Kinek áll érdekében?

"hát nem csodálom, hogy a mai fiatalok nem néznek történelmi filmeket, benne csupa kudarc, mint valami lúzerek azok a katonák, kár volt a közel három óraért, legalább valami happy end a végén"

Ez történelem, nem hollywoodi műsztori. 1848-as forradalom, rémlik?

Aradi vértanúknak kéne a végén fütyülni az "Always look at the bright side of life"-ot?

Apropó Hollywood meg happy end, Star Wars Rouge one megvolt? :D

Az mondjuk tény, hogy lehetne hiteles történelmi filmet szórakoztatóan is megcsinálni (most már csakazértis meg fogom nézni, mert simán lehet, hogy az), de happy endet várni elég gáz.

Most eszembe jutott a 47 ronin. Mármint nem hitelesség vonalán, hanem a happy end hiánya miatt.

Ami morcossá tesz, filmdráma, vazze. Miféle happy end? Miért lenne egy film attól xar, hogy "lehangoló"?

Sunset limited?

Ne, inkább ne is nézd meg.

A kérdésben említett filmet nem láttam, de most ránéztem, tudom, nem mérvadó, de 7,2-n áll IMDB-n.

Szóval ANNYIRA xar nem lehet.

Egy film szerintem akkor éri el a célját, ha végignézed, és várod mindig, hogy mi fog történni egészen a film végéig. Beszippant a világába. Nem jut eszedbe, hogy egy filmet nézel, hogy ezt valakik felvették, megvágták, eljátszották. Hogy ezen felül milyen érzéseket vált ki az már egy egyéni dolog szerintem...

Én elsősorban azért nézek filmeket, hogy jó kedvem legyen. Belemerüljek a hangulatába és csodálattal nézzek a karakterekre. Egy jó kis birodalom visszavág, gyűrűk ura, se7en, szárnyas fejvadász, tökéletes trükk, stb...

De ezek nem feltétlenül jó filmek. Ezek csak tetszenek nekem. A jó filmek azok odavágnak a falhoz és napokig pörögnek a fejedben de nem azért mert annyira tetszett, hanem mert annyira durva. (pl.: oldboy)

Egy film lehet unalmas, mert egyszerűen érdektelen számodra a téma, vagy mert régi a film és az akkori zsánerektől nem tudsz elvonatkoztatni és kizökkentenek. Esetleg gagyinak tűnik a megvalósítás. Ezek mind rontanak a filmélményen, ami érthető. Ezekre a filmekre érdekes relikviákként érdemes tekinteni. Egy régi kor szellemisége jöhet át belőle.

A régi innovatív filmek megváltoztatták még Hollywood-ot is. és utána már evidensnek vettük azokat a innovációkat, amik akkor még újszerűek voltak. Ez egyfajta fejlődés, de leginkább egy megfelelés a változó igényeknek. Egy régi film kopottas, naiv, de maga az üzenete az érzelmek, amiket kivált lehetnek ugyan úgy ütősek. És ezektől szerintem kár megfosztani magunkat.

Az ember életében vannak felemelő, boldog, vidám pillanatok, történések, időszakok és vannak szomorú, tragikus pillanatok is. A történelemben sincs ez máshogy, egy népnek is vannak dicső és vannak tragikus történései. Nyilván mindkettő az adott nép sorsához tartozik, mindkettőről megfelelő súllyal kell beszélni. Nekem itt vesszőparipám az, hogy számos dicső történelmi helyzetre is úgy tekintünk, hogy nem látjuk annak a dicső voltát. Például a kalandozásokat kalandozásoknak, barbár kirohanásoknak tekintjük, ahelyett, hogy a történelemoktatás ezt úgy tálalná, hogy katonai ellenőrzés alatt tartottuk Európa szinte egészét.

Viszont ha az embert nézzük, a boldog időszakok nem kényszerítenek semmiféle feldolgozásra. Mikor az ember nyaral, mondjuk sütteti a hasát a tengerparton, akkor jól érzi magát, ezen nincs mit feldolgozni. Illetve lehetne mit, le lehetne vonni a tanulságokat, hogy mit csinált jól, de belső kényszer erre nem igazán van. Amikor viszont a dolgok számunkra nem jól alakulnak, akkor az problémát jelent, az emberben megvan egy belső kényszer, hogy ennek a problémának az okát megpróbálja megtalálni, megérteni, leginkább azért, hogy a jövőben el tudja ezt a helyzetet kerülni. A negatív történések sokkal több elemzést, gondolkodást igényelnek.

Az említett film egy olyan időszakot dolgoz fel, ami nem a dicső időszakok közé tartozik. De ennek is oka van, mert a rendező sem egy olyan korban élt, ami a magyar történelem szempontjából dicső kor lett volna.

Van sokféle film, regény, mű. Van, ami egy dicső korban mutat egy emberi személyes tragédiát, van, ami egy tragikus korban mutatja meg az ember személes tragédiáját, van ami egy tragikus korban mutatja meg az ember személyes dicsőségét, és van, ami aztán tényleg minden tekintetben happy end. Mindegyiknek megvan a maga helye, szerepe, mindegyikből lehet és érdemes is levonni a megfelelő tanulságokat.

