Létezik olyan örökmozgó ami meghajtja önmagát és még plusz energiát is ad?
Ez durva:
>>>>>>>>>>>>>>>>>>Ha az olajsejkek vagy az energiaipar más haszonélvezőinek életszínvonalát nem érheti el az ilyen feltaláló, akkor elárulom hogy magasról lesz@rja az emberiséget és a környezetszennyezést. A feltaláló ritkán szokott "egy tányér meleg levesért" vagy csak az igazáért csinálni valamit.<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<
A Jóisten tartson távol minden jóérzésű EMBERT az ilyen "feltalálóktól"és a találmányaitól is.
De szerencsére az ilyen nagyon ritka(mint az örökmozgó)
Mondom, mindegy, hogy miért nem publikálja a feltaláló a találmányát, amíg nem teszi meg, addig számunkra az nem bizonyított, így nem elfogadható.
> Ebben az esetben csak akkor garantált a pozitív előjelű következmény, ha kussol és csak önmaga használja titokban.
Miért is? Milyen haszna van abból, ha kussol? Megépíti, aztán „örül, mint majom a farkának”? Nem te mondtad, hogy egy feltaláló azért dolgozik, hogy meggazdagodjon belőle? Hogy fog meggazdagodni a találmányával, ha agyon hallgatja?
Én biztos, hogy elsőnek szabadalmaztatnám az eljárást, amivel az én találmányom működik, vagy azt, ahogy azt le lehet gyártani. Keresnék gyártókat, akik legyártják az alkatrészeket, és legyártanék párat, és eladnám, némi tőkét kovácsolva belőle. Vagy akár nagyobb összegű kölcsönt is felvennék, de inkább keresnék befektetőket. Ha most az összeesküvés-elméleteket komolyan is vesszük, és feltételezzük, hogy valaki kinyír, akkor is az örököseim profitálni fognak belőle, a szabadalom már él, azt vissza lehet keresni, és más meg tudja építeni. Az összeesküvők tehát nem érik el a céljukat, nem tudják eltünteti a szabadalmat, így tök felesleges rizikót vállalnának a likvidálásommal, kettő másik lépne a helyembe, közöttük olyanok, akik esetleg komoly üzleti, politikai háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy eltüntetni őket. Ellenben amíg élek, én fogok profitálni abból is, ha más építi meg az általam kitalált szerkezetet, mert velem kell meggyeznie a jogokról. Ha nem, akkor meg peres úton szerzek érvényt a jogaimnak.
Hány olyan találmány van, ami csökkenti az energiaigényt? Hány olyan találmány van, ami hatékonyabbá teszi mondjuk a megújuló erőforrások kihasználását? Energiatakarékos fénycsövek, LED világítás, hatékonyabb napelemek, kisebb veszteségű megoldások. Az egész gazdaságnak ez az egyik hajtómotorja, az innováció. Az energialobbinak nem érdeke, hogy ezek létezzenek, hiszen csökken az energiaigény ezáltal, ennek ellenére ezek léteznek, fejlődnek. Nota bene nem is mondanak ellent egyetlen fizikai elméletnek sem. Ennyit az összeesküvés-elméletekről. Akik ezeket feltalálták, azok szabadalmaztatták, gyártják ezeket, sőt ha van egy találmányod, akkor cél, hogy azt minél több emberhez eljuttasd, hiszen annál több bevételed lesz belőle. Sőt nem csak hogy ezek a találmányok léteznek, komoly pénzösszegek hívhatók le állami szintekről, ezek terjesztésére, gyártására.
"...és nem is mond ellent a fizikának."
Semmi sem mond ellent a természet valós törvényeinek. Csupán az fordul néha elő, hogy valami új természeti törvény kerül felfedezésre.
(Meg az fordul elő, hogy hamis örökmozgó videókat is felraknak).
