Ha nem volt evolúció, akkor hogy alakult ki az ember?
Kedves utolsó válaszoló!
Én nem hőbörgök meggyőződött teremtéselmélet-hívő vagyok.
Tudományos tények terén a Biblia mindig is megbízható forrást jelentett például a történészek sokáig egyfajta térképként használták ókori romok felkutatására.
Vagy kijelentette hogy a föld a semmibe van felfüggesztve akkor amikor még azt hitték az emberek hogy teknősbékán meg istenek hasán lakunk.
Tehát a Bibliát nem szabad lenézni ilyen szempontból sem.
A próféciái a belső összhangja és azok a tanácsai melyeket csak úgy adhat valaki hogy a lehető legeslegjobban ismeri az emberi lényt egyaránt egyedülállóvá teszik.
Na éppen ezzel van a probléma, hogy Tudomány terén nem szabadna a Bibliával, vagy annak részeivel érvelni, elvégre már vagy 2000 éve többé-kevésbé változalan formában léteznek az iratok. Azóta óriásit fejlődött a tudomány, réges-régen elhagytuk már azokat a dogmákat és meséket, amelyeket a Bibliában lehet olvasni. Tudományos tények egyébként sem nagyon vannak a Bibliában felsorolva, csak ködös, zavaros, homályos utalások, amelyeket mindenki úgy értelmez, ahogy neki tetszik. Ezt pedig semmilyen szempontból sem lehet tudományosnak elfogadni, mert semmiféle konkrét információval nem szolgál. A Bibliában egyébként is talán több az ellentmondás mint az evolúcióelméletben, ezt sosem vetted még észre? :)
Nem mondom, hogy ettől a hívők jobb vagy rosszabb erkölcsű emberek lennének, mint a nem hívők. Az erkölcs nem attól függ, hogy valaki hívő-e vagy sem. Egyszerűen csak a neveltetésükből fakadóan a vallásos embereknek más a világlátásuk. A probléma azzal van, amikor az egyház, vagy az általuk agymosott, elvakult és fanatikus hívők erőszakkal akarták, akarják a saját eszméiket rátukmálni a nem hívőkre, és ezért akár képesek voltak meg is ölni azokat (lásd máglyahalálok, pl. Bruno bácsi). Pedig a tízparancsolatban első helyen szerepel a "Ne gyilkolj!" felszólítás.
Azt említed, hogy a Biblia tanai szerint a Föld a semmiben van felfüggesztve. Ez is rég elavult világnézet, nem sokkal jobb és hihetőbb, és semmivel se logikusabb mint az amit ezzel felold, miszerint egy teknősbéka hátán billegünk. Ez a cseberből vederbe tipikus esete. Megsúgom, azóta már az egyház is elfogadta a heliocentrikus világképet a geocentrikus helyett, annak ellenére hogy erről viszont szó sincs a Bibliában. Igaz, már ezen is rég túlhaladt a tudomány, de ez már haladás, egy újabb lépés a dogmatikus korlátoltság legyőzése felé.
23:13
Ez bizonyíték?
Az első linkénél világosan le van írva, hogy az a kezdetleges 4 lábú élőlény kihalt!Az, hogy kipusztult nem bizonyítja azt, hogy továbbfejlődött, inkább azt bizonyítja, hogy még a fennmaradáshoz sem volt elég erős, akkor hogy lett volna képes jó irányú tovább fejlődésre?
Második link, az mire bizonyíték?
Nos arra, hogy a pintynek lehet 100 fajtája is, ahogy emberből is van fehér, fekete, ferde szemű, alacsony növésű, stb, de akár milyen is, ember marad, ahogy a pinty is pinty marad, nem fejlődik sassá, sem pegazussá.
És mit bizonyít az a bizonyos hamisított koponya alatt látható másik koponya?Azt, hogy nyilván akkor is voltak különféle -ember- típusok, egy európai ember koponyája ma is nyilván eltér mondjuk egy tányér szájú négerétől, az egyedi vonásokról már nem is beszélve, ember és ember között is óriási különbség lehet.Csak azért, mert valakinek az átlagnál szélesebb az állkapcsa még nem jelenti azt, hogy ő az átmenet a majom és az ember között.
Azt a kőbe száradt, széttrancsírozott izét meg inkább hagyjuk, nem néz ki olyan állapotúnak szegény, hogy messze menő következtetéseket lehessen levonni belőle.Egy valószínű, hogy már kipusztult a faja, a többit meg majd hozzámagyarázzák a "tudósok".
Én elfogadom a mások véleményét is, csupán a kérdező kedvéért megosztottam a sajátomat, nekem aztán mindegy, hogy az evolucionistáknak ez tetszik-e vagy nem, de megjegyzem, szánalmas az, aki gondolkozás helyett csak vaktában lepontozni tud.
