Lesz valaha gyógymód a mozgásszegény életmód hatásai ellen?

Én mióta dolgozó ember vagyok, azóta tanulok egy szerethetőbb, jobb munkáért. Igen, eddig rossz irányvonalban tanultam, konkrétan hónapok alatt nem lett vele munkám, így mennem kell tovább.

Közben egyedül fenntartok egy háztartást, sportolgatok, holott nem szeretek (jó, ez nem teljesen igaz, havonta egy-kétszer átlagban szeretnék, évi két squash, évi két falmászás, évi két bringázás meg esetleg még más).

Közben mentális beteg vagyok, így tinikorom óta egy küzdelem az életem a beilleszkedésért.

Tehát kikérem magamnak. Erőmhöz képest nem 100, hanem 999999%-ban küzdök. Bár lehet nézőpontot kellene változtatni, mert stresszes, kialvatlan, nyűgös vagyok a kevés alvástól és a nulla én-időtől. Mások a melóban úgy köszönnek el, hogy jó pihenést, én meg van, hogy konkrétan nem pihenek mondjuk hétfőtől-csütörtökig.

Egyébként igenis vannak olyan rossz képességek és igenis van olyan rossz élethelyzet, hogy nem sikerül.

Pont nem érdekel, hogy az amcsik mit csinálnak.

Hogy nem jó túlhajtanunk magunkat, arról ezernyi tanulmány szól. Az alvás fontosságáról is. Az én-idő fontosságáról is.

Szerintem kell, hogy legyen időnk elolvasni egy jó regényt, megnézni egy jó filmet, nem futni a 3 percenként járó járathoz, mert az a 3 perc időnyereség is kell a rohanó életünkbe, hanem, sőt(!) inkább sétálni pár megállót, beülni kávézni valakivel úgy, hogy nem nézel az órára; hétvégente a családdal találkozni.

Ha minden a hajtásról és a teljesítményről szól, úgy ideig-óráig lehet élni, de egy percig se érdemes...

Szerintem egy esetben érheti meg átmenetileg az agyonhajszolás: ha pár hónap, egy-két év szenvedés után van remény arra, hogy jobb legyen.

Én reménykedem, hogy az autizmusom vagy amim van javul annyira, hogy képes legyek párkapcsolatra illetve valahogy lesz egy jobb munkám, ahol a 9 órát nem szenvedem végig úgy, hogy nem bírom csinálni, annyira unom...

Egyébként mi ketten szerintem ölre mentünk már egy kérdésem alatt.

Úgy látom, Te nagyon bírod a városi életmódot, a fát-nem-látást, állandó zárt térben létet és szereted a teperést.

Például aki munkásszállón nevelkedik idegbeteg anya mellett, maga is mentális beteg, irtó szegények (=munkásszálló), akár az illető még butácska is, hogy a 3,14csába emelkedjen ki?

Örülni fog, ha egy gyárba elmehet dolgozni.

Esetleg egy OKJ (de a konkrét ember nő, akire gondolok, tehát a szerelés kevésbé jó, és hát... emberekkel foglalkozni... tehát innentől a nagyon kelendő kétkezi munkák is kiestek neki).

A rokonom is ki akarna, akit megírtam kínomban példaként, mert annyira nem vagy megértő és én is, aki 2 éve dolgozik és 2 éve tanul is mellette.

A sport megnyugtat maximum 1-2 órára, utána az idegeskedés folyt.köv.

Milyen magyar rögvaló?

Sz.v.sz. máshol ugyanilyen az élet.

Egyébként érdekes vagy, leírtam, hogy mennyit küzdök és milyen erőnfelülinél is felülibben és ezekután megkapom, hogy nem akarok kiemelkedni.

Ezen már azért nem pityeredem el, mert ez már inkább vicces. :D :'D

-------

A kérdésem alatt, a kérdés tárgyában pedig érdekes válaszok érkeztek.

Általában lenézőek, nem megértőek azzal szemben, akik nem sportolnak.

Ha adott valaki, akinek se ideje, se kedve. Küzd a kis életében, néha van ideje barátokra, családra, én-idejében se mondhatni, hogy szobanövény, rengeteg hobbija van, regényt olvas, rajzol, fest, fotózik, fűszernövényei vannak stb.... és le kell nézni, mert nem sportol. (Nem magamról írtam itt a példában, csak ami eszembe jutott.)

Pedig leírtam, hogy heti szinten sportolgatok, habár gyűlölettel tele, de megteszem. A havi egy az szívem szerint lenne.

(ja egyébként azt se írtam, hogy szobanövény lennék, épp ellenkezőleg.....)

-

Refluxom, emelkedett koleszterin-szintem (nemsokára megyek emiatt kontrollra), enyhe asztmám (amit pár éve se kizárni, se megerősíteni nem tudtak, de nekem gyanús hogy pl. az uszoda páráját alig bírom...) van, emellett nagyon nehezen regenerálódnak az izmaim, a hormonjaim sincsenek rendben (pl. a TSH volt már majdnem túl magas) és ott van a talán enyhébb mentális betegség.

