Sumérok, Szkíták, Hunok, Magyarok?
Sokan azt állítják, hogy ezektől a népektől származnak a magyarok. Nekem annak idején még a finnugrista elméletet tanították a suliban, de most szeretném magam jobban beleásni a témába.
Hogyan alakult az őstörténetünk?
Mikor lettek a sumérokból szkíták, azokból hunok, azokból pedig magyarok? Hogyan, miképpen történt az átmenet?
Tudja ezt valaki?
Ha nem, az is jó, ha irodalmat ajánlotok.
Köszi :)
"Lehet, hogy az ős-történetünk azon időszakában, amikor valóban együtt éltünk az uráli népekkel, csak úgy átvettük a nyelvüket?"
Képzeld el a következőt: van egy ugor eredetű népcsoport, akiknél a férfiak rendszerint szkíta/hun/török/iráni, szóval más népbeli feleséget vesz el. Ha a gyerek megszületik, akkor az már csak 50%-ban ugor eredetű. na a gyerek felnő, ő is más néptől szerez feleséget. Az újabb gyerek már csak 25%-ban ugor. De mivel az öröklés apai ágú, az anyanyelve is elsősorban ugor eredetű lesz, hiába csak 25%-ban ugor a gyermek (vagyis az unoka). Az ugor genetikai örökség gyakorlatilag pár generáció után kinullázódik, ám az apai ágú öröklés miatt mégis az ugor hagyományok fognak tovább élni, vagyis az ugor eredetű nyelv. Ezen kívül ezen az ugor (hívjuk most már magyarnak) nyelven beszélők simán lehettek egy később kialakult törzsszövetség vezértörzsei, és a vezértörzs nyelvét átvehették a többi törzsek is.
Egyébként nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a magyarság mikor alakult ki. Tulajdonképpen ez olyan, hogy a lábasba beleteszed külön a zöldségeket, meg beleteszed a vizet, meg a fűszereket, ám ez így egy ideig még csak sós víz lesz zöldséggel, és csak egy idő után nevezheted levesnek. (A hozzávalók a különböző népek, egy ideig csak együtt élnek/főnek/, a magyarság meg a kész leves)
Köszi a választ 11-es.
Hogy valóban így történt-e, azt persze nem tudjuk, a szemléltetésed mindenesetre tetszik (jár a felpontozás).
Nem olyan könnyű az őseredet kérdésére válaszolni. Írásos nyomok legfeljebb az ókori görögök feljegyzéseiben lehetnek (ha találkoztak őseinkkel), de a megbízhatóságuk kétséges, mert ritka előfordulásuk miatt nincs mivel összevetni. És ez legfeljebb 2000-2500 év.
A kutatások támpontja genetikai, szokásbéli és nyelvi összehasonlítás lehet. Mivel ezek nem egzaktak, sok adatra van szükség ugyanarra a dologra. Az egyes szakterületek meg tudják mondani, mik azon a területen a legmaradandóbb dolgok.
Néprajzosok azt mondják, a dallam a nyelvnél is makacsabb és sokkal kevésbé változik. Előnye, hogy a keveredéssel nem vész el az eredeti, csak bővül. Az Ural mögött, osztják, vogul népeknél találtak megdöbbentő hasonlóságokat. Például ott éneklik az "A csitári hegyek alatt" kezdetű népdalt - természetesen más szöveggel. És sok más ősinek tartott dallamunkat. Ezért teszik oda a származásunkat. Meg lehet határozni nagyjából a kort is. Ez nagyjából megfelel más összehasonlításoknak, 2000 éve még ott voltunk.
A sziták Európa keleti részén éltek az ókorban, mire eleink a közelbe (úgy pár ezer km-re) értek, már kihaltak, eltűntek. <nyilván magyarrá váltak...>
Türk nyelvi emlékeink nem meglepőek, néhány száz év elég szoros kapcsolat alapján. Még a 150 éves török itt tartózkodás is hozott török szavakat. A törököknek meg magyart. Isztambulban török diákokkal kerestünk közös szavakat. Nem volt nehéz.
Én maradnék az Uralon túli eredetnél, több, mint ezer éves vándorlásaink során sok néppel keveredtünk és viszont, mire ide értünk.
Itt jegyzem meg, hogy Szomáliában van egy magyar törzs. Archaikus nyelvet beszélnek, nagyon nehéz hétköznapi embereknek megértetni magukat. De a hagyományaik egyeznek, ők maguk magyaroknak tartják magukat, egy - pontosan nem emlékszem mikori, de több száz éves - háború elhurcolt hadifoglyai, több ezren voltak, végül ott telepedtek le.
