hogy az olyan szót ly-al írják, hogy a házban vagyok és nem a „házba”, stb… Az ember annyiszor olvasta el egy-egy hétköznapibb szó helyes alakját, hogy az óhatatlanul rögzült egy idő után.

Ma az interneten a fiatalok gyakran egymást olvassák, blogokon, a Facebookon, különböző üzenetküldő alkalmazásokon, amely szövegek – lévén a helyesírást még tökéletesen nem sajátították el – tele vannak helyesírási hibákkal. Néhánynak megvan a maga mintázata. Jellegzetesen ilyen néhány toldalék esetén a magánhangzó hosszúvá válása (tudtók, mondanátók, stb…), az igekőtő és az ige különírása (le írom, le tölteni, stb…). Ez még úgy önmagában nem is lenne akkora gond, ha ez a változás egy irányba hatna. Idővel mindenki így írna, és ez lenne a szabály.

A gond az, hogy a tudatlanságból fakadó helyesírási hibák mintázata sokszor nagyon eltér személyenként, kisebb közösségenként. Mindenki máshogy ír rosszul. Ez pedig nem jó. Több generáció után teljes káoszhoz vezetne, képtelenek lennénk megérteni egymást. Már ma is – itt a gyakorikerdesek.hu-n is – nagyon nehéz egy-egy kérdésnél kibogarászni, hogy mégis mi a fészkes fenét akart a kérdező kérdezni.

#7: hogyne, a másodikon az így írandó: 2.-on

(és még hosszan sorolhatnánk a nem-alfabetikus "karakterszomszédokat":

–,

.)

?!

stb.)

[a többi válasz egyelőre a "tl;dr" kategóriába esik nálam, de ez még változhat... :-) mindenesetre Süsü "grafomániája" lenyűgöző, így olvasatlanul is, csupán "kilóra"...:-)]

(jesszus!, itt legalább 6 nem-alfanumerikus karakter volt egymás mellett!!!... ;-)

> mindenesetre Süsü "grafomániája" lenyűgöző

Köszönöm, köszönöm! (Meghajol.)

> a többi válasz egyelőre a "tl;dr" kategóriába esik nálam

Nem hiszem, hogy lemaradnál bármiről is. Néhány olyan gondolatot írtam le, amit más kérdéseknél már többször megtettem. (Javarészt azt ecseteltem, hogy a helyesírás szabályai mennyiben előíró és mennyiben leíró jellegű szabályok.)