Na de akkor adok és is egy piros pacsit, hogy ne maradjak adós:)
"Na éppen ezzel van a probléma, hogy Tudomány terén nem szabadna a Bibliával, vagy annak részeivel érvelni, elvégre már vagy 2000 éve többé-kevésbé változalan formában léteznek az iratok. "
Igen, és a Bibliában már 2000 évvel ezelőtt benne állt a kézmosás fontossága például, de mikor jöttek rá az "okosok", hogy ez valóban fontos?Miután egy rakás ember elhalálozott , mert az okos orvos a fertőző hullák megy egyebek végigtapogatása után kézmosás nélkül a beteghez nyúlt.A középkoriak higiénia iránti irtózásáról már nem is beszélve, akik abban hittek, hogy árt nekik a mosakodás.
De természetesen a Biblia hülye..
Ott áll benne az is, hogy óvakodni kell a vértől.De az "okos" nem hívők szerint ez légből kapott marhaság.Előtte talán nem ártana utánanézni, mennyi betegséget terjeszthet a vér.Sok orvos is belátja, hogy a vérhelyettesítő készítmények biztonságosabbak, csak épp sokkal drágább.De most kezdik legalább elismerni az előnyeit.2000 év után ez is valami...
Ja és ha már a Biblia mellett érvelek, majd el felejtettem a világvégét, aktuális téma.
Az az ősrégi Biblia írja, hogy azt a napot és órát (mikor eljön a vég) nem tudhatja senki, egyedül Isten tudja.Az a nap, lopva fog elérkezni, mint a tolvaj...
Tehát a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy itt a földön senki nem fogja tudni a végítélet idejét és váratlanul fog eljönni, mikor az emberek nem számítanak rá.
Ugye milyen érdekes, hogy annyi sok "világvégét " túléltünk már, az okos tudósok megfejtették a Maja naptárat is, ami állítólag a mostani véget jövendölte volna előre elvileg, nos ez is elmaradt.Hogy lehet, hogy asok okos ember közül eddig mind tévedett?Még a végén igaza lesz a Bibliának, hogy senki nem tudja azt a napot előre megmondani?
Nos, hadd idézzem saját magam korábbi sorát:
"Szóval a vitának sok értelme nincsen, szerintem hordhatnék én ide zsákszámra neked bizonyítékokat, mindegyikre kitalálnál valamit, hogy az miért nem bizonyíték."
Remélem vágod, mire gondolok.
Ez után idézlek Téged is:
"Az első linkénél világosan le van írva, hogy az a kezdetleges 4 lábú élőlény kihalt!"
Ezzel gyakorlatilag önmagadat hazudtoltad meg, ha nem esett volna le. Te hoztad elő a "hiányzó láncszem" dolgot, hogy miért nem léteznek; én példát mutattam neked rá, hogy léteztek; erre jössz azzal, hogy ez nem érvényes, mert ez rég kihalt. Remnélem érzed a logikai bukfencet.
Ha ehhez hozzávesszük a pintyeket is, ahol megmutattam az átmenetet a 13 féle faj között (bizony, ez 13 különböző faj!), de azokat ugyanazon pintyfaj 13 megjelenési formájaként azonosítod (szerintem el sem olvastad a betűket amik a kép körül voltak), majd jössz egy olyam "érvvel", hogy ez ugyanolyan mint a fehér meg néger meg alacsony ember közötti különbség (annak ellenére, hogy a ma élő összes emberpéldány valójában egyugyanazon fajba t5artozik!) - nos, nekem ebből az tűnik ki, hogy halvány lila fingod sincs se a biológiáról, se a fejlődéstanról, se a fajelméletről, ennek ellenére nagyon is szeretsz vagdalkozni az általad ismeretlen fogalmakkal. Először tanuld meg hogy egy eszköz mire való, és csak utána vedd a kezedbe, különben gondjaid lesznek belőle.
A többit hagyjuk is, mert látom, olyan sötétség uralkodik a fejedben, amit én (és valószínűnek tartom hogy senki más sem) nem vagyok képes eloszlatni. Ezt neked kell megoldanod, sok tanulással, a hiányzó ismeretek pótlásával. Csípőből tagadni mindent, mindenféle különösebben értelmes érv nélkül - ez tipikusan a mélyen elvakult, ismeretszegény és korlátolt teistákra jellemző. Nálad általános iskolában tanulandó alapok hiányoznak a természettudományi tantárgyakat illetően, erre írtam korábban, hogy kicsit lapozgatni kéne a biológiakönyvet is, mielőtt biológiai vitára adod a fejed.