Húú mennyi hülyeséget írtok! Tényleg ennyire nincs tisztában senki a saját őstörténetével?
Az egyik azt mondta japán, a másik arab, a harmadik azt mondta hogy semmi köze a szkítákhoz a magyarnak a negyedik meg a finnugor-elméletet szajkózza xD
Nem csoda hisz rengeteg munka van abban hogy a magyarok ne tudják az eredetüket vagy éppen ne is érdekelje őket.
Attila érkezésekor a hunok nem voltak annyira kevert nép. Először a fekete hunok érkeztek ugye Attilával ők sötét hajú vékony szikár emberek voltak hosszúkás arccal és nem mongoloid vágott szemű hanem turáni azaz turk!
Velük együtt jöttek a fehér hunok akik csak a 20%-a volt a hunoknak de szőke kékszemű - ők india területéről érkeztek és ezek régészetileg bizonyítva vannak.
A hivatalos magyar tudomány az egyetlen pl MTA emberei ahol még ma sem fogadják el a korabeli beszámolókat hiteles forrásként, hangsúlyozom, hogy minden más országban figyelembe veszik a korabeli forrásokat. Pont ezért lehet az hogy egy átlag magyar ember inkább elhiszi a 18. században kitalált elméletet mint az igazságot.
A finnugor elmélet a 18. században lett kidolgozva egy habsburg behozott tudós által (aki még csak magyarul sem beszélt) és a 19. században már bőven el volt terjesztve de egyik korábbi krónika vagy akár ókori forrás sem beszél a finnugor magyar rokonsáról.
A finnugor nép egy "friss" népnek számított, 600 szavas szókinccsel rendelkeztek pont ezért is lehetetlen hogy a nagyon gazdag nyelvezettel és rovásírásal rendelkező hunok átvegyek bármit, az viszont igaz hogy pár szót ők átvettek a magyaroktól. Tehát a finnugor-elmélet csak ennyiben igaz, hogy a magasabb kultúrával rendelkező hun törzsektől vettek át dolgokat.
Ajánlom Badinyi Jós Ferenc műveit. Ő sumerológus de elég sok összefüggésre világít rá és persze elveti finnugor elméletet.
Aki azt terjeszti hogy szkítáknak nincs köze a magyarokhoz az nem feltétlenül rosszindulatú, egyszerűen csak a hivatalos tudománynak hisz anélkül hogy utána nézne mélyebben a dolgoknak.
A genetika vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy a Kárpát-medencén belül egy bizonyos génmarker az uralkodó, a magyarság még génjeiben is őrzi őseit mert valahogy itt mindig ugyanaz a vérvonal tudott uralkodó maradni tehát pont hogy nem kevert (annak ellenére hogy persze voltak kisebbségek pl szászok meg kisebb keveredés)
Azt is sokan elfelejtik hogy Mo a 16. század közepéig nagyhatalom volt, utána jött a török, utána Habsburg (itt ugye elég erősen történelem törlő korszak volt) aztán a kommunizmus ami szintén csak ártott ilyen szempontból.
De ha időben visszább megyünk pl Attila idejében a hun birodalom a legnagyobb ezért is hívták világkirálynak, viszont a Krisztus előtti időkben a szkíta népek még nagyobb hatalommal rendelkeztek. Pl pártus szkíta birodalom nagyobb volt mint a római birodalom, mégis simán "kifelejtették" a töri könyvekből. Egyiptomban is szkíta nép lakott, de engem is érdekelne részletesebben hogy mi közünk a sumérokhoz, még én sem ástam bele magam Badinyi műveibe.
De elég sok tudós van aki a hivatalos állásponttal nem törődve az igazságot leírta akkor is ha ez a munkájába került.
De a magyar az a nyelv ahol a legtöbb hasonlóság van a sumér nyelvvel. És ott voltak a Mitannik akik magukat magarnak hívták. Ezért is volt az ókorban az a nézet hogy a magyar a legősibb nép. Ahogy szépen megyünk előre a történelemben a 21. század felé egyre több dolgot próbáltak kitörölni és meghamisítani, megtörni a szittya büszkeséget, hisz egy olyan hatalmas néptől féltek mint amilyen a magyar volt. Abban elég sok munka van hogy a magyarok így lenézik saját magukat. Pont ez volt a céljuk hogy megtörjék őket, de persze nem csak a magyarokat, más népek is áldozatok bizonyos szempontból.