---
Azért az ilyen ingyenenergia téma olyan mint amikor a vadonban a prérikutya messziről figyeli a sátorozó turistát mert szendvics és/vagy emberszagot érez. Vagyis a nem tisztességes embereknek kiváló szimatuk van arra hogy kiszimatolják a nagy üzlet lehetőségét ha el lehet lopni valamit mástól, vagy azt hogy nagy üzletet veszélyeztet a nyilvánosságra kerülése. Bármilyen furcsa, de a vadonra hasonlít a civilizációnk amikor nagy üzletről van szó. Például amikor Sümegh József megtalálta a Seuzo kincset és el is mondta néhány embernek, máris megjelent az "erő sötét oldala", vagy más néven az említett prérikutya egy fekete öltönyös ember személyében és távolról mindig figyelte minden mozgását. Végül a leszerelés előtt álló katona ahelyett hogy örült volna leszerelésének és a kincsnek, "öngyilkos lett". Ez a hivatalos jelentés. Mert ha a hatalom olyanok kezében van akiknél nem volna szabad hogy ott legyen, akkor ilyenek történhetnek.
Ennek ellenére drukkolok minden innovációnak, főleg az energetikában. De a feltalálóknak nem csak azzal kell megküzdeniük hogy az embereket meggyőzzék hogy a tudomány nem csak abból áll amit ma ismerünk. Hanem sajnos az említett Seuzo kincshez hasonlóan mindig feltűnik a távolban az "erő sötét oldala", más néven a kiéhezett prérikutya. Akinek vagy mások munkája kell, vagy gazdija érdekeit akarja védeni. Ők fizikatudás nélkül is pontosan megérzik a zsákmányt. Nem tudom hogy csinálják, talán a gazdijuk titokban rendelkezik azzal a tudással amire a feltaláló rájött, de az említett prérikutyák tévedhetetlenül megszimatolják azt amit kell.
A kérdező meglepődött ezen a mondatomon:
"Ha az olajsejkek vagy az energiaipar más haszonélvezőinek életszínvonalát nem érheti el az ilyen feltaláló, akkor elárulom hogy magasról lesz@rja az emberiséget és a környezetszennyezést."
Úgy értettem, hogy ebben az esetben a feltalálónak szüksége van mindenféle hatalomra hogy ne érezze az ellenség azt hogy a feltaláló könnyű préda. Például amikor a Béres cseppekről elterjedt az a hír hogy számos beteg meggyógyult tőle, és az is tudvalévő volt hogy még könnyű préda a feltaláló, az ellenség beperelte kuruzslásért. Mert mindig akadnak olyan emberek akik lecsapnak a könnyű prédára úgy ahogy csak lehet. Nem érdekli őket az hogy tisztességes ember az akit tönkre akarnak tenni. Számukra a pusztítás, rombolás, másoknak ártás, a mások eltiprásával való előbbre jutás a lényeg. Nem az értékteremtő munka.
De ha az ilyen anti-emberek látják hogy az ellenfélnek komoly hatalma van, gazdag, befolyásos és állam is védi, akkor nem támad. Mint az állatok. Elnézést kérek az állatoktól. Szentgyörgyi Albert ellen sem támadtak az anti-emberek, hisz ha támadtak volna azzal önmagukat tették volna nevetségessé. De őt felpáncélozták Nobel-díjjal. Úgyhogy Kérdező, sajnos komolyan vehető az amin meglepődtél.
"Na látod! Te is azok közé a feltalálók közé tartoznál, akik ha nem terül eléjük néhány kamionnyi húszezres és aranyrúd, akkor inkább letagadnád hogy van örökozgód. Erről beszéltem."
Olvasási nehézségekkel küzdesz láthatólag. Én sehol nem írtam, hogy ezt csinálnám. Én azt írtam, hogy
HA FÉLNÉK felvállalni a találmányt,
akkor is létezne mód, hogy keressek vele, azaz hülye érv az, hogy valaki csak azért nem találja fel, mert fél bevallani. Mert ugye az egyik legfőbb érv, hogy a sok feltaláló azért nem jön elő rejtekéből, mert fél, és pont ezért nem is gazdagodnak meg. Én csak arra mutattam rá egy gondolatkísérlettel, hogy rejtegetés mellett is meg lehetne gazdagodni belőle, tehát aki azzal érvel, hogy nem, az egyszerűen hazudik. Hogy lehetséges, hogy a sok örökmozgó-feltaláló egyikének sincs péksége vagy kerámiaégető műhelye vagy legalább nullás villanyszámlája?
