Az 1900-as évekről tanulok. El tudná nekem valaki magyarázni ezt a jobb és baloldal dolgot?

Tyűha. Hát ezek hosszú körök lesznek. Kezdjük talán a legegyszerűbbel.

Tudod, hogy miért nem tart egy-egy eszme uralma örökké? Mert az emberek kiábrándulnak belőle. De miért? Miért utálják meg néhány év alatt a kommunizmust azok, akik korábban szabadságukat kockáztatva vettek részt az illegális kommunista mozgalomban? Azért, mert amint hatalomra kerülnek az eszmét hirdetők, kétdimenzióssá válik az addig egydimenziós politikájuk. Az illegális kommunista mozgalom arra törekedett, hogy elvei mentén haladva megragadja a hatalmat, hogy majd bevezessék a kommunizmust. Nem volt más irányvonal, mint a marxi-lenini-sztálini elvek. A hatalom megszerzése után, amikor jelentkeztek az első problémák, megjelent a dilemma: az elvekhez ragaszkodjunk, és süllyedjünk el, vagy a hatalomhoz ragaszkodjunk, akár az elveink feladása árán is? A hatalom logikájából fakadóan egy ilyen dilemmának mindig a hatalom mindenáron való megtartása a vége. És ezzel vége az eszmének. Az eszme nevében követik el az aljasságokat a hatalmasok, ezért a nép a hatalmasokkal együtt az eszmét is megutálja. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy a kommunisták és a nemzetiszocialisták valóban egyenlőséget akartak-e. Nem. Hatalmat akartak, az egyenlőség hirdetése eszköz volt ehhez.

Az oldalak meghatározása nagyon képlékeny. Egyrészt azért, mert nagy részben önmeghatározás kérdése. Alakul egy párt, kijelenti magáról, hogy mi egy balközép párt vagyunk, és onnantól kezdve ők egy balközép párt, akármi történik is. Ha jobboldalibbak a jobboldaliaknál, akkor is balközép pártként fognak hivatkozni rá. Másrészt pedig azért, mert nem csak egy törésvonal mentén osztják fel a politikai palettát jobb- és baloldalra.

A jobb- és baloldal kifejezések a francia forradalom időszakából származnak. A királypártiak a királytól jobbra, az ellenzék a királytól balra ült a parlamentben, így lettek a konzervatívok jobboldaliak, a nemkonzervatívok pedig baloldaliak. Ma már néhány anakronisztikus marhát leszámítva nincsenek királypártiak (és a monarchikus berendezkedésű országokban sem égető a kérdés), ezért ma már nem ez a törésvonal az, ami meghatározza a jobb- és baloldaliságot. Ugyanakkor a klasszikus jobboldal nem csak abban különbözött a baloldaltól, hogy királyságot akartak. Nem támogattak egy rakás dolgot, amit a másik oldal igen, például a szekularizációt meg az "erkölcstelen" (értsd: az egyház által annak mondott) dolgok legalizálását. Na, ilyen erkölcscsőszök viszont még ma is vannak szép számmal, és őket még ma is konzervatívoknak szokás hívni, és ma ők a jobboldal, a többiek pedig a baloldal.

Van azonban egy másik törésvonal is. A fő megosztó kérdés ugyanis ma már nem az, hogy királyság vagy köztársaság meg egyházi vagy világi állam, hanem az, hogy milyen szerepet szánjunk az államnak. Vannak, akik az egyént az állam fölé rendelik, úgy vélik, az államnak nincs joga korlátozni az egyén szabadságát, és vannak olyanok, akik szerint az állam elsődleges, az állampolgár az állam "tulajdona", "szolgája". Előbbiek a jobb-, utóbbiak a baloldal, és persze megannyi köztes álláspont is van. Ennek a törésvonalnak van egy gazdasági megközelítése, az állami újraelosztás. A jobboldal minél kevesebb, a baloldal minél több adót és abból fedezett támogatást akar.

A gond ott kezdődik, hogy ez a két törésvonal keveredik. Mindkettő használatban van, és közel sem vágnak egybe. Az Egyesült Államokban két nagy párt van, a demokraták és a republikánusok. A demokraták általában támogatnak olyan dolgokat, mint a nők és a kisebbségek egyenjogúságának törvényekkel való kikényszerítése meg az azonos neműek házassága, valamint gazdaságpolitikájuk sarokköve a magas állami újraelosztás, a gazdagok nagyobb arányú adóztatása, állami oktatás és egészségügy stb. A republikánusok értelemszerűen mindennek az ellenkezőjét képviselik. Ez a két párt mindkét fenti törésvonal szerint ugyanarra az oldalra esik: a demokraták baloldaliak, a republikánusok jobboldaliak. Európában ez bomlik. A második törésvonal alapján nagyon kevés párt van Európában, amelyeket jobboldalinak lehetne nevezni, ezért az első törésvonalat használjuk. Így fordulhat elő például az, hogy az amúgy is magas állami újraelosztást az egekbe emelő, mindent államosító Fideszt jobboldalinak szokás nevezni, mert a katolikus egyházzal spanolnak, ellenzik az abortuszt stb., miközben Gyurcsány MSZP-jét a vizitdíj és a tandíj után is baloldalinak neveztük.

A nácik egy érdekes színfolt. Tulajdonképpen egyik törésvonal mentén sem nevezhetők jobboldalinak, mégis jobboldalinak (egyenesen szélsőjobboldalinak) nevezik őket mindig. Ennek az az egyszerű oka van, hogy a kommunisták mindkét törésvonal szerint a baloldal legszélét alkotják, a nácik meg az ő "ellenpólusuk", ősellenségük. Így lettek ők a szélsőballal szemben a szélsőjobb.

Összefoglalva: nem ajánlom a jobb- és baloldal kifejezések használatát. Semmitmondó gumifogalmak, teljesen relatív, koronként, országonként változó, hogy ki számít jobb- és ki baloldalinak. Ha valahol mindenki baloldali, akkor is vannak nagyon és kicsit baloldaliak, és akkor a kicsit baloldaliakat jobboldaliaknak nevezik.