Rendben után "." vagy "!"?

Erre nincs helyesírási szabály, teljesen az adott helyzettől függ, egyszerűen fogalmazva: ahogy mondanád.

Alapesetben teljesen jó ponttal is: "Köszönöm.", "Rendben." vagy "Oké." De ha ez egy kicsit emelt hangú válasz, akár egy pozitív vagy negatív indulat miatt, akár egyszerűen azért mert "akusztikailag" szükséges (távol van az illető vagy nagy a zaj), akkor lehet felkiáltójeles is.

De nemcsak egy párbeszéd lejegyzésére, hanem írásbeli kommunikációra is igaz ugyanez: simán jó lehet ponttal, de bizonyos szövegkörnyezetben indokolt lehet a felkiáltójel is. Pl.:

"Kérlek, legközelebb érj oda időben! Köszönöm."

"Ez nagyon hasznos összefoglaló volt! Hálásan köszönöm!"

(de lehetne fordítva is :-)

Csak két példa, de lehetne még sok más is. Szövegköryezet-függő ez is, mint az előző kérdésed.

Rendben. = Oké.

Rendben! = Kapdbebammeg, haggyámáaf.szomba!

az #1-hez: igen, van ez a két véglet: vannak olyanok (szerintem kevésbé iskolázott, keveset olvasott emberek lehetnek ilyenek), akik a beszélgetésben/kommentben kb. minden mondatuk után felkiáltójelet tesznek, valószínűleg így kívánják érzékeltetni, hogy most fontosat mondanak, "hangosan" mondják... És vannak, akikben – talán épp az előző csoport hatására is – már a normál, "hagyományos" felkiáltójel is azt a benyomást kelti, mintha az illető indokolatlanul kiabálna. A legjobb az "arany középút", vagyis valahol a kettő között félúton: nem kell minden mondatot felkiáltójelezni – és ha nincs telefelkiáltójelezve a komment, akkor nem is kell kiabálásnak gondolni.

Olyan ez, mint a csupanagybetűzés: ha 1-2 szót írsz nagybetűvel, az nem kiabálás, hanem kiemelés, hangsúlyozás (mintha pl. alá lenne húzva). Ha folyamatos a csupanagybetű, mondatokon keresztül, az már valóban kiabálást jelenthet.

Ugye felkiáltójelet nem csak felkiáltó, felszólító, óhajtó mondat végére írunk, pl. használjuk megszólítás esetén is. Az, hogy a „Köszönöm!” után pont van-e vagy felkiáltójel, az ízlés kérdése, illetve annak, hogy ki akarod-e fejezni az érzelmi töltetet, vagy éppen annak hiányát. Hasonlóan így van ez a „Rendben!” esetén is. Ha felkiáltást, érzelmi töltetet akarsz jelezni, akkor írhatsz utána felkiáltójelet, de írhatsz pontot is.

> Én tudatosan pontot rakok a köszönöm után is, számomra úgy természetesebb és kedvesebb, nem érzem azt, hogy kiabálunk egymással.

Nem vagy egyedül. Hiszen a felkiáltójel nevében is benne van, hogy kiált. Pedig nem csak felkiáltó mondat végére teszünk felkiáltójelet, hanem felszólító, óhajtó mondat végére is. Nem kötelező ugyan, de szerintem elegánsabb. Az, hogy „Gyere, búj mellém!” az nyelvtani szempontból felszólító mondat, így jogosan van felkiáltójel a végén. Az értelmét nézve meg valószínű senki nem olyan kontextust képzel el, mikor valaki ezt kiabálva mondja. A felkiáltójelről a kiabálásra asszociálás így érthető ugyan, de némileg a felkiáltójel szerepének a – mondjuk úgy – félreértelmezését érzem rajta.

Nekem programozóként pl. néha volt vitám a főnökömmel, mert a programban azt írtam, hogy „Kattintson a Tovább gombra!”, hiszen felszólításról van szó, nekem meg nagyon furcsán festene ponttal a végén. A főnökömnek meg hozzád hasonlóan olyan érzete volt tőle, hogy a program kiabál vele.

Én azt érzem, hogy a felkiáltójel szerepe mintha változna a nyelvben, egyre kevésbé jelenti általánosan a felszólító, óhajtó mondatok záró írásjelét, egyre inkább erős érzelmi töltetet jelent inkább. Illetve egyre kevésbé érték semleges, egyre inkább egyre inkább negatív jellegű érzelmet jelent (lásd #4 is azt a példát hozta, amit, nem azt, hogy „Rendben, ez igazán zseniális javaslat, amire nem is gondoltam, repesek az örömtől, hogy így végre sikerül megoldani a problémát!”). Szerintem nyugodtan lehet intuitíven úgy használni, ahogy szeretnéd, majd a nyelvtudomány idővel akceptálni fogja a felkiáltójel megváltozott szerepét.

„Kattintson a Tovább gombra!”

igen, ez egy "örök" dilemma, ígysejó-úgysejó... :-/

A szabályzat a 241. pontban utal ezekre:

"Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk: Írjunk egy-egy mondatot ezekkel a főnevekkel: béke, haza, kenyér, család. Stb."

és erről picit bővebben az OH.-ban is megemlékeznek, a 310. oldalon, a "Kijelentő funkciójú felszólító mondatok" részben:

"Rendszeres a pont használata az általános érvényű, sokszor tanács jellegű utasítások, a használati utasítások és az általános érvényű igazságokat megfogalmazó közvetett felszólítások mondataiban"

A szoftverek utasításainak egy részét a használati utasítások közé sorolnám (és ponttal írnám), a másik részét a normál felszólítások, kérések közé (ezeket meg felkiáltójellel). De sajnos nem tudnom általánosan leírni, hogy hogyan tudnám ezeket megkülönböztetni...

Úgy érzem, hogy nemcsak az adott utasítás tartalmától, megfogalmazásától függ, hanem attól is, hogy milyen mennyiségben sorakoznak az ilyen felszólító mondatok: ha 1-2 utasítás van, akkor teljesen jó lehet a felkiáltójeles megoldás, de ha egy soklépéses használati utasítás, vagy egyéb hosszabb, utasításokkal, kérésekkel telepakolt szövegben sorakoznak a felkiáltójeles mondatok, az tényleg furcsán hat, az már tényleg kicsit kiabálás ("parancsolgatás") jellegű... De hangsúlyozom, ez az én benyomásom, mások máshogy érzik, világos. Sőt, még az enyémhez hasonló véleményűeknek is biztosan eltérő az a "küszöbe", ahonnan már túl soknak érzik a felkiáltójeleket...

Süsüvel a többiben is egyetértek, és csak még egy megjegyzés:

"lásd #4 is azt a példát hozta, amit, nem azt, hogy „Rendben, ez igazán zseniális javaslat"

Hát én például pont egy pozitív példát mondtam erre az érzelmi töltetes, felkiáltójeles esetre... :-) ("Ez nagyon hasznos összefoglaló volt! Hálásan köszönöm!")

Ebből is látszik, hogy menthetetlenül megöregedtem. :-) :,-(((