A mai technológiával eltudnánk jutni a marsra?
Igen el, és vissza is tudnánk jönni. Ezek a technológiák régóta (több mint 10 éve) adottak. Az ember is kibírná, ezt már kipróbálták laboratóriumi körülmények között (elzártság, magány), a súlytalansághoz korábban az oroszok gyűjtöttek tapasztalatot, mikor még több hónapig volt fenn egy űrhajós (manapság már rövidebb ideig).
A probléma nem a technológiával van, hanem a gazdaságossággal. A dolog ugyan megvalósítható, de túl drága, és kevés a hozadéka. Ezért nincs aki finanszírozza olyan időkben, amikor a politikai szlogen a takarékoskodás.
Az utazás kb 6-9 hónap oda,és persze el is kell vinni a vissza útra való üzemanyagot is,Ez egy plusz tömeg.
Ezzel még nincs is baj.
A probléma inkább az hogy a Mars és a Föld pályája nem egyezik. Azaz az űrhajósnak több évet kellene dekkolnia a Marson, hogy optimális időben tudjon visszaindulni a Földre a 2 égitest különböző keringési ideje miatt,azaz relatív közel legyen egymáshoz a 2 égitest.
Ne felejtsük el hogy egy rossz időpontban elindított vissza utazás,és szegény űrhajósaink kirepülnek örökre a naprendszerből. Az üzemanyag mellett ügye oxigént is biztosítani kell a meghajtáshoz,és ez is + tömeg.
Azaz minden kg tömeget kikell igen pontosan mérni,és ezt ezt ott nem lehet pazarolni.
Szóval elég nagy rizikóval jár. Azaz jelenleg nagyobb az öngyilkosság kockázata itt mint egy sikeres Mars expedíciónak.
Ez a valóság,sajnos :(
Vannak magán szerveződések is. Például a Mars Society. Ők már 1990-ben benyújtották a Mars expediciójuk tervét, akkor 50 milliárd USD áron. A legfrissebb tervük az ő számitásaik szerint mindössze fél milliárd USD-be kerülne. Ehhez a SpaceX vállalat Dragon űrhajóját és Falcon rakétáit használnák fel. A NASA tervei körülbelül 5-6 milliárd USD körül vannak.
Az űrutazásban sohasem az égitestek közti út az erőforrás igényes hanem a bolygó elhagyása. A terv szerint három fellövés kell hozzá. Az első odajuttat egy üres Dragon űrhajót a Mars körüli pályára, a Föld körüli pálya eléréséhez elegendő üzemanyaggal és hathónapra elég élelem és viz készlettel. A második egy 11 tonna súlyú leszálló egységet amiben benne van egy a Mars körüli pálya elérésére alkalmas felszálló modul, egy generátor, egy oxigén gyártó berendezés, másfél évre elegendő élelmiszer és vizkészlet és még pásszáz kiló tudományos felszerelés. A felszálláshoz szükséges üzemanyag metán-oxigén keverék, aminek az oxigén részét a Marson állitják elő.
A harmadik úttal megy a második Dragon űrhajó, két űrhajóssal a fedélzeten, és ez fog landolni a bolygón. Az út oda 6 hónap, a Marson másfél évet töltenek és mikor ismét Föld-Mars együttállás lesz akkor haza jönnek a Mars körüli pályán parkoló első űrhajóval.
Nincs probléma a nullgravitációval sem, mivel az űrhajó megforgatásával az út nagy részét marsi mértékű gravitáció mellett tölthetik. Kicsit nagyobb gond lehet a személyes tér relative kis mérete, illetve a pszihikai gondok.
Mint mondtam az űrben való utazáshoz nagyságrenddel kevesebb erőforrás, vagyis üzemanyag kell mint a Föld elhagyásához. Annak az űrhajónak, ami képes a Mars körüli pályáról a Föld körüli pályához eljutni, a tömege töredéke annak a rakétának amivel elhagyja a Földet. Elég megnézni a Hold utazásokat. A Holdkompnak a Holdról való felszálláskor 20 másodprecre elegendő üzemanyaga volt, mégis megcsinálták. A Földnél illetve a Marsnál pedig a fékezést egyrészt gravitációs manőverrel oldják meg, mint azt az űrszondák is szokták, másrészt a légkörbe fog belépni és annak a fékező erejét is kihasználja. Azt pedig hogy miért pont 15 km/s-ot kell elérni megint nem értem.
De tulajdonképpen minden ott van a linkben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!