Melyik tudományág vagy szakterület (-ágak, -területek) támogatását tartanátok legfontosabbnak az emberiség egészének jövője, fennmaradása érdekében?
Mindegyiket egyszerre, vagy egyiket se.
Manapság már akkora a tudásanyag és az információ, hogy egy szakterület önmagában nem tud megoldani bizonyos problémákat. Biotechnológus vagyok, együtt kellett dolgoznom mérnökökkel, vegyészekkel, informatikusokkal, növénybiológusokkal, orvosokkal, gyógyszerészekkel, állattenyésztőkkel, hidrobiológusokkal akár a szakdolgozatomon akár a saját kutatásomon (illetve ha nem nekem, akkor a csoporttársaimnak), illetve tanáraim, professzoraim is sokfélék voltak. Még üzleti meg jogi és etika órákat is fel kellett vennünk.
A tudomány többi területén is ez van, a csoportmunka elengedhetetlen.
Igen, azt hiszem rosszul tettem fel a kérdést. Vitán felül áll, hogy minden tudomány egyformán fontos, mint a megismerés eszköze.
A kérdésem inkább arra irányult, hogy a jelen helyzetben amikor az emberiség súlyos gondokkal küzd, a fennmaradása vagy kihalása a tét akkor hogyan döntsünk. Ha van összesen 100 pénzünk a tudomány támogatására akkor mire költsük ezt és hogyan?
A túlélésünk, fennmaradásunk, a globális társadalmunk fenntarthatósága, az emberiség jövője szempontjából mire kellene fókuszálnunk?
ufológiát. Ugyanis egy évmilliárdokkal fejlettebb fajtól tanulhajuk a legtöbbet !
Ide a pacsit :)
Nem a túlélésünk a tét. Egy alapos kolerajárvány idején ezt jobban mondhatták volna.
Egyszerűen eltúloznak egyes jelenségeket. Többek között azért is, mert így remélnek nagyobb támogatásokat saját kutatásaikhoz. Itt van például az olajprobléma. Csak azért az, mert az olajlobbi - élén az USA-val - minden eszközzel akadályozza más energiafajták hatékonyságának technológiai kutatását. Nem véletlenül, ott a legnagyobb aa profitéhség.
Az emberiség valóban a szakadék felé tart, ez nyilvánvaló, de a kezelendő probléma olyan komplex, hogy azt egyetlen tudományág jelentős mégoly jelentős eredménye sem tudná megoldani.
Azt kell sokkal jobban megértenünk (az összes tudományág segítségével), hogy hogyan működik globális természeti és benne társadalmi rendszerünk.
Viszont én inkább abban látom a problémát, hogy amit már megértettünk és ismerünk azt sem alkalmazzuk. Nem egyik vagy másik tudományágra kellene az erőforrásokat koncentrálni, hanem 3 emberi tevékenységre:
1. Környezet és természetvédelem.(Beleértve a fenntartható társadalmat, ökológiai gazdálkodást, tiszta technológiákat és a népességszabályozást is.)
2. Oktatásügy. (Minél többen, minél képzettebbek legyenek, növekedjen az általános műveltség szintje.)
3. Tudományos kutatás általában. (Egyetemek megerősítése tudományos személyzettel, sok fiatal kutatóval, doktorandusszal.)
Szerintem nem néhány speciális szaktudomány fogja megmenteni az emberiséget. A mindennapi élethez való hozzáállásunkat kell elsősorban megváltoztatni. A fogyasztás, gazdagodás, pénz, szaporodás helyett a szellemi és lelki értékekre koncentrálni. Jézus és Buddha tanításai többet segíthetnének mint a technológia. A tudomány és művészet fejlesztése minden ember feladata és hobbija kellene, hogy legyen. Sokan együtt gondolkodva többre mennénk ebben segíthet persze az internet és az is technológiai vívmány.
De ha már szakterületről van szó én azt hiszem, hogy új integráló tudományokra van szükség a régi történetileg elkülönült diszciplínák helyett. Ilyen lehet a humánökológia, ami a biológiai ökológiát, környezettudományokat és a társadalomtudományokat ötvözi, vagy akár a régiek közül a földrajz tudomány amiben a természet, politika és gazdaság egyszerre benne van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!