Ha van fotografikus-memória, akkor van "magnó-memória" is?

A fotografikus memória, azaz eidetikus memória léte és formája egy kicsit vitatott téma. Ha jól emlékszem - ami nem biztos, mert már vagy öt éve tanultam róla -, az egyik lényege éppen az, hogy ez egy nem feldolgozott, nyers, szenzoros memória. Aki rendelkezik eidetikus memóriával, nem jelentésteli egészeket idéz fel - mint bárki más -, hanem egy kimerevített képet.

A hangról ugyanakkor nem olyan egyszerű egy keresztmetszeti, kimerevített felvételt készíteni - egészen egyszerűen azért, mert sokkal inkább szekvenciális természetű. Nem egy darab hang, hanem hangok egymás utáni sorozata adja meg az inger értelmezhető jellegét. (Míg a képből az állókép is értelmezhető.) Így az eidetikus memória megfelelője annyira nem értelmezhető hallásra.

Ettől eltekintve nyilván vannak olyan emberek, akik az akusztikus modalitásban könnyebben tanulnak, mint a többiben. (Bármelyik modalitás lehet a fő, és ez sok mindentől függ.) Minden ember esetében mérhető, hogy melyik érzékszervén keresztül tanul a legjobban, és ezeket egyébként fejleszteni is lehet. Nyilván egy táncos vagy egy ács sokkal hamarabb tanul meg új mozdulatokat, mint egy irodista. És nyilvánvaló az is, hogy egy zenész hallás utáni emlékezete jócskán fejlettebb, mint valakinek, aki egész nap légkalapáccsal dolgozik.