Hogyan írják/mondják helyesen?

Az biztos, hogy „BME-s”-nek kell írni.

Én „béemés”-nek mondom, de néha hallom „béemees”-nek is (a második 'e' kicsit hosszabb, azért dupla).

Írni "BME-s"-nek kell, ejteni [béemés]-nek.

L. AkH. 286.

A #3-asnak üzenem, hogy ha nem tud valamit, akkor, legyen kedves, ne válaszoljon (vagy ha nem tudja visszatartani, akkor minimum illik odaírni, hogy csak tippel).

Az áfa így írandó (vö. OH. 398–399., 403.), és a toldalék közvetlenül kapcsolódik, a szóvégi a pedig á-ra vált, az ejtésnek megfelelően – szemben a "BME-s"-sel.

(Az áfa ugyanis kicsit spéci állatfaj, l. OH. 403. o.)

Csak egy kérdés.

Ha valaki 'béemes'-nek ejti, akkor az úgy már nem is helyes?

Én úgy gondolnám, hogy az 'eltés'-t (ELTE-s) azért mondják é-vel, mert az 'e' egy 't' után foglal helyet és mivel a mássalhangzókat egy magánhangzó segítségével ejtjük ki (értsd: es, cé, ká, el, té), így a 't' betűhöz a "té" kifejezést már annyira az eszünkbe rögzítettük, hogy ha magunknak kell szavakat létrehoznunk, akkor sokkal jobban el tudjuk fogadni azt, ha úgy mondjuk, hogy 'eltés', mintha úgy, h 'eltes'.

Ellenben a 'béemes' kifejezésnél mivel az 'e' egy 'm' után található, amit ugye 'em'-nek ejtünk, így a szóalkotás és az úgymond megszokás miatt simán 'béemes'-nek mondjuk. Legalábbis mifelénk. Teljesen meglepő most számomra, hogy van, aki 'béemés'-nek mondja. Ez nekem teljesen új. De jó ilyeneket tudni. :)

Egyébként rosszul gondolkodok?

Hát jó kis teória, valami lehetne is benne (hiszen valóban sokan mondanak [béemes]-t, viszont [eltes]-t senki), de azért több sebből sántít. :-)

Ez abból is látszik, hogy aki [béemes]-nek mondja, az hosszan ejti az e-t, míg a magyarázatodban szereplő "BM-es" [béemes] végén inkább rövid az e (esetleg még az m is kicsit hosszabb, mint a "BME-s" esetén).

Ha ezt a két betűszót vesszük, akkor inkább az számít, hogy az "ELTE"-t "kiolvasva" ejtjük [elte] -- vagyis mintha egy "sima" szó lenne --, a BME-t viszont betűnként mondjuk ki: [bé-em-e]. Tehát mindegy, hogy az utolsó előtti betűt önmagában hogy mondanánk, a lényeg, hogy egyben hogy olvassuk ki a betűszót. Vö.: NaNE -> NaNE-t [nanét], holott az N-t önmagáben [en]-nek ejtjük;

Egyébként a szóvégi a, e mindig megnyúlik az -s képző előtt, tehát a "szabályos" ejtés a [béemés] volna. Ettől persze ejtse mindenki úgy, ahogy neki jólesik. :-)