A lényeg, hogy ne „tetszik-nem tetszik” alapon ítéld meg az adott művet, hanem annak hitelessége alapján, a belőle kiolvasható tanulságok alapján. Sajnos vagy nem sajnos egy olyan korban élünk – főleg az interneten –, ahol burokba zárjuk magunkat. Ha valaki nem szimpatikus, akkor letiltjuk a Facebookon. Ha valaki kritikát írt a Youtube csatornánk alá, azt bannoljuk. Közben körbevesszük magunkat azokkal az oldalakkal, honlapokkal, csatornákkal, emberekkel, akik a mi világképünket, véleményünket visszhangozzák, így a legtöbb ember elszokott attól, hogy számára negatív, első nem tetsző jelenségekkel találkozzon, ezeket képes legyen kezelni, az érzelmein felülkerekedve tanulni ezekből. Ha happy endre vágysz, akkor nézd valamelyik szórakoztató tévécsatornát, Youtube csatornát, viccoldalt, de akkor utána ne csodálkozz, ha mondjuk a politikai, társadalmi változások olyan irányt vesznek, amiben te szívod meg, mert elmulasztottál ezekről gondolkodni, erre felkészülni, ezekre a folyamatokra a lehetőségeidhez mérten hatni.

2*Sü,

Azért a „katonai ellenőrzés” a ló másik oldala, nem a háta. Ott bizony a cél alapvetően a rablás volt. Megvoltak persze ennek is a történelmi okai, a tanulás, beilleszkedés se rövid folyamat. Vegyük észre, már a „kalandozások” szó is eufemizmus. De ez nem az önostorozás, mindössze a lényeglátás.

Amit a továbbiakban írtál, abban egyetértünk. Talán annyit még, egy jó film mindig attól jó, hogy egy (kellemetes vagy sanyarú) helyzet lényegét, mozgatórugóit, tanulságait úgy ábrázolja, hogy az (legalábbis az értőknél) az érdeklődést felkeltse, továbbgondolásra ösztönözzön. És peresz itt is, mint annyiszor, mindig kettőn áll a vásár. Egy dolog valamit jól megcsinálni, és más dolog azt megérteni.

> Azért a „katonai ellenőrzés” a ló másik oldala, nem a háta. Ott bizony a cél alapvetően a rablás volt.

Egyik oldalról a legtöbb nép hajlamos mind a sikereit, mind a tragédiáit felnagyítani, eltúlozni. Nyilván ami az egyik oldalnak dicső hadjárat, birodalomépítés, siker, az a másiknak igazságtalan, szenvedésekkel teli megszállás, elnyomás, nemzeti tragédia, sorscsapás. Egyik sem teljesen objektív kép, de nem is feltétlenül baj ez. Nagy Károly, mikor az avarok ellen folytatott hadjáratot, azt sem nevezik még véletlenül sem fosztogatásnak, zsákmányszerzésnek, hanem hadjáratnak nevezik, holott ott tényleg szekérszámra vitték el az avar kincseket, és ez volt az egyik fő célja ennek a hadjáratnak.

Másik oldalról azt, hogy a kalandozások célja alapvetően a rablás volt, azzal én kritikus vagyok. Mivel sokszor pont azon népek beszámolóira kell hagyatkoznunk, akik ellen harcoltunk, így ezt az élt is tompítani kell. Mert ez a kép nem éppen logikus.

Ha nekem a rablás a célom, akkor bizonyára valamiben hiányt szenvedek, tehát takarékoskodok az erőforrásokkal. Mint ahogy az ilyen zsákmányszerző betörések a legtöbb esetben az adott terület határától nem túl messzire nyúltak ki, így esetünkben is ez lenne a logikus. Oké, még 100 km-re csak-csak elmegy az ember zsákmányolni, de ilyen távolságra is már csak akkor, ha nagyon nagy hiányt szenved valamiben, és 100 km-en belül egy árva várost, vagy falut nem talált, amit kifoszthatna. No de több ezer kilométerre nem megy el az ember zsákmányszerzés céljából, átvágva természeti akadályokon, hegyeken – pl. az Alpokon –, folyókon, meg ellenséges területeken. Több nehézséget okoz, és több erőforrást emészt fel, több emberáldozatot követel odamenni, majd hazajuttatni a zsákmányt, mint amennyi valódi haszna van. Az ember nem megy „lopni” Galiciába, Itália déli szegleteire, Szászországba vagy egyenesen Bizánc ellen harcolva. Lehet, hogy sok nép nem tart sokra minket, de ennyire csak nem voltunk idióták.

- A kor harcmodorának része volt az, hogy feldúlták a városokat, falvakat.

- Taktikai szempontból nagyon sokszor már meglévő konfliktusban kötöttünk szövetséget egyik, vagy másik féllel, kvázi zsoldosként funkcionáltunk, és szövetségi viszonyokat építettünk.

- Stratégiai szempontból ezekkel a „kalandozásokkal” elejét vettük, hogy kialakuljon egy olyan nagyobb hatalom, ami minket veszélyeztetne. Illetve a már létező nagyobb hatalmaknak is kedvét szegtük, hogy ellenünk támadjanak.

- És bár végigdúltuk Európát, állítólag mint valamiféle barbárok, mi lett a következménye? Az ember azt várná, hogy ilyen esetben vagy ellenhadjáratot indítottak volna ellenünk, kiirtva minket, vagy minimum visszakergettek volna minket Ázsia mélyére, ehelyett mint csinált Európa? Kvázi a keblére ölelt minket, 30 évvel az utolsó „kalandozás” után a pápa koronát küld Szent Istvánnak. Logikus? Nem tűnik annak.

Lehet, hogy a kalandozásoknak praktikus következménye volt az ország gazdagodása, bár az sem elsősorban közvetlen zsákmányszerzés, hanem adók formájában, de a fő célja inkább valamiféle hatalmi megerősödés, valamiféle presztízs megteremtése, bizonyos szempontból valamiféle önvédelem, illetve szövetségesi rendszerek kiépítése volt, jó taktikázással, és nagyszerű stratégiái érzékkel.