Megfogom valaha érteni?
Alapvetően inkább a történelem, a földrajz és filozófia irányába orientálódtam. Nem voltam kiemelkedő sem matematikából, sem fizikából, egyszerűen más volt az érdeklődési köröm. Viszont az utóbbi két évben megváltozott valami bennem, kíváncsi lettem, érdeklődő a világ felé, megakarok érteni mindent, ami körülöttem zajlik, hogy honnan származik bármi is, hová tartunk, stb. Laikusként elkezdtem a témát boncolgatni, beleástam magam, Hawking-ot és Michio Kaku könyveket olvasok, de sokszor mintha falba ütköznék. Szeretnék haladni, de nem tudok a megfelelő információ hiányában, sajnos meglátszik, hogy hanyagoltam a fent említett két tárgyat, most pedig túl későnek érzek mindent bepótolni. Megmarad az egész hobbinak, vagy van rá esély, hogy egyszer megértem a körülöttem zajló dolgokat?
21F





Még ha valaki nagyon jó matekból és fizikából, akkor sem fog sosem teljesen megérteni mindent, ami körülötte zajlik. S ezt nagyon fontos megérteni.
Amúgy persze, valamilyen szinten megértheted. És minél szorgalmasabb vagy, annál jobban.





Egyre mélyebbre áshatod magad, ha van kitartásod/időd/energiád, de a végső igazságot sosem fogod megtalálni.
Amit meg kell értened, az az, hogy a világról nekünk csak modelljeink vannak. Ez a tudomány. Nagyon jó, pontos modellek, de még nem tökéletek, és soha nem lesznek azok.





Azt javaslom, hogy ha már érdeklődsz, akkor ne Hawking-féle ismeretterjesztő ostobaságoknál ütközz falba, hanem kezdd el elölről képezni magad, térj vissza az alapokhoz, a legegyszerűbbhöz, ahol még valóban érted, és a fal ott legyen, amit már képtelen vagy megérteni. Ekkor lesz egy biztonságos tudásod a világról egy bizonyos bonyolultsági szint alatt (ki tudja, meddig jutsz el), hawking-i magaslatokba jutni pedig igazából felesleges.
Félreértés ne essék, tisztelet az öreget, csak két dolgot ne felejtsünk el vele kapcsolatban.
1. Az a szintű tudomány, amivel ő foglalkozik, számunkra teljességgel érthetetlen, még egy átlagos tudósnak is, valószínűleg - bár ezt nem tudom - még átlagos fizikusoknak is.
2. A könyvek és TV műsorok hatásvadászok, a nagyotmondásra és a szenzációra mennek, súlyosan lebutítják és torzítják azokat a tudományos eredményeket, amiket Hawking és társai elértek, ezért szerintem nem célszerű ezekből kiindulni.





Soha nem fogod megérteni. Aki nem érti azt, hogy ha az igekötő és az ige között áll egy szó, akkor külön írjuk, az nem fogja megérteni.
MEG FOGOM ÉRTENI
A fog ilyenkor segédige, ezzel jelezzük a jövő időt. Semmi köze a megfogáshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!