Van telepátia?
Szerintem lehetséges, és már többször is tapasztaltam.
Azonban, mivel jó a logikám, nehéz megkülönböztetnem a telepátiát a gondolkodástól, de mikor átvizsgálok minden körülményt, és nem találok semmi olyat, amiből rájöhettem volna, akkor volt telepátia.
Tipikus példa erre, mikor hirtelen, a semmiből gondolsz valakire, és az megjelenik az ajtódban, vagy felhív telefonon (pont ma reggel történt meg, felébredtem, és mamámra gondoltam, 5 perccel később pedig, váratlanul csöngettek :) )
A másik tipikus példa, mikor valamilyen közel hozzátartozód meghal, és azt megérzed. Ilyen, hála istennek, még nem történt velem, de valószínűleg fog.
Egyszer, egyik barátommal olyat játszottunk MSN-en, hogy találjam ki, hogy milyen számra gondolt. Na mondom, jó, úgyis unatkoztam. xD Az első 20 számot kitaláltam, aztán a négy és ötjegyű számoknak kb. az 50%-át hajszálpontosan, másik 50%-át pedig egy számjegy eltéréssel.
Aztán, másnap nyoma sem volt ennek, gondolom jó napom volt, de egyszer újrapróbáltuk, és MEGINT működött! :D Mintha lemerült volna a mentális elemem, majd feltöltődött volna.
Volt olyan is sokszor, hogy síri csöndben MSN-eztem, nem volt itthon senki, és akkor a semmiből eszembe jutott a Phineas és Ferb dala. Mondom, ez honnan jött? :S Bekapcsoltam a TV-t, és pont akkor kezdődött el. (De ez nem csak a Phineas és Ferbbel volt, hanem sok mással is :D)
Honfoglaló: A kérdések 80%-áról fogalmam sincs, és akkor jön a tippelés, ami meg az esetek 80%-ában bejön. xD
Ikrek: Volt egy ikerpár osztálytársam, és az egyiknek a kezébe véletlen beleszúrtam a körzőt. Azt vettük észre, hogy a testvére a kezéhez kapott (aki a terem másik végében ült, és éppen valamin nagyon röhögött) és dörzsöli, mintha az ő kezét is megszúrta volna a körző, de nem értette miért, nem is figyelt rá, mert mint mondtam, mással volt elfoglalva. Szünetben kérdeztük tőle, hogy nem fájt véletlenül a kezed, mintha egy tűt szúrtak volna bele? Mondta, hogy de, igen, honnan tudom? Aztán csak felmutattam ikertestvére kezét, amin egy vörös folt volt és vérzett.
Ez ugyan nem telepátia volt, hanem empátia, de az majdnem ugyan az, csak nem gondolatátvitel, hanem érzelemátvitel. :D
Tükörikrek (a petesejt, a megtermékenyítés után már elkezdett osztódni, kialakult a jobb-, ill. bal oldali dominancia, és akkor hirtelen úgy dönt, hogy ő most kettéválik, így lesznek ikrek, és mivel már kialakult a jobb-, ill. bal oldali dominancia, egymás tükörképei lesznek)
Az egyik balkezes volt, a másik jobbkezes.
Akárhányszor láttam őket együtt menni valahova, mindig tükörlépésben léptek. Ez nem tudom, hogy mi lenne, telepátia, empátia, lófäszpátia, de ezt most halál komolyan mondom, AKÁRHÁNYSZOR mentek egymás mellett, mindig így léptek.
(persze, mikor nem a lépésükkel voltak elfoglalva, tehát ez valami tudatalatti folyamat eredménye; de amint nem oda figyeltek, valamelyikük mindig felzárkózott a másik lépéséhez)
Megkérdeztük őket, és azt mondták, hogy most hallanak erről először. XD
Szóval, én hiszek benne, de valószínűleg nem lehet erőltetni, csak úgy jön magától.
Ha pedig nem jön, akkor meg főleg nem szabad erőltetni. Van akinek gyakorlásra van szüksége hozzá, van aki így születik, van akinek egyáltalán nem adatott meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!