Mély sajnálatot érzek a tanulatlanságod és tudatlanságod iránt, és az iránt, hogy ha nem tanulsz, soha nem is leszel képes kitörni a beléd sulykolt dogmák által korlátolt, szűk kis világodból. Annyit tudok javasolni, hogy tanulj, tanulj és tanulj, de ne csak a Bibliát, hanem értelmes dolgokat is, hátha még nem késő. Rengeteg szépről és jóról maradsz le majd életedben, ha nem így teszel.
"Ha ehhez hozzávesszük a pintyeket is, ahol megmutattam az átmenetet a 13 féle faj között (bizony, ez 13 különböző faj!), de azokat ugyanazon pintyfaj 13 megjelenési formájaként azonosítod (szerintem el sem olvastad a betűket amik a kép körül voltak), majd jössz egy olyam "érvvel", hogy ez ugyanolyan mint a fehér meg néger meg alacsony ember közötti különbség (annak ellenére, hogy a ma élő összes emberpéldány valójában egyugyanazon fajba t5artozik!)"
Na, ezt olvasd újra és gondolkozz az ellentmondás fogalmán!
Nem válaszolj, nem igénylem, menthetetlenül csőlátású vagy és nagyon fárasztó!
"Ugye milyen érdekes, hogy annyi sok "világvégét " túléltünk már, az okos tudósok megfejtették a Maja naptárat is, ami állítólag a mostani véget jövendölte volna előre elvileg, nos ez is elmaradt."
Nos, a tudósok - és nem csak ők, hanem az értelmesebb emberek, akik informálódtak a dologról - már jóval ezelőtt tudták, hogy a Maja naptárnak semmi köze a világvégéhez, ezt csak valami gyökér szenzációhajhász majom találta ki, a sok buta ember meg jól bekajálta mint világvégét. Érvelésedből úgy tűnik, neked sincs fogalmad se a Maja naptár mibenlétéről. Megint csak azt tudom javasolni, hogy tanulj, informálódj, mielőtt egy általad ismeretlen dologgal kezdesz el vaktában pufogtatni. Itt a gyk-n is számtalanszor leírták, hogy csak egy ciklus zárult le a maja naptárban a tegnapi nappal, nem maga a maja naptár ért véget.
A Bibliában lehet hogy leírják hogy óvakodni kell a vértől, de teljesen más értelemben, mint amire Te gondolsz. A vérátömlesztés már nagyon sok ember életét mentette meg, sokkal többét, mint amennyinek a halálát okozta. Ha óvakodtunk volna a vér ilyen téren való használatától (ahogy a Biblia írja szerinted), akkor most azok lennének túlnyomó többségben, akik meghaltak, mert nem kaptak volna időben vért. Ugye milyen érdekes?
A kézmosásos sztoridról pedig annyit, hogy a régi Római Birodalom bukása idejében, éppen az annak területére betörő keresztény vallás követői és terjesztői miatt következett el az ún. "sötét középkor" korszaka Európában. Ehhez a korszakhoz képest a Római Birodalom egy intellektuális társadalom volt, habár természettudományok terén messze elmaradt az őket megelőző Görög Birodalom szintje mögött. A görögök gondolkodtak, és kiváló gondolkodóik, tudósaik révén sok olyan tudásra szert tettek, amely tudás jó része elveszett a kereszténység európában történő térhódításának kezdeti idején. A fanatikus keresztények ugyanis mindenféle tudásanyagot módszeresen megsemmisítettek amit csak találtak, "Az ördög műve, tűzre vele!" dogmatikus felkiáltások kíséretében. Szóval éppenhogy pont a Biblia égisze alatt ténykedő fanatikus keresztények okozták rengeteg tudásanyag elveszését, és döntötték közel ezerötszáz évnyi intellektuális sötétségbe a történelmet. Ugye milyen érdekes?
Erről készült nemrégiben egy nagyon jó film is, Agora a címe, ajánlom figyelmedbe: [link] Holnap reggel 7:35-kor épp játsszák is a Digifilm csatornán, ha van ilyened.
Még egy utolsó dolog: én ebben a kérdésben szereplő válaszok közül még egyetlen egyre sem adtam értékelést, tehát nem én voltam az, aki lepontozott Téged. De értékelem a rosszindulatú hozzáállásodat :)
Valószínűleg személyed ellen irányulóként éled meg azokat a dolgokat, amelyeket leírtam. Pedig nem így van, nekem veled, a személyeddel nincs semmi bajom, és nem fogom most csakazértisből megszórni piros kézzel a hozzászólásaidat - egyszerűen nem érdekel az itteni pontozási rendszer, mert semmi épkézlábat nem mutat meg arról, akit pontoznak. Maga a rendszer ugyan nem rossz, csak nem használják, ill. nem úgy használják az userek, ahogy azt kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!