Biológiai kérdés, némi filozófiával?

Az öntudat feltehetőlet egy folyamatos thalamikus körfolyamat... a thalamus egy nagy kapcsolóállomás ami összeköti az agy fontos részeit, agytörzs, neocortex, hippokampusz, limbikus rendszer stb

Az öntudatot elég könnyű kiütni, tehát viszonylag egyszerűen meg lehet szakítani ezt az árakkört... bizonyos részeket pedig gond nélkül le lehet kapcsolni, észre se veszed. Ezért műtenek epilepsziát sokszor éber páciensen, hogy teszteljék az adott funkció sérül e.

Tehát a thalamus az ingerületet tovébbítja, osztja szét az agyban. Ezeket az axonális kapcsolatok ne úgy képzeljétek el, mint kábelek amiken 1-esek és 0-ák mennek. Bár az azonok éppenséggel pont digitális jelet továbbítanak. (Akciós potenciált) viszont a továbbiakban ezek nemlineárisan integrálódnak a szinapszisokon és dendriteken.

Tehát a neurális komputáció itt zajlik.

Mi történik tehét, ha két agy axonhálózatát megpróbálnád összekötni?

Összeomlana a rendszer... mert maga a szerkezeti kapcsolat adja funkciós rendszert. Nem egy szoftver fut a hardveren.

Egyszerű esetben még működhet is, hiszen tegyünk mondjuk plusz egy bőrszenzort a hálózatra, többet fog tüzelni, több jel integrálódik és előbb váltja ki a szenzoros érzetet, előbb húzod el a kezed a tűztől.

De ez egy egyszerű ösztönös reflexes működés!

Egy gondolatnál, egy asszociációnál, emlék felidézésénél ehhez képest brutálisan bonyolult hálózatok, idő, tér és frekvencimintázatok aktiválódnak.

Ezért sem lehetne csak két tudatot összeolvasztani, hogy kiolvasd a másik tudat emlékeit.

Ellenben a kérdés felettébb érdekes... Például két agyfélteket talán össze lehetne huzalozni interfészeken keresztül. Ez már tényleg filozófiai kérdés... és a választ SOHA nem fogjuk megtudni.

Azért mert lehetetlen bebizonyítani, hogy melyik tudat mit érez belül és melyik entitásról van szó.

Első körben tekintsünk el attól, hogy ez így nem működik, mivel két agy neuron szinten biztosan nem összeköthető. Már csak azért sem, mert agy és agy közt is hatalmasak a működési különbségek, az agy "huzalozása" nem egy általános sztenderd szerint jön létre, jócskán van benne kaotikus tényező.

Ettől függetlenül egy tökéletes agy-agy közti kapcsolat nem lehetetlen, ha egy megfelelő számítógépes interfész kerül a kettő közé, ami tökéletes online fordítóként viszi-hozza az ÖSSZES tudati adatot.

Attól is tekintsünk el, hogy ettől ma még messzebb vagyunk, mint az első morse-jelektől az 5G-s 8K-s online VR (a jelen szinten két emberi agy közt csak fényfelvillanásokat tudunk átvinni).

Nézzük csak azt a részt, mi van, ha a technikai háttér már adott.

Fentebb ott van a jó felvetés: nincs meghatározható konkrét vonal, ahonnan összeolvadt tudatról beszélhetnénk, még százalékosról is csak állati szubjektívan.

Az biztos, hogy az emberi agynak hihetetlen adaptivitása van, tehát megfelelő kapcsolat esetén biztos, hogy gyorsan alkalmazkodva ki tud építeni egy szimultán működést, akár teljes tudati összeolvadással.

De egy dolog miatt szerintem ez kerülendő, éppen az adaptivitás miatt. Ha létrejön egy ilyen kapcsolat, azt utána megszakítani olyan, mint egy megnyomorítás. Biztos vagyok benne, hogy a kialakult tudati együttműködés megszüntetése iszonyatos pszichikai traumát jelentene, minimum mint egy megvakulás vagy lebénulás.

Felhoznák egy sokkal egyszerűbb példát, érzékeltetni, mi is a gond.

Az android telóknál talán a Samsung vagy LG vezette be először a lehetőséget, hogy a belső tárhely és az SD kártya asszimilálható legyen, vagyis a telefon egyetlen tárhelyként lássa a kettőt.

Ez működik is szépen, a gond ott jön, hogy ha ez az összeolvasztás megtörténik és utána kiveszed az SD-t, úgy lefagy a rendszer, hogy csak na.

Az emberi agy rugalmasabb, túlélné a szétválasztást, de biztos, hogy ideiglenes, talán maradandó lelki és memória-sérülésekkel.

Mindenesetre ez lehetne az út egy jövőbeli bolygóméretű kollektív tudat felé. Ennek rengeteg előnye és sok hátulütője is lenne, évekig lehetne erről vitázni.

Ha színtisztán filozófiai kérdésnek tekintjük, akkor ez ugyanaz, mint a kupac-paradoxon, vagy Szóritész paradoxona! Ő azt kérdezte, meddig homokkupac a homokkupac, ha szemenként elveszünk egy-egy homokszemet. Nincs ugyanis olyan jól meghatározott homokszem-szám, ami fölött már homokkupacról beszélünk, de alatta még nem. Így van ez az agyakkal is. Nincs ilyen határ, hogy ekkor még két tudat, de a következő összekapcsolódástól már csak egy.

