Hogyan reagál, egy emlékezetkiesésre az ember, mit érez egy amnéziás?

Sajnálom, de elfelejtettem.

Csak vicceltem persze, de mondhatok egyet, mást.

Azt elárulom, hogy nem vagyok fiatal és a régi korokban a piálás általánosan elfogadott dolog volt és az ember iparkodik a környezetéhez igazodni.

Én például elég egészséges vagyok, sportoltam is sokat, nem is gyúrtam soha a szeszre, így nem sikerült elsajátítanom a részegesek technikáit, ráadásul erősen hat rám az alkohol, így ha ilyen társaságba keveredtem, előfordult velem, hogy bekattant az agyam a cefrétől.

Másnap elképedve hallgattam, amiket a fejemre olvastak, mert olyan megnyilvánulásaim voltak, amit normális állapotban véletlenül sem követtem volna el.

Nagyon is megértem azokat, akiket a hírekben lehet hallani, hogy részegen végzetes dolgokat követnek el, szerencsémre én nem tettem ilyesmit, de talán csak a véletlen műve.

A legszörnyűbb az a dologban, hogy az ember el sem hiszi igazán, hogy ő tette, amit tett, bár kénytelen elhinni, gondolom ma már vizuálisan is megtekintheti, mert semmi nehézség nincs egy rövid filmfelvételt készíteni a mobillal, aztán nevethet, vagy szégyenkezhet rajta, akivel megtörtént.

Mondjuk én levontam a következtetést és nem piálok.

Van ugyan otthon mindig ital, hogy ha vendég esik be, akkor megkínálhassam, meg vörös bor is a hűtőben, de csak főzni szoktam vele, pörköltbe, hasonlókba teszem, de sosem iszom belőle.

Egyszer motor balesetem is volt, érdekes módon nem emlékszem rá, mi történt, mert csak a kórházban tértem magamhoz, bár állítólag valamennyire magamnál voltam, de a sokk hatása miatt semmire sem emlékeztem sokáig.

Aztán mintha kezdtek volna visszatérni egyes emlékek, de jobban belegondolva lehetséges, hogy csak az utólag megismert körülmények gerjesztettek bennem egyfajta emléket és ha mást mondtak volna nekem, akkor most másra emlékeznék.

Kétségbeesést, nagyon erős halál vágyat. Rettegést. Miért van ez? Mikor lesz vége? Mi történt velem? Ők tudják? Csak atvernek? Ez csak egy álom, ugye? Mikor ébredek fel? Mikor lesz vége? Ez csak a filmekben van! Nem velem. Nem VELEM!

Nagyjából ezek kavarogtak a fejemben. És nem, nem egy kórházban ébredtem fel. Később oda szállítottak, de soha semmit nem derítettek azon kívül, hogy van, és nem tudják elmúlik e valaha.

Bennem ezek az érzések kavarognak, és nagyjából állandóan küzdök vele M hihetetlennek hangzik, de igaz. Senki sem tudja, hogy mi történt velem. Az osztálytársaim előtte és utána is terrorizáltak, hazugnak tituláltak, aki csak a figyelmet keresi. Én pedig közben rettegtem, mert ki tudja mikor jön el a pillanat, hogy ezt és a minden még megmaradt dolgot elfelejtem? És megtettem, újra és újra. Néhány ember mesélte el őket később. A tanárom szerintem félt tőlem kicsit, a szüleimnek úgy mesélte, hogy úgy érezte, mintha egy másik ember ülne előtte. Az egyik a végletekig intelligens, bal kezes, és csendes és matek zseni. És a másik voltam én, aki azt se tudta mi van, jobb kezes és borzalmas a matekban. Mindig azzal szembesültem mi van, ha csak hazudnak? Én nem ilyen vagyok, miért nem emlékszem?

Nem mehetek: "Ne menj egyetemre".

Nem megyek egyetemre.

Nekem, aki igazán szeret tanulni, ez elég erős törés volt. A tény, hogy már eléggé sérült vagyok ahhoz, hogy ne legyek teljességgel biztos abban, hogy sikerülne. Mert nem vagyok benne biztos, nem akkor, amikor a mindennapokban is gondot okoz az emlékezés. Nem azok amikre jó vissza emlékezni, mert nosztalgikus. Persze, fájdalmas, hogy nem megy, de itt nem ezen van a lényeg. Hanem azon, hogy már elég megbízhatatlanok az emlékeim ahhoz, hogy elmerjenek engedni egyedül nos, bárhová. És ez megrémiszt, sírásra késztet, üvöltésre buzdít. Mert mióta magam vagyok, mióta emlékezem (szóval szűk 2 év + foszlany) azóta nehezen tudok visszaemlékezni arra (ohh az irónia de fájó) hogy mikor sírtam úgy igazán, tényleg erősen. Pár könnycsepp? Le van szarva. Még akkor is többet könnyezem, ha a szemembe süt a nap, és nincs nálam a szemüvegem.

Tudod milyen érzés feladni önmagad? Feladni, hogy lehetsz még újra a régi, emlékekkel? Ilyen érzés, amnéziásnak lenni. Fél emberként létezni. Rettegni a holnaptól, hogy mikor történik meg újra. Néhányan tovább tudnak lépni, néhányan belebetegednek. Néhányan megőrülnek. Néhány öntudatra ébrednek. De soha többé nem lesznek ugyanolyanok.