Hogyan lettek a kínaiak, négerek, zsidók olyanok amilyenek?
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lettek a kínaik rízs szeműek, a zsidók nagy orrúak, a négerek pedig feketék, ha mindannyian egy vagy két embertől származunk?
(érdekelnek tudományos és más elgondoláson alapuló válaszok is)
Géndefekttel.
Ahogy a kék szem is egy géndefekt.
èn hiszek a legújabb kutatásokban hogy tényleg egy ember alakult ki valahol ahol a busmanok élnek ma és onnan vándoroltak szerte szét. elvileg elöször az arab országokba, majd kínába és onnan európába és így tovább.
pl azt mondják hogy miután elindultak az emberek európa fele ez után lett egy géndefekt és el ferdült a szemük. gondolom ezek akkor egy kis csoport volt, és az akinél ez elöször elöfordult nagyon domináns volt így örökítette tovább és évezredek alatt elterjedt nagy körben.
aztán ugyan így lett a kék szem is.
a feketeség viszont a nap miatt van, habár gondolom ez is genetikailag ugye örökölhetö.
miért mi hogy lettünk olyanok amilyenek
honnan tudjátok h nem a kínai/néger a normális és mi vagyok géndefektesek:)
A két embertől való származás azért is sántít, mert belterjességhez vezetne, amitől recesszív módon öröklődő defektusok egész sora következne be... Bár ez sok mindent megmagyarázna :D
Viccen kívül - ahogy állatból is több fajta alakult ki az adott területnek megfelelően, úgy emberből is. Gondolom nem véletlen, hogy Grönlandon nem legelésznek elefántok, és a Szaharában nincs jegesmedve...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!