A határra nem jó szó az, hogy elmosódott, mert az azt jelentené, hogy van határ, csak nem látjuk. De nincs határ! Mégpedig azért, mert az ilyen fogalmak, mint kupac vagy önálló tudat, nem egzakt, nem pontosan körülhatárolható fogalmak, nincs pontos definíciójuk! Ha hoznánk egy olyan döntést, hogy ezután csak az 5678 és 12367 darab homokszem közötti homokszemszámot tekintjük kupacnak, akkor lenne határ. Ha hoznánk egy olyan döntést, hogy csak a nyolcmilliárd-huszonhat összekapcsolódás alatt minősül valami különálló tudatnak, akkor itt is meglenne a válasz. Tehát mi, emberek vagyunk a "hibásak" azért, hogy ez a kérdés nyitva marad, mert nem vagyunk képesek lehatárolni a fogalmainkat! (A magánvéleményem az, hogy ez a szerencsénk!)

" Tehát mi, emberek vagyunk a "hibásak" azért, hogy ez a kérdés nyitva marad, mert nem vagyunk képesek lehatárolni a fogalmainkat!"

Én inkább azt mondanám, hogy felfogási képességeink limitált volta miatt mániánk a kategorizálás és határok húzgálása ott is, ahol nincs.

Mi a világot csak modellezve tudjuk elképzelni magunkban, a modellek meg mindenképpen egyszerűsítéseket tartalmaznak. Ilyen egyszerűsítés a határvonalak húzgálása is. Néhol elműködik, de néhol csak ráerőltetni lehet a világ képére, ahol semmi sem vagy fekete vagy fehér.

A szürkének sem csak 50 árnyalata van. :D

Azért nem teljesen kupac, mert erre volt elég sok kísérlet. Vannak részei amiket gond nélkül kivághatsz, maximum funkcióvesztése lesz az illetőnek.

Viszont vannak részek és kapcsolatok, amit ha elvágsz, kiműtesz vagy ablálsz akkor megszűnik az öntudat.

Úgy tűnik mindenképp vannak az agynak az öntudathoz esszenciális részei.

Ráadásul ami érdekes az az idő érzékelése. Erre külön network alakult ki, hogy pillanatnyilag elhelyezze magát az időben az ember. Itt már felvetődnek a memóriával kapcsolatos igen kényes kérdések is.

Pl a gyakran alkalmazott nem túl mély anesztetikumok műtétnél, egyszerűen kiütik a memóriát. Lehet a műtét alatt végig tudatodnál vagy és borzasztó horrort élsz át, hogy kaszabolják a tested és meg sem tudsz mozdulni. Aztán felébresztenek és semmire sem emlékszel.

Ez jó példa, hogy a tudat tulajdonképpen szorosan összefügg a folyamatosan generálódó jelen és múlt emlékképeivel.

Közelítsük meg másként, és tegyük fel valóban, hogy nem a technika az akadály (a feltevés irreális, mert ebben a bonyolultságban a "kötés" is annyira bonyolult, hogy az már nem az a kettő, hane megy harmadik új minőség - legalábbis a filozófia ezt tanítja.)

Szóval van határ vagy nincs határ? A válaszhoz előbb meg kell mondani, hogy mi az, ami a két oldalon lehet, vagy már nem ott van, továbbá azt is, mi az a határ nevű valami.

Az agy egy bonyolult biokémiai rendszer, amely külső jelek (röviden: a tapasztalat) alapján eltérően viselkedik. (szempontunkból) van még egy fontos tulajdonsága, hogy emlékezik.

Tehát ha feltételezzük, hogy két agy tökéletesen azonos (ilyesmiket vizsgálnak egypetéjű ikreknél), eltérő lesz a működésük, mert eltérő a tapasztalatuk, az meg abból következik, hogy két entitás.

Nem definiált a határ fogalma. Úgy kellene ezt megtenni, hogy felsorolunk sok tulajdonságot, megadjuk a mértékrendszert, megadunk egy hibahatárt (ezek mindig önkényes értékek, a praktikum határozza meg őket, aztán a konszenzus teszi használhatóvá) aztán mérünk. És ha a korábban lényegesnek tartott tulajdonságokban a mércénk segítségével a megadott értéknél nagyobbak a különbségek, akkor "eltérő", egyébként meg "azonos".

A probléma tehát nem technikai jellegű, hanem értelmezésbeli, filozófiai. Nem tudunk megállapodni abban, mit mérjünk, hogyan mérjük, és mi legyen a "vízválasztó" vagyis a hibahatár. Ha erre a három kérdésre az emberiség mértékadó része (már ha tudjuk, mi a mértékadó) azonosan válaszol, akkor érdemes nekiállni a technikai részleteknek. Addig azért nem, mert egy csomó költség, munka és idő után szembesülünk azzal, hogy más a probléma. Azt jobb előre tisztázni.

Összefoglalva: itt nem technikai problémával állunk szemben, nem is paradoxon, hanem hibásan feltett kérdés. Az is tudható, hogy a jó szándékkal elkövetett hiba mindig attól van, hogy túlléptük ismereteink határát, nincs fogódzó, ezért képzelőerőnk szabadon (és a valóságot elhanyagolva) működik. Ez azonban szintén nem hiba, hanem az emberi agy működésének sajátossága.

4-es vagyok, Wadmalacnak válasz:

Egyetértek veled, azért is írtam a válaszom végére a zárójeles mondatot. Régen rossz lenne, ha mindenhez szabályokat és definíciókat alkotnánk. Ha nem tesszük, akkor viszont el kell fogadnunk, hogy bizonyos kérdések megválaszolhatatlanok, vagy legalábbis pontos és racionális válasz nincs. Ami persze nem baj. Mert helyette lehetnek szavakba nem önthető, inkább érzett mint értett válaszaink a világ nagy kérdéseire.

A kérdezőtől bocs az offért, de már csak ezért is jó a kérdés, mert sok újabbat felvet!