De ugye a fejtegetés továbbra is teljesen teoretikus, mivel az örökmozgó lehetetlen, így neki se állnék feltalálni. És ez magyarázza a fentikérdést is.
> Például amikor a Béres cseppekről elterjedt az a hír hogy számos beteg meggyógyult tőle, és az is tudvalévő volt hogy még könnyű préda a feltaláló, az ellenség beperelte kuruzslásért.
Nem csoda, hiszen akkor mindenféle dolgot mondtak róla, hogy gyógyítja a rákot, az allergiát, meg úgy általában minden betegséget, tehát afféle csodaszer. Csak éppen ezt semmilyen objektív vizsgálat nem támasztotta alá, illetve neki sem volt meg a szükséges végzettsége. A termékét anélkül kezdte el terjeszteni, használni másokon, hogy megszerezte volna rá az engedélyeket, bevizsgáltatta volna, engedélyeztette volna azt, így teljesen jogosan indult ellene eljárás. Az orvos szakma teljesen jogosan kétkedett a szer használhatóságában, hiszen valóban nem volt mögötte objektív, tudományos vizsgálat, hasonlóan ahhoz, ahogy mi is itt páran kételkedünk az örökmozgó létezésében, mert nincs mögötte tudományos alaposságú vizsgálat, bár itt azért némileg súlyosabb a dolog, mert itt viszont komoly tudományos eredmények szólnak amellett, hogy örökmozgót nem lehet építeni, míg elvileg nem ütközik tudományos elméletekbe, hogy valaki feltalál egy olyan (gyógy)szert, ami többféle betegség kezelésében sikerrel, eredménnyel használható.
Nota bene ő is ingyen osztogatta elsőnek a találmányát, tehát megint kútba esett az a teória, hogy kizárólag anyagi haszonszerzés az egyetlen célja a feltalálónak. Ő ingyen adta, kockáztatva pluszban még azt is, hogy a hatóság fellép ellene. Mert ő valóban hitt benne, és ő tényleg gyógyítani akart vele, nem meggazdagodni.
Persze mivel a szerről – laboratóriumi vizsgálatok során – kiderült, hogy az egészségre nem ártalmas, a feltaláló nem húzott anyagi hasznot belőle, így nem ültették le évekre évekre. Hoppá! Elaludtak azok a bizonyos prérikutyák?
Mi történt ezután? Béres József elkezdte azt csinálni, amit már az elején kellett volna, elsőként szabadalmaztatta az termékét. Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy a szabadalmazott termék működik is, de ezzel bevédte azt, hogy más az ő találmányából anyagi hasznot húzzon. Pár év – meg a szükséges objektív, laboratóriumi vizsgálatok, engedélyezési eljárások – után forgalomba is hozhatta a termékét, mint gyógyhatású készítményt. Nem tették el láb alól, nem tüntették el, bizonyára nagyon bénák voltak azok a bizonyos prérikutyák…
Később még gyógyszerré is nyilvánították a terméket, mert bizonyos betegségekre valóban jól használható. Nem, nem gyógyítja a rákot, sem az AIDS-t, nem csodaszer, de bizonyos hiánybetegségek, álmatlanság, étvágytalanság kezelésére alkalmas, illetve van valódi immunerősítő hatása, sőt még a tumoros megbetegedések esetén a beteg általános állapotát, közérzetét is javítja, még ha nem is gyógyítja őket ki a betegségből, mint ahogy azt elsőnek hirdette magáról a szer. Írd és mond, ez már nem is szerepel a reklámjukban, kommunikációjukban.
Szóval összefoglalva:
- Feltalálóként annyira anyagi, hatalmi érdekek hajtották, annyira nyerészkedni akart, hogy ingyen, saját költségére, saját szabadságának kockáztatásával – illegálisan – terjesztette a cseppet.
- A megfelelő tudományos érvek meg nem léte, illetve a törvényi előírások be nem tartása miatt teljesen jogosan vádolták meg kuruzslással, sőt simán lesittelhették volna érte, teljesen jogosan, valamiért erre mégsem került sor.
- Senki nem tette el láb alól, nem sittelték le, nem tüntették el, nem hallgattatták el.
