Időzóna szélén, az eltolódott napirendben mi szól a téli időszámítás mellett?
1.
Időzóna szélén vagyunk, így már eleve korábban lesz világos és sötét.
Eleve a reggeli világos kárba vész, este futhatunk, vásárolhatunk, sétáltathatunk kutyát sötétben, amíg kicsit nyugatabbra még világos van.
2.
A napirend eltolódott.
Elég felszállni a villamosra, már onnan látszik, hogy az emberek 9 körültől este 5-6-ig dolgoznak.
Már kevesen járunk 8 körülre.
A legtöbb ember ún. éjszakai bagoly.
3.
Nem fontosabb akkor a világos, amikor felszabadultan sétálunk, kutyát sétáltatunk, kocogunk, kiülnénk a parkba (pl szeptember)?
Nem jobb munkaidő elején a sötét, mintsem a végén?
A "téli idöszámítás" az eredeti.
1. Reggel a legtöbb ember nek csinál semmeit, hanem munkába/iskolába megy - azaz nem veszít el semmiféle "reggeli világosságot".
2. A napirend nem tolódik el, az emberek ugyanakkorra mennek dolgozni (óra szerint), aki a téli idöszerint 9-re megy, az a nyári szerint is. De a legtöbb ember nem 9-re jár, hanem több müszakban 6-ra. Emellett nagyon sok ember NEM éjszakai tipusú, hanem ellenkezöleg!
3. Nagyon sokaknak munka után van szabadide, je, nem elötte, és nekik éppen az a jó, ha délután van hosszabb ideig világos.
Ne csak saját magad vedd alapul, legalább annyi embernek lenne a te általad kedveltebb variáció rosszabb, mint fordítva.
Pont nem saját magamat veszem alapul.
Én olyan reggeli ember vagyok, hogy ihaj, reggel ötkor futok meg mosogatok, este 7-kor már levert és álmos vagyok. :D
De a környezetem már nem 6-8-re jár, mint régen, hanem 9, 10.... És este 6, 7 között érnek haza.
Ez még a BKV-n is megfigyelhető.
Reggel a legtöbben alszanak v készülődnek, pont ezért ne akkor legyen világos, pont ezért veszítjük el!!
A téli az eredeti....
Éééés?
Nagyon sok dolog "eredeti", de már nem aszerint élünk.
Másrészt pont erre az eredetiségre érvem: időzóna széle!
"De a környezetem már nem 6-8-re jár, mint régen, hanem 9, 10.... És este 6, 7 között érnek haza.
Ez még a BKV-n is megfigyelhető."
De gondolom, reggel fél 5-5 közt nem nézed a BKV forgalmát, meg félután 3 körül, hanem akkor, amikor te is használod! ITT VAN a tévedésed!
Beszélgetésekből, villamosvezető rokon elmeséléseiből stb mondon ezt.
Villamosvezető rokon reggel üres villamosokat vezet.
De te is csak támadsz, érvet még nem olvastam tőled.
Igazából csak egy érv van: télen reggel kutya hideg lesz!
Más érv nem létezik.
És igen: ha reggel van világos, azt átalusszuk. Kivéve, aki reggel 6-ra megy.
Este meg már akkor vaksötét van, amikor még haza se indultunk a munkából.
Keleti szélén, ezt fontos megjegyezni.
Annyiból lenne előny, hogy szimmetrikusan oszlana el a világosság a nap folyamán, dél a nappali fényesség közepén lenne.
Ehhez is lehet alkalmazkodni, tessék nyáron felkelni fél négykor és lefeküdni legkésőbb húsz órakor. Az ember alkalmazkodjon a természethez, ne fordítva.
Ezzel szemben könnyebb sokáig fent lenni, emiatt jobb keleti szélből a másik időzónához csatlakozni.
A dél manapság már nem a nap fele, hanem a nap eleje.
Egy 7-kor kelő, este 11-kor fekvő embernek kb du. 3 a nap közepe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!