Szerintem senki se egészséges, egy utópia a testi egészség. A testi jóllét állapota, vagy hogyan is fogalmazzák meg, egy utópia. Ez önmagában nem is baj, sok dologgal lehet élni és sok dologra van gyógyszer.

Sok ismerősöm viszont olyan beteg, hogy a gyógyszer csak életben tartja.

Életmód itt már nem segít. Szerintem jobbára semmit.

Ja, én egyébként semmi zsírosat nem eszem, olajban sültet is ritkán mert eleve nem szeretem, szinte csak csirkehúst eszem, de abból minden részét és eszem halat is. Magas koleszterinszint szevasz.

-

Annyira bírom, hogy sokan azt gondolják, nyugaton minden más.

Nyugaton mindenki szent, senki se szemetel (egyszer vonatoztam német és cseh földek felől érkező vonaton, hát, azt a koszt, PET-palackokat, sörösdobozokat szanaszét hagyva); kőkeményen dolgoznak de mégis sokat lazítanak (he?), mindenki udvarias, türelmes (persze.... mondjuk a turisták itt nálunk nem, de amit pl Bécsben láttam, azt se támasztja alá), a nap 36 órából áll, azt is jól osztják be, rohannak de mégse rohannak, kritikusak de mégse panaszkodnak...

Persze-persze-persze.

Szóval állítólag nyugaton mindenki szent, ügyes, okos, tehetséges, minden jó tulajdonság benne van, pozitív meg minden.

Hát, egyrészt ezt nem hiszem el, másrészt amennyit ott jártam, kapásból nem ezt láttam.

-

Amúgy gondolom nyugaton is 40 óra munka/hét + a napi fél vagy egy óra ebédidők, így már 42,5 vagy 45 óra... Aztán néha túlórák, az ingázás, az önképzés stb...

-

Amúgy én nagyon úgy érzem, nem vagy megértő.

Olyan, mintha mindenkitől elvárnád a maratont, a súlyos szívbetegtől, súlyos asztmástól, féllábútól, kerekesszékben ülőtől, relatív egészségestől és sportembertől egyaránt, úgy állnál hozzá, hogy kussban küzdjenek (mindegy, hogy egyik belehalhat a másiknak pedig ez játszva, könnyedén megy), és lenézed, aki pisszenni mer.

-

Azt se értem, hogy szerinted is fontos az én-idő meg a mentális pihenés, de mégis lenézed, aki nem küzd.

Ugye tudod, hogy bizonyos élethelyzetekben a küzdelem a kiemelkedésért azt jelenti, hogy a 6 óra alváson felül szó szerint csak küzd, véres verítéke van, csak hasznos dolgokat csinál és szociális élete is alig van? Mert butább, ügyetlenebb, dolgoznia kell suli mellett vagy suliznia munka mellett????

Heti 1-3 óra mozgás megvan nagynehezen.

Dehogy segítene, lóf.... se segítene.

Amúgy én legalább annyira nem szeretem, ha valaki nem enged panaszkodni / "hurráoptimista" / elnyomja az érzelmeit és tőlem is elvárja, hogy ezt tegyem, mint azt, aki nem tesz magáért.

Nem is természetes szerintem.

Észreveszem az apró örömöket, általában könnyen ki tudok kapcsolni, nagyon tudok örülni meg nevetni is.

Cserében vannak negatív érzelmeim is, nagyon érzelmesnek tartom magamat.

Jelenleg hulla fáradt, kialvatlan vagyok. Most lesz az első 3 nap olyan szabim idén, ami pihenésre megy, nem szerelő, nem vizsga, nem (sikertelen) állásinterjú.

A nyarat alig tudtam kihasználni.

A pénzzel nagyon óvatosan kell bánnom, én még valamennyire meglennék (bár a fogászat miatt nem), de bizonyos családi okok...

Körülöttem mindenki meghal (állandóan gyászolok és van egy nagy, feldolgozatlan gyászfolyamat is), mindenki beteg és mindenki szintén szenved.

Én meg úgy érzem, semminek sincs meg a gyümölcse, ha megszakadok, akkor se.

Szóval igen, ilyenkor picsogok.

Mert az érzelmességem nem merül ki abban, hogy hurrá, de jó ez, de jó az, hanem ugyanannyira fáj az is, ami nehéz, ami sz.r, ami szörnyű, ami ezredjére se sikerült....

... ÉÉSS szerintem ez a természetes!!!

Ha ez zavar, akkor viszlát ettől a kérdéstől!

Amúgy is belenyúltál olyanba, amiről nem ez a kérdés szól.

Amúgy lehet egy kérdésem...

Ha ennyire zavar a magyar mentalitás és az ország helyzete valamint szerinted minden sikerülhet, amit akarunk.... miért vagy még az országban?