Léteznek párhuzamos világok és lehetnek róla nekünk bizonyos emléktöredékek?
"Meg hülyén is hangzik, de én emlékszem olyan dolgokra, amik nem történetek meg, vagy legalábbis másképp. Olyan helyekre, ahol sohasem jártam, de mégis valahonnan ismerős. Olyan emberekre, akikkel soha nem találkoztam, de olyasmit tudok róluk, amit elvileg nem kéne. Olyan filmekre/sorozatokra/könyvekre is emlékszem, amiket sose láttam előtte, sose olvastam, de elejétől a végéig ismerem őket."
Csak az agyad csap be. Alapvető működési mechanizmusa, hogy mintákat keres mindenben. Te túl sok mintát látsz bele túl sok mindenbe, ennyi az egész.
Ha most még nem is, de majd 20 év múlva megérted.
Bizony az agy képes magát hülyíteni. Van, hogy elhiteti veled fantáziákról, álmokról, hogy megtörténtek, sőt, tud olyat is produkálni, hogy egy friss élményt valami "zárlat" miatt azonnal úgy érzel, mintha már emlékeznél rá régebbről.
Az agy tudatos része szigorúan, mondhatni ökölszabály mentén racionalizálni próbál mindent. Ezzel belső képben sok "zöldséget" valóságosnak tud mutatni.
Erre egyszerűbb, de jó példa az összes optikai csalódás is.
Aztán az ilyen élményeket az ember beállítottságától függően máshogy értelmezi. Szellemvilág, előző élet emlékei, vagy, és ez talán a legrealizálóbb változat, a te párhuzamos valóság emlékeid.
Ezzel nem jelenthetjük ki azt, hogy biztosan nincs ilyen. Csak nagyon-nagyon sok valószínűbb magyarázat van.
"különbséget tudod tenni a belemagyarázások közt és a valóság között. "
Hidd el, ezt minden egyes ember pontosan ugyanígy gondolja.
"Én elválasztanám a magasabb térdimenziók létezését a komplett párhuzamos világok létezésétől."
Akkor OK.
Egyébként ezt az "agy becsap téged, és abból erednek a furcsa megtapasztalások" című dolgot gyakorlatilag velem, illetve a szűk környezetemben megtörtént események miatt gyakorlatilag kizárhatónak tartom.
Nem ilyen a deja-vu, ami annyira megfoghatatlan, hogy még magyarázható talán agyi mechanizmusokkal. Kivéve, ha valaki nem csak felismeri, hogy ez már megtörtént, hanem előre meg tudja mondani a következő, még be nem következett pillanat eseményét. Ilyen deja-vu-t még nem tapasztaltam meg.
Ettől függetlenül én sem látok jelet a párhuzamos dimenziók létezésére, más, nem párhuzamos vagy magasabbrendű/-szintű "dimenziók" létezésére sokkal inkább. Eleve a párhuzamos dimenzió mint olyan, számomra egy elég bizarr és a többihez képest is elrugaszkodott feltételezés, de ez szubjektív vélemény. Ettől függetlenül a kérdés elgondolkodtató.
Ha valóban igaz lenne, akkor menj el jósnak vagy mittomén.
Az, hogy "déja vu"-d van, nem jelent semmit, mindannyiunknak van.
"#15 Nem érted."
Valóban nem. De ezt is minden ember pontosan ugyanígy gondolja ;-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!