Irtozatos! Hol van a Szűrő?

Jópofa olvasmány és jó kis hipotézis-kupac.

Egyetlen probléma van csak vele, hogy a kiindulási tapasztalata egyetlenegy civilizáció, mi.

És ezért nagy valószínűséggel kihagyunk egy kupac hipotézist, amire (olyan faj lévén, ami nem látott ilyet és meg sem fordul a fejében) nem is gondolunk.

A való világban nem léteznek paradoxonok, ez sem az. Ez csupán egy feltett kérdés, arra a helyzetre, hogy amit látunk a világban, illetve NEM látunk, az nem felel meg a hipotéziseinknek.

Mint a paradoxonok esetén is, a feloldáshoz valószínűleg olyan ismeretekre lenne szükség, amivel nem rendelkezünk.

A cikkben fel van sorolva rengeteg teória, irreális és valószínű, de nem tudjuk, melyik lehet igaz. És nincs is alapunk dönteni.

" a kiindulási tapasztalata ... mi. "

Sajnos, nem tud más lenni egy tapasztalat, csak amit az Alany tapasztal - vagyis mi...

->tapasztaló alany-tapasztalás folyamata-tapasztalás tárgya<-

ez a három együtt keletkezik és kizárólag együtt van.

"A való világban nem léteznek paradoxonok"

- miért nem ? ha valaki mond egy paradoxont, az létezik, nem?

Mindezeket a találgatásokat én is olvastam már réges-régen. (népszerű téma)

Az a baj, hogy a szerzőjük a nyilvánvalóbb problémákat elfelejtve elkezd fantáziálni össze-vissza.

Vegyük például ezt: 5) egy szuperragadozó civilizáció megöl mindenkit. Ja, persze. EGY civilizáció, ami bejárja az ÖSSZES galaxist, csak azért, hogy az ezek szerint teljesen általános életet öldösse. (mintha mi a rozsdatakarításnak szentelnénk az összes energiaforrásunkat) Hát ez aztán baromira értelmes (az ő szempontjából) és megvalósítható. (Hogy világos legyek: egyik sem a kettőből.)

Ha eljátszadoztál valaha a Drake-egyenlettel, akkor valószínűleg azonban sokkal inkább adódik a fejedben, hogy mik is azok a tényezők, amik valóban súlyosan szívják el a %okat, úgymint:

- a csillagközi távolságok; az ezek áthidalásához szükséges energiamennyiség és a fizika (relativitás) által szabott gátak.

- az idő; a fajok élettartama; a civilizációk élettartama, a technológiai civilizációk élettartama.

Egyáltalán az, hogy jeleket sugárzunk az űrbe, nálunk CSAK az elmúlt kevesebb mint 100 év óta létezik.

Azt is szeretjük elképzelni, hogy a hipermagas technológiák léteznek, de ki tudja, a fizika mit enged és mit nem a legvégén? Nincs rá garancia, hogy a hiperhajtóművek satöbbi egyáltalán léteznek majd megvalósíthatóan, ahogyan most elképzeljük.

Mindenesetre ha tekintetbe vesszük, a mi Földnük élettartalmához és rajta az élet élettartamához képest eddig meddig létezett egyáltalán csak primitív űrhajózó/űrrádió technológia (és mikor lesz belőle jobb, ami a csillagközi utazáshoz kellene, HA lesz), az a csoda, hogy két civilizáció időben és térben egyáltalán képes legyen úgy pont egybeesni, hogy találkozhassanak.

- az élet kialakulásának a lehetősége

Természetesen hogy mennyire gyakorinak képzeljük az életet, azt úgy tologatjuk, ahogy akarjuk; a szupergyakoritól (ahol majd' minden naprendszer vagy akár majd' minden nagyobb bolygó hordoz életet) a ritka felé. Amúgy megmondom: ha kb. logikus adatokat táplálsz a Drake-egyenletbe, akkor minden gond nélkül kihozható például az 1 időben 1 fejlett civilizáció per GALAXIS. Bezony.

Mindenesetre per pillanat (evolúció meg minden) úgy képzeljük, hogy az élet kialakulása véletlenszerű, bizonyos különleges körülményeket követel, és az értelmileg fejlett élőlényekig és civilizációkig tartó idő milliárd években mérhető. Ha ilyennek képzeljük, akkor eleve úgy kellene elképzelnünk, hogy következő Xedik bolygón találunk csak majd FEJLETLEN életet, és csak a milliárdszor Xediken esetleg majd ÉRTELMES életet.

Vegyünk be mondjuk egy olyan tényezőt, mint hogy egy civilizáció rádiózós korszaka mondjuk 200 év, előtte nincs, utána más technológiát (esetleg valami, fénysebesség által nem lassított, kvantumalapú vagy "hiperűr"-kommunikációt) használ.

Máris reménytelenül beszűkül azon civilizációk mennyisége, akiket rádióhullámaikról észrevehetünk.

Amúgy, most bocsánat, hogy "rant"-elek, de:

az összes ilyen 20. század 2. fele -béli koncepció mélyén (legyen az Arecibo-üzenet, Drake-formula, Fermi-paradoxon) van egy kimondatlan feltevés:

az, hogy az élet egy sci-fi.

Azaz, hogy attól, hogy egy csapat történetíró, akik EMBEREKNEK írnak emberKÖZPONTÚ, tudományosan LEEGYSZERŰSÍTETT, narratív követelmények által vezérelt MESÉKET;

az valamilyen módon megbízható, pontos képet ad, hogy a világ és a jövő milyen lesz.

És böbbenetes a számomra (vagy igazából nem is), hogy sokszor tudósok képesek ilyeneket kitalálni és terjeszteni.

De mondom, más részről meg nem az, mert naná, hogy a publicisztika nagy úr és ők a (nagyközönség által gyakorta ignorált) csillagászat népszerűsítésére minden eszközt meg fog ragadni, beleértve a tetszetős baromságok kitalálását és terjesztését is.

(A másik opció az, hogy a csilalgászok is épp olyan naívak a szakterületükün kívül, mint mindenki más.)

Viszont soha nem láttam még, hogy egy csapat xenobiológus (mérnők, filozófus-pszichológus) leül és azt mondja, oké, akkor most találjuk ki, hogy TÉNYLEGESEN mire van kilátás - nem a Star Trek univerzumban, ahol mittoméniumhajtómű és vicces homlokú humanoidok vannak, hanem a valóságban.

Gyanítom, hogy ezeket a tudományos területeken mozgók a valóságban nagy számban - tudják.

Nem mondasz nekik újat.

De a SETI, NASA stb. népszerűsítése hasznos (plusz nem tudnak beleszólni, hogy a kollegák mit csinálnak), ezért ezek a sztorik tartják magukat nagyközönséggel való kommunikációban.

Sajnos sokan beleesnek abba a hibába, hogy pl. a Drake-formulát sem hipotetikus számításként, hanem TÖRVÉNYKÉNT emlegetik és rá hivatkozva építenek légvárakat.

Márpedig bármilyen következtetés, ami a "tegyük fel, hogy" szavakkal indít, szigorúan csak hipotézis.