Miért van az hogy mindig történik valami?

Ez Magyarország.

Én 10 éve tartok ugyanott, amit te leírtál.

Ebben az egyetlen tudomány: ilyen körülmények közt talpon maradni.

1. ha nem történne semmi, az azt jelentené, nem is léteznénk

2. pesszimista lelkialkat vagy. velem is történnek hasonlók, de azok mind jók. Ha mégse, teszek róla, hogy ne úgy legyen.

Nem hiszem, hogy erre lenne tudományos magyarázat.

Mondhatjuk, hogy pechvogel vagy, mint oly sokan mások is. Reméljük, azért ez nem egy örökös állapot lesz nálad. :)

De szerintem ezt nem lehet csak úgy megmagyarázni a gazdasági állapotokkal, mert vannak ilyen "pechszériák". Legalábbis nálam is. Mert miért pont az egyik legjobb/kedvenc pulcsimat égette ki a konvektor, amikor azon szárítottam, miért nem valami régebbi vackot? Miért pont egy új pulcsit/pólót égetek ki a vasalóval, miért nem egy régebbit? Nem csak egy-egy ilyen eset volt. Persze biztos volt már ellenpélda is, csak azt nem jegyzi meg annyira az ember.

Vagy például pont az elmúlt egy-két hétben

– Valahogy letörtem a hűtőben a fagyasztó ajtaját. Még soha nem csináltam ilyet.

– Főzés közben rádobtam egy konyharuhát a nyitott mikróajtóra, és már csak azt vettem észre később, hogy még a műanyag is olvad.

Kb. 12 éve használok gáztűzhelyet, és persze, gyulladt már meg konyharuha nem kevésszer, de ilyen még soha nem volt. Most tök ronda a mikró. :(

– Bal kézzel simán elkaptam a lehulló gyufafejet. Jók a reflexeim. :)

De el is dobtam rögtön, mert forró volt. :D

– Pont akkor voltam beteg, amikor gyönyörű idő volt odakint.

Bezzeg tegnap zuhogott az eső, és nagyon fújt a szél, amikor pedig munka közben élvezhettem volna a hosszú sétát. Az esernyőm is tönkrement, és a sálamat is elhagytam, meg a vonat is lerobbant.

Eléééég volt. :)

Vagy régebbről (és ennek van köze az országban zajló folyamatokhoz, a meghozott jogszabályokhoz):

– Folyamatosan megszüntettek néhány adókedvezményt, amit igénybe vettem régebben (pl. életbiztosításra, ill. a nyugdíjjárulékra).

– Volt olyan adókedvezmény, amire viszont nem voltam jogosult évekig (bérkedvezmény); amikor jogosult lettem (alkalmazottként kezdtem el dolgozni), pár hónap múlva megszüntették.

Ugyanez történt további két kedvezménnyel, illetve néhány pótlékkal.

– Mindezek tetejébe most kb. 30%-kal alacsonyabb a fizetésem még a tavalyinál is...

– Összesen három hétig voltam munkanélküli, amikor még másfél évig lehetett volna. Amikor ismét az lettem, már csak három hónapig kaptam a járadékot. Annak letelte után pedig közel egy évig semmit, azaz a huszonezer forint "aktív munkavállalók járadékát" sem. Ugyanis a szociális törvény alapján "túl gazdag" vagyok: a saját lakásomon kívül van egy (szerintük) "értékesíthető ingatlanom"; ami igazából csak 1/3 rész egy osztatlan közös tulajdonban álló, eladhatatlan, romos ingatlanon, de ez senkit nem érdekel. Még a havi 6000+ Ft TB-járulékot is nekem kellett fizetnem (a 0, azaz nulla) jövedelemből, pontosabban az összegyűjtött tartalékokból.

Ja, és a legdurvább (ez viszont megint nem "a kormány hibája" :D), hogy mire végre lejárt az életbiztosításom, és megkaptam egy nagyobb összeget, pár hónapon belül kb. a 70%-ának megfelelő összeget elbuktam, részben a saját hibámból is. (Nem, nem tőzsdéztem vagy hasonlók; teljesen más területen ütött be a krach.)

De nem igazán szoktam panaszkodni, örülök, hogy még ennyi is van (lakás, kaja stb.)

