Mi a véleményetek a világ az hogy kezdődött vagy mindig is volt?
Rengeteg ember foglalkozik azzal hogy kideritse hogyan is kezdődött a világ vagy mindig is volt?Mi a véleményetek?
(Meg még azt nem értem hogy miből indult ki minden?És az hogy jött létre?)
Hogyan kezdődött az élet?
Mit mondanak sokan a tudósok közül? Sokan, akik az evolúcióban hisznek, azt mondják, hogy az élet évmilliárdokkal ezelőtt keletkezett egy ősi tavacskában vagy az óceán mélyén. Úgy tartják, hogy a vegyületek egy ilyesmi helyen egyszer csak buborékszerű szerkezetekké rendeződtek, összetett molekulákat alkottak, és osztódni kezdtek. Nézeteik szerint a földön minden élet egy vagy több ilyen „egyszerű” eredeti sejtre vezethető vissza.
Más neves evolucionista tudósok nem értenek egyet a fentiekkel. Feltevésük szerint a legelső sejtek, vagy legalábbis a fő összetevőik a világűrből érkeztek a földre. Azért gondolják ezt, mert minden próbálkozásuk ellenére képtelenek bebizonyítani, hogy egy élettelen molekulából kialakulhat egy élő. 2008-ban Alexandre Meinesz biológiaprofesszor beszélt erről a problémáról. Azt mondta, hogy az elmúlt 50 évben „egyetlen megfigyelés vagy kísérlet sem szolgált bizonyítékkal arra a hipotézisre, hogy a földön az élet spontán jelent meg egy őslevesben, és nincs semmilyen új, kimagasló tudományos ismeret, amely ebbe az irányba mutatna”.1
A kutatók rájöttek, hogy egy sejt életben maradásához legalább háromféle összetett molekula együttes jelenlétére van szükség: DNS-re (dezoxiribonukleinsav), RNS-re (ribonukleinsav) és fehérjékre. Ma nem sok tudós bizonygatná, hogy egy komplett élő sejt hirtelen jelent meg élettelen vegyületek keverékéből. De mekkora a valószínűsége annak, hogy az RNS vagy a fehérjék maguktól jöttek létre?
Sok tudós egy először 1953-ban elvégzett kísérlet miatt érzi úgy, hogy az élet létrejöhetett a véletlen folytán. Stanley L. Miller 1953-ban képes volt előállítani néhány aminosavat – a fehérjék kémiai építőelemeit – úgy, hogy létrehozott egy gázokkal teli teret, amely állítólag hasonlított a föld ősi atmoszférájára, és szikrákat vezetett bele. Azóta már egy meteoritban is találtak aminosavakat. Vajon azt jelenti mindez, hogy az élet alapvető építőkövei maguktól is könnyedén létrejöhettek?
Robert Shapiro, a New York-i Egyetem nyugalmazott vegyészprofesszora azt mondja, hogy „néhány író azt feltételezi, hogy az élet minden alapvető összetevője könnyűszerrel előállítható egy Miller-féle kísérlet segítségével, illetve hogy megtalálható a meteoritokban. De erről szó sincs.”2
Vegyük például az RNS-molekulát. Ez kisebb molekulákból, úgynevezett nukleotidokból áll. A nukleotid más jellegű molekula, mint az aminosav; valamivel összetettebb. Shapiro professzor kijelenti, hogy „egyetlen tanulmány sem szól arról, hogy szikráztatással végzett kísérlet során bármilyen nukleotidot is elő tudtak volna állítani, vagy hogy meteoritok elemzésekor találtak volna nukleotidokat”.3 Továbbá azt mondja, hogy annak az esélye, hogy egy önmaga lemásolására képes RNS-molekula csak úgy összeálljon egy vegyi építőelemekből álló tavacskában, „annyira elenyészően kicsi, hogy ha ez akár egyszer is megtörténne valahol a látható világegyetemben, azt egy nagy adag szerencsének kellene betudni”.4
És mit mondhatunk a fehérjemolekulákról? Egy fehérje állhat 50, de akár több ezer aminosavból is, melyek szigorúan meghatározott sorrendben kapcsolódnak egymáshoz. Egy átlagos fehérje egy „egyszerű” sejtben 200 aminosavat tartalmaz, de még az ilyen sejtekben is több ezer fajta fehérje található. A számítások szerint annak a valószínűsége, hogy egyetlen, mindössze 100 aminosavból álló fehérje valaha is létrejöjjön véletlenszerűen a földön, körülbelül egy az egybilliárdhoz.
Gondolj csak bele, milyen nehéz helyzetben vannak azok a kutatók, akik úgy vélik, hogy az élet spontán keletkezett. Találtak olyan aminosavakat, melyek az élő sejtekben is megtalálhatók. A laboratóriumaikban – alaposan átgondolt, irányított kísérletekkel – előállítottak az aminosavaknál összetettebb molekulákat. Azt remélik, hogy végül elő tudják majd állítani egy „egyszerű” sejt minden összetevőjét. Egy olyan tudóshoz lehetne hasonlítani őket, aki veszi a természetben előforduló elemeket, aztán acélt, műanyagot, szilikont és huzalokat készít belőlük, majd megépít egy robotot. A végén beprogramozza, hogy képes legyen másolatot készíteni önmagáról. De amikor elkészül a robottal, mit bizonyít vele? A legjobb esetben is csak azt, hogy egy intelligens egyén képes megalkotni egy lenyűgöző gépet.
zsömle/lány
Na szóval kérem hogy az ilyen válaszokat hogy:ohh az Isten teremtette 7 nap alatt hanyagoljuk de tegyük fel létezik isten akkor őt is valami vagy valaki létrehozta DE ha valami hozta létre istent akkor az a valami hogy jött létre?és hogyha azt a valamit ami istent teremtette ugyanúgy létrehozta valami akkor az hogy jött létre?
Nem arra gondoltam világ alatt hogy föld vagy ez a pár bolygó hanem maga a VILÁG az űr arra akarok ezzel az egésszel kilyukadni hogy a világnak is kellet lennie egy alapjának DE az alapot is elkelett valaminek készitenie de az a valami ami az alapot készitette hogy jött létre? Szóval minden hogy kezdődött az nem létezik hogy valami mindig is volt mert magának az időnek is elkellet indulnia valamikor szóval értitek?
"DE ha valami hozta létre istent akkor az a valami hogy jött létre?" -ez már régebben eszükbe jutott az emberekenk
A skolasztikusok foglalkoztak is vele, gondolj Anselmus ontológiai istenérveire. A legnagyobb, ami elgondolható..Nagyobbat (eredendőbbet) gondolsz?--> akkor az.. és így tovább.
"A világot Isten szava alkotta, hogy a nem láthatóból állt elő a látható." És mi, aki Isten képmása vagyunk: mi is így alkotunk.. A szavunknak ez ad méltóságot, súlyt, ezért nem mindegy, mit és hogyan mondunk.
Bár már ez is ellett mondva de Istent nem hozta létre senki, mindig is volt.
De te úgy sem fogod megérteni, mert neked van kezdeted, és véged is, és te egy 24.órás időtérben vagy, a teremtő nincs időhöz kötve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!