Mien volt az első tripped? :D
az kemény :D
3 cseppes volt? :D
Átéltem már pár trippet különféle dolgoktól. Csak olyannal próbálkoztam amit a természet adott (kivéve az lsd, mert az félszintetikus).
Tapasztalataim:
A pszilocibin (gomba) álomszerű hatást váltott ki nálam. Jó volt a kedvem, sokat nevettem, élveztem a vizuális flasht.
A Salvia Divinorum elég komoly trippet tud adni. Egy teljesen más világban jártam. A kb. 5-10 perces "út" nekem óráknak, napoknak tűnt. Volt pozitív és negatív utam is ezzel, de összességében inkább pozitív. Mondjuk ez az érzés nagyban függ a trip alatt szerzett élmények feldolgozásától (a trip után).
Az lsd a legdurvább dolog és itt el is értünk a kérdésedhez.
Első alkalommal házibulin próbáltam ki, már el is felejtettem, hogy megettem a lapot mikor elkezdte kifejteni a hatását. Jól éreztem magam, nézelődtem, ismerkedtem ezzel az új világgal. Ekkor még nem tudtam mi vár még rám. Nem volt sima út. Az elején táncoltam a többiekkel, ragacsos, nyúlós masszának éreztem magam és mindenki mást. "összefolyt" az egész tömeg. Majd egy kanapén feküdtem, körülölelt, belesüppedtem, néha hullámzott kicsit. Aztán az egyik barátom (nem tudom ki volt az) megállt felettem és mondott valamit (ekkor már durván torzult minden, főleg az arcok). Nagyon félelmetesen nézett ki. Rá is paráztam, hogy hol vagyok, kik ezek a lények körülöttem. Mindenáron ki akartam menekülni onnan, de azt sem tudtam merre induljak, hol vagyok. Minden "lénynek" vörösen izzott az arca és úgy éreztem, hogy engem bámul az összes. Hallják a gondolataimat, érzik hogy félek tőlük és ezzel növelem a hatalmukat. Nagyon torzak voltak, már nem is volt emberi alakjuk (mások elmondása szerint többen is akartak segíteni, de nem hagytam hogy hozzám érjenek). Valahogy sikerült kikeverednem a hátsó udvarra. A sötétben ültem és néztem a kijáratot, hogy ha kijön egy lény akkor azonnal tudjak menekülni. Félelmetes, fura, zavaró gondolatok kavarogtak bennem. Néztem a fákat, amik táncoltak, hajladoztak mindenfelé, olykor hatalmasra nyújtóztak. Ez nem volt annyira félelmetes, inkább megnyugtató és szép. Nem vettem észre, hogy egy "lény" kijött oda. Ez a lény viszont nem olyan volt mint a bentiek. karcsú, már szinte pálcika vékony volt. Légies, kecses volt a mozgása. Valamit beszélt, de nem értettem. majd leült mellém. Nem mozgott a szája, de mégis hallottam amit mondott. Azt gondoltam, hogy megértette, hogy az a nyelv amit használ számomra értelmetlen és más módon kommunikál velem. Megkérdezte, hogy hozzám érhet-e. Nem válaszoltam, hozzámért, vagyis inkább belém. Úgy éreztem, hogy az ujjai a bőröm alá hatol. Nem volt fájdalmas, inkább kellemesnek éreztem. Mikor "belém nyúlt" úgy éreztem mintha minden zavaró, félelmetes dolog a kezéhez tapadna és így kiszedi belőlem azokat. Kérdezte, hogy átölelhet-e. Mondtam, hogy igen. Átölelt. Nagyon jó érzés volt, megnyugtató. Megvédett a benti lényektől, megszabadított a rossz érzésektől. Úgy éreztem, hogy teljesen belémolvad, már nincs Ő vagy Én, hanem Mi vagyunk. Egy testben két lélek. Vissza akart vinni, mondtam hogy nem megyek be oda. Mondta hogy ő megvéd, a benti lényeknek nincs hatalmuk felette... Hosszas (-nak tűnő) beszélgetés után beleegyeztem. A benti lények már nem voltak félelmetesek, olyanok voltak, mint akivel kint beszéltem. Egy külön szobába kísért, ahol lágy zene és hangulatos fények voltak. A további időt itt töltöttük ketten. Ott bent derült ki számomra, hogy ez nem egy lény, hanem egy lány. Egy gyönyörű angyal, aki visszahozott a pokolból. Másnap elég zavartan keltem ugyanabban a szobában. 1-2 napig tartott mire feldolgoztam az átélt dolgokat. Azóta már megtanultam egy-két dolgot erről a tudatállapotról és többet nem használtam buliban, csak otthon egyedül, a tudatalattim feltárása és transzcendens élmények átélése miatt.
Mielőtt még valaki le narkós-ozna két dolgot mondok:
1: Igen, és????????
2: Nem vagyok rendszeres fogyasztó, évente 1-3 alkalommal "utazom"
A beszámoló kb. 0,5%-ban meséli el az akkor általam átélt dolgokat...
16:46 vagyok (A válaszíró 78%-ban hasznos válaszokat ad.)
Naés a te első tripped milyen volt?
még nem volt meg :P
de szeretnééék :D csak azért fosok tőle kicsit :D
Előző vagyok:
Ment egy privát üzenet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!