Remélem, hogy jobb lesz valamikor, és amit tudok, meg is teszek ezért.

Neked is csak ezt tudom javasolni: ha lehet, válts munkahelyet, ahol jobb a fizu; vagy vállalj mellékállást, ha bírod idővel és energiával; vagy ha van rá lehetőséged, próbálj szerencsét külföldön. Van egy ismerősöm, aki két éve él Londonban; magyar szakos tanári diplomával elég "mocsok melókat" csinál (az ő szavaival élve), viszont nagyon jól keres.

Sok szerencsét. :)

Egyáltalán, nem meglepő az eseted. Az emberek nagy része ugyanígy van ezzel.

Ezért is lottóznak sokan: csak ebben látják a reményt, hogy kitörjenek a mókuskerékből...

Tanácsaim: mindenáron próbáld megőrizni az optimizmusodat, álmaidat, és lehetőleg őrizkedj a szükségtelen hitelektől, a 0 Ft-os dolgoktól - mert ezek a legdrágábbak.

Mint szinte mindig most is kénytelen leszek szakirodalomra hivatkozni, ha egy komoly probléma, vagy ezeknek sorozata merülne fel.

A balszerencse törvényszerűségeiről (meg néhány egyéb dologról a való életben), csak ezt tudom ajánlani:

[link]

Wow, régen olvastam már, jöhet az ismétlés, köszi. :)

Délután lefelejtettem a listáról, hogy pár napja (talán szombaton) összetörött egy nyolcszögletű kis üvegtálkám is mosogatás közben. (Lecsúszott szegény a "torony" tetejéről.)

Pedig évente max. 1-2 tányért/poharat szoktam összetörni...

Rögtön felsöpörtem a kisezer üvegdarabot, később már porszívóztam is a lakást. Ma du. megint porszívóztam, és még mindig találtam darabkákat, erről jutott eszembe... :D

Ez kb. olyan, mint a fenyőtüske: akármit csinál az ember, akkor is van még márciusban is... :D

Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Murphy-törvények működése (mert bizony tapasztalataink szerint működnek) egyszerű okokra vezethető vissza.

Amikor valami negatív dolog történik velünk, sokkal kisebb mértékű negatívumot is megjegyzünk, mint ha valami pozitív történik.

Nagyon egyszerű oka van. A viselkedést ösztönös szinten alakítják tetteink és azok következményei. Ha valamit teszünk és annak elvárhatóan pozitív az eredménye, azt jelenti, ezen a cselekvésen nincs változtatni való, ezért az okból az okozat nem fontos megjegyzésre. Viszont ha negatív a kimenetel, ezt az agynak el kell raktároznia, mint folyamat-befolyásoló tényezőt, ez a szabályozás negatív visszacsatolása.

Statisztikailag pont ugyanannyi pozitív és negatív dolog történik. Még akkor is a negatívumok vésődnek be, ha ez az egyensúly tökéletes, de ha statisztikailag hullámzóan történnek, egyszerre több negatívum jön, az főleg megjegyzésre kerül.

Meg kell tanulni észrevenni és megjegyezni a pozitívumokat, különben az összkép valóban a depresszió felé tol. Vagyis örömet kell találni az élet apró pozitívumaiban is.

Ezt meg kell tanulni és eszerint élni.

A buddhizmus is ezen a logikán keresztül vezet a kiegyensúlyozott lélek felé.

Persze könnyű ezt mondani, amikor épp az ember nyakába szakad csőstül a krach, de csak így lehet normális életet élni.

#6:

Köszönjük a linket, ezt még így sose láttam, belenéztem és nagyon jó. El is fogom olvasni. Kíváncsi vagyok ,mennyi minden köszön majd vissza abból amit fent saját kútfőből írtam. :)

Én is köszönöm a linket.

Vadmalac, valószínűleg igazad van a történések pozitív, illetve negatív arányát illetően, de az is kétségtelen, hogy vannak napok, amikor még a legkézreállóbb eszközök is külön életre kelnek, csak hogy kibabráljanak velünk.

Elmesélek egy ilyen napot.

Történt, hogy akkoriban, amikor rendre csak a fizetés előtti utolsó 29 nap volt nehéz, végre felvirradt az a nap is. Nem siettem felvenni a pénzt, mert tudtam, hogy megvan a helye, és körülbelül 25 perc múlva megint kezdődik az ominózus 29 nap.

