Mi a véleménye a pszichológiának a sátánizmusról?

Ez inkább szekta mint vallás. (vigyázz vele)

A pszichológia nem mond véleményt vallásokról/ ideológiákról. De a vallási fanatikusokat már vizsgálja. :)

A teológia biztosan elítéli, mivelhogy a teológiát jellemzően istenhívők művelik.

> Mi a véleménye a pszichológiának a sátánizmusról?

A kérdés, hogy melyikről.

> A sátánt mint legfőbb istent tisztelők vallása.

Egyházként, intézményesült vallásként a sátánizmust LaVey alapította meg. Az ő általa képviselt világkép nem teista, a LaVey-féle sátánizmus követői nem imádják a Sátánt, hanem egyetértenek a nézeteivel. Nem hisznek sem Istenben, sem a Sátánban, ha van isten, akit számon tartanak, és imádnak, az önnön maguk. Lásd: [link]

Ez egyfajta sátánizmus. Nem tudom egyébként, hogy egyáltalán LaVey előtt használta-e valaki azt a szót, hogy „sátánizmus”, úgy közkézen forgó kifejezés volt-e. De gyanítom nem, legalábbis valószínű, hogy inkább olyan kifejezések éltek, mint „alkut kötött a sátánnal”, „lepaktált a gonosszal”, „megszállta az ördög”, stb…

Másfajta sátánizmus, mikor lázadó tizenévesek fordított keresztet hordanak, fekete ruhákban járnak, stb… Ez nem igazán vallás, puszta lázadás, polgárpukkasztás, tabudöntögetés, másságra való törekvés, különcség, a misztikumra való vágy, a titkos tudásból származó kiválasztottság érzése, stb… Ez nem igazán vallás, bár aki hinni akar, az igyekszik hinni is valamiben, csak éppen lehetőleg ne valami olyanban, amiben a szülei, mert a végén kiderülne, hogy nem a szülők a hülyék, hanem ő, vagy el kellene fogadni a szülei világképét.

Megint másfajta sátánizmus, ahol az az alapkoncepció, hogy a Bibliában szereplő Isten valójában a gonosz oldalt képviseli. (Emellett lehet felhozni elég erős érveket amúgy.) Az ilyen fajta sátánizmus valójában a jót keresi, csak nem a kereszténység Istenében találja azt meg. Ez már tekinthető vallásnak, de pszichológiai esetnek semmiképpen nem. Ez csak egy másik vallás, ami máshova teszi a világképében a bibliai történéseket, illetve az Isten mibenlétét.

Aztán van az a sátánizmus, mikor emberek összegyűlnek, fordítva mondják el a mise szövegét, embert áldoznak, amit aztán egy orgia követ. Na ez az, ami leginkább nem létezik, csak az egyház húzta rá emberekre ezeket a vádakat, részben elrettentésül, részben likvidálási ürügyként.

Aztán persze amit valaki kitalál, az idővel követőkre is talál, így az egyház soha nem létező ördögimádó képét aztán néhány elmebeteg valóban meg is csinálta. Ez elég marginális, itt a sátánizmus a legkevésbé érdekes oldala a dolognak, aki mondjuk embert áldoz, az megfelelő pszichiátriai kórkép alá besorolható. De ennek sok köze nincs a valláshoz.

Tehát kérdés, hogy te melyik sátánizmusról beszélsz most. Egyáltalán ismered-e, hogy mit takar a szó, vagy csak van egy naiv képed abból, amit úgy másoktól hallottál.

A pszichológiának valószínűleg semmiről sincs véleménye, de egy pszichológus gondolhat ezt azt.

Például azt, hogy a benne résztvevők két alapvetően eltérő csoportra osztandók. Az egyik a működtetők csoportja. Talán röhejes, de csúnya gyermekkoruk volt. Az anyjuk nem nagyon törődött velük, vagy ellenkezőleg, túlzott féltéssel semmit sem engedett nekik. Előbbi esetben nem tudott kifejlődni bennük az érzelmi kötődés, utóbbinál pedig túlnőtt az agresszivitási szint. Ezek az emberek rendkívül egoisták, kizárólag a haszon és mások irányítása érdekli őket. Aki emellett okos, hamar rájön, milyen jövedelmező üzlet ez, ha kellő fantáziával minél meghökkentőbb rítust és minél fájdalmasabb módszert dolgoz ki. Ugyanis van olyan réteg, amelyet ez vonz. És ez a másik csoport, a hívők. Kevés ismeret, kisebbrendűségi érzés, ebből erdő félelem, befolyásolhatóság. Rendszeres és módszeres kezeléssel fanatizálható, akár önmaga ellen. Ez azért lehetséges, mert fél, különösen ha gondolkodik. A fanatikus ne m gondolkodik, nincs akarata, cselekvő gép, következésképp nem mardossa a félelem se. És ez jó állapot. Hogy közben belepusztul, azt nem érzékeli.