- Amint a tudományosság kritériumainak megfelelően igazolta a termék használhatóságát, átesett a törvényi előírásokban rögzített engedélyezési eljáráson, a terméke zöld utat kapott.
- Nota bene senki nem nyúlta le az üzletet, mára egy virágzó, komoly profitot termelő céggé, sőt cégcsoporttá nőtte ki magát a dolog, a Béres család 2006-ban – Béres József halálakor – 12 milliárd forintos vagyonnal rendelkezett, így a huszadik leggazdagabb család volt az országos toplistán.
- Béres József annyira meg akart gazdagodni, mint feltaláló, hogy évente több száz millió forintot osztogatott szét, alapítványt hozott létre. Ez ám a harácsolás… Látszik, hogy kizárólag anyagi haszonszerzés miatt találta fel a Béres cseppet.
- Miután sikerült valóban tudományos alapon igazolni a Béres csepp hatékonyságát, és immár tudományos alapokon piacra dobni több tucat más terméket is, annyira elnyomták és agyon hallgatták szegényt, hogy még Széchenyi-díjat – ami az egyik legnagyobb elismerés – is kapott.
Szóval az általad felhozott példa tökéletesen jól cáfolja mindazt, aminek a bizonyítására felhoztad, és nagyon szépen bizonyítja a történet azt, amit mi leírtunk.
Ha tudományos módszertannak megfelelően elismerteted a találmányod, megteszed a megfelelő, szokásos intézkedéseket –szabadalmaztatás –, van egy csipetnyi üzelti érzéked, akkor biztosan számíthatsz a tudomány elismerésére, és óhatatlanul sz…rrá fogod keresni magad, és senki nem fog félreállítani. Igen, nem azonnal fogsz meggazdagodni, valószínű lesznek kezdeti nehézségek, elsőnek áldozatokat fog kívánni tőled, de ha biztos vagy benne, hogy a találmányod valóban működik és hasznos, akkor lesz benned annyi lelkesedés, elszántság, hogy ezeket az akadályokat legyőzd. (Ha csak gyorsan akarsz meggazdagodni – akár csalás árán is –, akkor nagyjából borítékolható hogy ezeken az akadályokon el fogsz bukni.)
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
A Seuso-kincs témája kissé offtopic téma, hiszen nem találmányról van szó. De nézzük meg mi történt. Azt tudni kell, hogy mikor megvásárolsz egy telket, akkor nem a Föld közepétől a világűrig lesz a te tulajdonod a terület. Ahogy a légtér nem lesz a tied, ugyanúgy a földben talált kincsek, nyersanyagok sem válnak a tulajdonoddá, ha a földben ásva kincseket találsz, az bizony állami tulajdon, így köteles vagy azt felajánlani az államnak.
Sümegh József gondolom erről mit sem tudott. Sőt nem tudta, mekkora értéket is talált, ezért bagatel összegért értékesítette is a megtalált kincsek egy részét. Mikor rájött, mekkora kincs is van a birtokában, elkezdett ábrándozni mesés gazdagságról, házról, elkezdett dicsekedni az ismerőseinek. Hogy aztán mi történt, azt nem tudjuk. Lehet, hogy rájött, vagy mások figyelmeztették arra, hogy bizony amit talált, az nem az ő tulajdona. Félhetett attól, hogy a mesés gazdagság elúszik, mert át kell adnia a talált kincseket az államnak, sőt akár még az elherdált, áron alul értékesített kincsek árát is meg kell fizetnie, neadjisten még le is csukják. Az sem kizárt, hogy nem hivatalos úton az állam, mondjuk a titkosszolgálat helyezte ezt nála kilátásba, esetleg kötelezte arra, hogy a kincs nála levő részét átadja az államnak, így fuccs a gazdag életnek. Szóval az öngyilkosságnak is lehet számos oka, az, hogy áron alul herdálta el a talált kincseket, hogy félt, hogy az egészből ő aztán nem gazdagodik meg, esetleg még börtönbe is kerülhet. De még az is lehet, hogy nem tudott az illegális voltáról a dolognak, pusztán csak a kincs értékével került tisztába. Ekkora összeg birtoklása már önmagában felszínre hozhat paranoiás téveszméket.
