Látod, én meg ezért is imádom annyira a Gy.K.-t, mert olyan sok az olyan ember mint te, aki azt hiszi van valami a fejében, pedig csak a képe nagy. És ha valaki mélyebben belemegy az egyetemen és eljut a személyiségelemzésig, akkor pontosan tudja, hogy nem okosságokat mondasz, csak őrült módon gizdulsz, mert azt hiszed, hogy itt megjátszhatod az eszed :) Aki viszont tanult pszichológiát, az meg jót nevet rajtad.
Rajtad kívül sokan tudják, hogy a newtoni fizika a relativisztikus fizika része. Ne hidd azt, hogy nálad van a bölcsek köve.
Tudod álfizikuskám, eddig kizárólag azt tudtad bebizonyítani (de azt többször is) hogy igencsak nagyképű vagy, és azt hiszed, hogy te tojtad a Napot meg a Holdat.
Bármilyen furcsa számodra, a "tömeg" szón az emberek a "nyugalmi tömeg"-et értik, ami (mily csodálatos) pontosan megegyezik azzal (is) amit a Wikipédia ír.
Nem fogok leállni vitatkozni erről senkivel, mert semmi értelmét nem látom.
A wikipédiának (főleg a magyarnak) nem mindig kell hinni. Newtonnal ellentétben 1916 óta tudjuk, hogy a gravitációt nem a tömeg kelti, így beledefiniálni nem helyes.
Mindazonáltal a newton-i gravitációs elmélet jól leírta az égitestek keringését sok éven keresztül, mert a környező anyagok energiaimpulzus-tenzorában az energiasűrűség dominál, ami viszont arányos a tömegsűrűséggel.
Nameg az égitestek mozgása meglehetősen alacsony sebességekre korlátozódik.
te kezdted a személyeskedést, én csak megjegyeztem hogy viccesnek találom ahogy sokan vaskalaposan kiállnak az általános iskolában tanultak mellett.
Nos a kérdés meg lett válaszolva (lásd 1. kommentem)
Kedves kérdező!
Nem írtad meg, hogy hol tették fel a kérdés, avagy hol olvastad. Meggyőződésem hogy az elképzelhető esetek 99%-ban helytálló az a megfogalmazás,miszerint a tömeg nem más, mint a test tehetetlenségének mértéke. Amit meg a kedves barátunk "emleget", azt esetleg olvasd el (de nem nagy baj ha kihagyod...), és bár megérteni nem most fogod, ha van kedved akár el is hiheted neki...
De javaslom, ha valahol felelned is kell az ominózus kérdésre, akkor a kommentem első felében megfogalmazott definíciót add meg válaszként... Tuti semmi bajod nem lesz belőle, és elfogadják helyesnek (mert hogy az is) ;)
Persze, ha a tanítónéni kérdezi a gimiben, akkor neki az is "jó" (és ha figyelembe veszem a tanárszakosoknak leadott anyagot, akkor nem csodálkoznék ha azt sem tudná miről beszélsz, ha azt mondanád amit én mondtam).
De van hogy ugyanezt a záróvizsgán is megkérdezik, és ha valaki azt mondja hogy a tömeg a tehetetlenség mértéke, akkor kiröhögik és kivágják mint macskát szarni, mert gőze sincs a fizikáról akkor.
Másrészről pedig utolsó, bebizonyítottad hogy nem vagy abban a helyzetben hogy eldöntsed önkényesen mi a helyes és mi nem. Az hogy az enyémet leszólod az csak a tudatlanságodról árulkodik, vagyis inkább arról, hogy belekontárkodsz olyanba, amihez semmi közöd, és csak érintőleges tudásod van róla. (ami rosszabb mint a nem tudás)
"... Hát ha ezt használnánk akkor az elég nagy baj lenne..."
Szerintem az esetek 99%-ban ezt használjuk, ahogy korábban is írtuk, és nem veszem észre hogy olyan nagyon nagy baj volna :P
:D nem tudnék jobbat? akkor olvasd el az előbbi kommentemimet, de leginkább az elsőt. Abban megválaszoltam a legprecizebben hogy mi a tömeg. és igen, a gimis fizika dolgozatokban, meg klasszikus mechanikai problémáknál valóban ezt használják, amiket ti írtok. de ha mindenhol azt használnák, akkor az hidd el nagy baj lenne :) bár pontatlan a megfogalmazás, mert vannak olyan területek, ahol az általatok említett kisiskolás definíciót nem is lehetne használni, mert annak abban a kontextusban semmi értelme, és értelmezhetetlen.
kvantummechanikában a tömegnek is van kalapja pl. (gondolom tisztában vagy azzal hogy abban a jelölésmódban milyen operátorok kapnak kalapot.... :))
És látszik hogy nem vagy zseni, és értelmetlenül toltad ide az arcodat, hogy megmond azt a nagy semmit amit előtted már 10en.
Nyílván nem tudok semmit fizikából, hiába tanulok fizikusnak, és csak piszkállat titeket mert irigykedem arra hogy nem tudom azt a sokmindent amit ti, hogy a tehetetlenség mértéke a tömeg. hiába tanultam 2,5 év relativitáselméletet és 1 év kvantumelméletet, azok mind hazugságok és hiábavalóak, hisz a tömeg az amit te mondtál :D kisöcsi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!