Betegszabin voltam, mert valami vírusos nyavalya volt rajtam, amitől, ha rám jött, hirtelen nem tudtam, hogy a Wc kagylóra ülve, vagy fölé hajolva helyezkedjek el. Miután a feleségem elment dolgozni, nekiálltam rendbe tenni a horgászfelszerelésemet. Egyik teleszkópos botomon meglazult egy zsinórvezető gyűrű, azzal kezdtem a munkát. A megkötött pillanatragasztó, ha melegítve van, elengedi a ragasztást, így hát fogtam az öngyújtót, hogy a gyűrűt megmelegítsem. Féléve azonban leszoktam a dohányzásról, az öngyújtónak ennyi idő elég volt a fiókban, hogy elszökjön a gáz. Gyufát egy megveszekedett szálat se találtam. Átmentem a szomszédba, nem volt otthon. Így aztán az elektromos gázgyújtóval meggyújtottam a tűzhelyen a lángot, és afölé tartottam a botot. Nagyon kellett vigyázni, hiszen sehogy sem tudtam célzott lángot varázsolni, de végül addig-addig ügyeskedtem, amíg kitaláltam, hogyan kell tartsam a botot. Neki is kezdtem, de galád bot vége kicsúszott a vastagabb részből, és a csurgatón felfordítva álló bögre fülébe szépen beleslisszolt. Ezt csak késve vettem észre, tekintettel az éppen folytatott művelet kényes mivoltára, így amikor el akartam mozdítani a botot, megindult a csésze is. Ezt nem hagyhattam! Utánakaptam, de ezzel a mozdulattal a bot másik vége leverte a hűtőszekrényről a vázát, ami pont a függönyre borult, féloldalvást megállt, majd ahogy az alja kezdett kicsúszni alóla, dőlt egyre lejjebb. Grosics Gyulát megszégyenítő vetődéssel utolértem, és… modern Dugonics Tituszként magamra rántottam a függönyt. Akkor már sejtettem, hogy aznap jobb, ha nem nyúlok semmihez, ezért inkább a fizetésre összpontosítottam. Kocsija akkoriban még csak keveseknek volt, én is mopeddel jártam dolgozni. Leslattyogtam hát a harmadikról, ki akartam tolni a járgányt a lépcsőházból, de azt kellett látnom, hogy lyukas a hátsóm. Gyors pillantás az órára: belefér még az időbe megragasztani. Kerék kiszed, lépcsőn fellohol, a kádban lyukat megtalál, megragaszt. Ó, hát megy ez, kérem! Nem vertem le semmit, nem törtem össze semmit. Lerohan, kerék beszerel, moped kitol. Basszus! Az első is lyukas! Úgy látszik, valami jóakaróm megviccelt. Alaposan, mert a hátsóhoz elhasználtam az összes ragasztómat, ami volt otthon. A házban senki nincs otthon, akinek vélhetően lenne gumijavító készlete, így szigetelőszalaggal tekerem körbe a lyuknál a belsőt. Jó vastagon, hogy hazáig kitartson. Pumpa, indulás. Nagyon nem tudom húzni neki, hiszen, mintha lovagolnék, úgy megyek az egyébként tök sima úton. Hússzal. Minden gyalogos engem bámul. Oda se neki. A hat kilométeres úton legalább tízszer állok meg pumpálni. Csak hát ugye pumpálásnál hajlong az ember, és az amúgy megviselt belek beindulnak rendesen. Szóval alaposan megizzadtam, mire egy-egy pumpálással végeztem. Sebaj, haladunk. Munkahelyre kiérek, a Wc természetesen foglalt, de valami isteni csoda folytán kibírom, amíg rám kerül a sor. Szuper! Sorbaállás, de hát miért is bírnám ki, vissza kell mennem a mosdóba, majd újra sorbaállni. A hazautat nem ecsetelem, legyen elég annyi, hogy kb kétszáz méterre az otthonomtól megint pumpálni kellett volna, de addigra olyannyira beindult a bélműködésem, hogy kizártnak tartottam a művelet elvégzését. Inkább toltam a mocit, közben combokat összeszorítva meg-megállva. Természetesen nem úsztam meg tiszta alsóval.