Az sem kizárt, hogy valamelyik szomszédja, ismerőse zsarolta meg, vagy ő tette el láb alól. Ez sem elképzelhetetlen. De az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy mondjuk a titkosszolgálat tette el őt láb alól, bár nem tudom ennek mi értelme, ha törvényes úton, tényleges – és nem kitalált – törvénysértés alapján is megszerezhette volna az állam az őt illető tulajdont. Illetve az is valószínűtlenné teszi a dolgot, hogy az ismerősei elmondása alapján az öngyilkossága előtt depressziós lett. Ha el akarták tenni láb alól, akkor nem hagyják futni még fél évig, hogy azalatt megszökhessen, eltűnhessen, kikotyoghassa azt, hogy ő veszélyben van…
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Az a baj ezekkel az összeesküvés-elméletekkel, hogy nagyon jól hangzanak, vannak is olyan gondolatok bennük, amelyek első blikkre logikusan hangzanak, de ahogy elkezded jobban, mélységében megnézni ezeket, a következményeit, tovább gondolod az egészet, úgy olyan logikátlan, a tényleges történéseknek ellentmondó dolgokra jutsz, hogy ihaj.
Én kimondom kerek perec. Elítélem az örökmozgóval kapcsolatos áltudományos TÉVközlést. Az örökmozgó kutatással kapcsolatos tevékenységeket is elítélem és társadalmilag károsnak tartom.
Egészen pontosan azért tartom károsnak, mert hamis célokat tűz ki, hamis ideálokat kerget ez az irányzat. Az emberek félrevezetése mellet a legnagyobb probléma az, hoyg ETLERELI A FIGYELMET a valóban értelmes megoldásokról: az energiatakarékosságról, a megújuló energiaforrások jó kihasználásáról és a lehető legtisztább energiaforrások kihasználásáról.
A laikus közvélemény figyelmét hamis ideálra irányítja...
# 77: Béres József története szinte azt sugallja, hogy tarts be minden szabályt és akkor senki nem áll utadba. Pedig a történelem több esetben is azt bizonyítja, hogy bizonyos emberek betartottak minden szabályt, mégis eltaposták őket azok a bizonyos prérikutyák.
Időrendi sorrendben néhány példa:
1. Boszorkányüldözések. Ha valaki betartott minden szabályt, nem mondta hogy gömb alakú a Föld ha az ellenkezett az akkori tudománnyal, stb., attól még máglyán végezhette. Ha mondjuk az volt a "bűne" hogy a papság és inkvizíció megirigyelte vagyonát és úgy gondolták hogy abból ők is ellennének. Vagy ha egyik irigye feljelentette hamis vádakkal.
2. Államosítás. Simán kuláklistára került az is, aki soha életében nem alkalmazott sem cselédet sem napszámost, tehát soha nem zsákmányolt ki senkit. Majd beverték a TSZ-be és munkája gyümölcséből akkor is ingyenélő semmirekellők éltek jól, meg a 90-es évek privatizációjakor is gazembereké lett a "dolgozó népnek nevezett réteg verítékéből létrehozott közvagyon. Szándékosan nem sértegettem a prérikutyákat mert az hozzájuk képest egy nemes állat.
3. Boltok vasárnapi nyitvatartásának megszüntetése. A külföldi tulajdonú boltok ellentétben számos magyarral, minden szabályt betartottak, minden dolgozót bejelentettek, egyik dolgozót sem fizették zsebből minimálbérre való bejelentés mellett. Viszont egyesek szerint az az igazságos versenyfutás, amikor a túl jól futókat elgáncsolják azért hogy aztán a járókerettel vánszorgó versenyző nyerje meg a futóversenyt és végül egy targonca segítségével őt gyömöszöljék fel a dobogó élére. Ahelyett hogy a magyar boltok tisztességes versenyt folytattak volna a multikkal. Mondjuk úgy hogy nem drágábbat hanem a multiknál is olcsóbbat árulnak.
Ez nem örökmozgó, ezért hátha jobban érdekelheti magyarságunkat:
Tudom hogy nem válasz a kérdésre, de ezt a lehetőséget is elvetjük mi magyarok, pedig nem mond ellent a fizika törvényeinek. Talán nem az a gond hogy ellentmond-e vagy sem, hanem az hogy energia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!