A lényeg hogy a folytonosság kimutatható. A krónikák azt is megemlítik hogy Attila a Pilisben elődje várát építette újra, tehát a Kárpát-medence már jóval korábban magyar lakta volt, ennek ellenére azt próbálják beállítani hogy a magyar egy ázsiából befurakodott kis barbár nép volt -.-"
Aminek nincs alapja.
Persze belső ázsiában, a turáni alföldön, iránban, és a másik őshazának hívott kaukázusban is magyar törzsek voltak, de nem belső ázsia az őshaza és ez nem is azt jelenti hogy a magyar az mongoloid volt.
Sok helyen elkeveredtek a magas kultúrával rendelkező hunok, sok barbárabb törzsnek segítettek pl kínai első dinasztia az hunokból állt. Ahogy indiában is a nemesség nagy része hun volt, hun törzsektől maradtak fent ott is a szkíta fényvallásra emlékeztető templomok, épületek, szobrok. A kaukázsban is több olyan falu van aminek a nevében szerepel a "madzsar" szó, de pl indiában japánban és több helyen elkeveredtek a turáni népek bele az ottani őshonos népekbe. Ez nem véletlen hiszen a magyarok magas erkölcsű isteni rend szerint élő magas kultúrájú nép volt és isteni küldetésnek tartották hogy segítsenek az egész földnek vagy földön élő népeknek önzetlenül segíteni. Még Attila idejében is tudjuk ugye hogy miért hívta Atila magát isten ostorának: mert az akkor Európa erkölcsileg nagyon leromlott, pl róma az őrült császárok kora, családon belül bujálkodtak, a rabszolga tartás egész európában divat volt, míg a magyarok mindenkit egyenlőnek tartottak és tisztelték egymást. A becsület a magyar népre jellemző volt. és szerintem később is, még ha régi magyar filmeket nézünk láthatjuk hogy míg máshol a manipuláció, egymás kijátszása és elárulása divat volt addig Mo-n még a 20. században is a becsület sokat ért. Tehát azok a népek féltek a Attilától a legjobban akik a legmélyebben elmerültek az erkölcstelenségben, mert Attila rendet tevésre született. Na csak azért írtam a többi területről mert a legtöbb helyen beolvadtak szóval manapság egyedül A Kárpát-medence az a hely ami tisztán őrzi az ősi magyar vért és nyelvet. Bár a nyelvújítás a habsbrugok alatt megtépázta a nyelvet is de még mindig a magyarok "nyelvében él a nemzet".
Erre mondják azt hogy egyeneságon ma már csak a magyarokban van tisztán Nimród "a világ első királyának" vére. És ez egyáltalán nem nagy magyarkodás, ezek nyilvánvaló tények voltak még a középkorban is. Jobban szeretem Atilának vagy Atillának írni ezt a nevet mert ezt is csak a nyelvújítással változtatták meg szóval nem azért használom így mert nem tudnám hogy kell helyesen.
És ha ennek a tudásnak a fényében nézzük azt a jóslatot, hogy a világ felemelkedését a magyarok hozzák el, akinek még mindig a szívében él az ősi tudás akkor az sem mondható nagy magyarkodásnak ugyanis ez egy küldetés. De nem csak jó harcosoknak mondták a magyarokat hanem a legjobb gyógyítónak is, ki más népeket tanított és gyógyított. (népi gyógyászat)
De minden népnek van egy küldetése pl az ősi Egyiptom népének a mágia terjesztése, sajnos ők már rég 'eltűntek'. De véletlenek nincsenek ugye úgyhogy lehet hogy nem is sajnos.
A lényeg az, hogy mind ragozó nyelvet beszéltek. Folyamatosan végigvezethető a ragozó nyelvek, és a ragozó nyelvű népek szétáramlása eurázsiában. És logikusan, ha a nyelv egy tőről fakad, és szétáramlik, ahhoz kellett egy közeg is ami azt vigye magával. Tehát valami összefüggésnek kell lennie. a fent említett népek között. Az átmenet, meg egyszerű több mint 5 ezer év alatt rengeteget változnak népek és nyelvek. Keverednek egymással, módosulnak, közelednek távolodnak.
Ha az angolt nézzük, az 500 év alatt úgy eltávolodik a saját nyelvétől, hogy alig lehet kimutatni egyezőséget. A ragozó nyelveknél azért ez könnyebben kimutatható.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!