Mi teszi az embert emberré?
Ilyen dokumentumfilmekben láttam, hogy a majmok máshogy kiabálnak banán láttán mint nemtudom valami kevésbé finom kaja láttán. Tehát a kajára is több szavuk van, akkor gondolom az ellenségekre is, legalább az, hogy felülről jön a levegőből, vagy alulról.
Előre tervezni pedig képesek a majmok. Oh, és még eszembejutott egy dolog: az öngyilkosság. arra is képesek.
a jövőtervezésre:
2009-ben először sikerült igazolni azt a már korábban is ismert megfigyelést, miszerint a csimpánzok képesek tervezni a jövőt. A stockholmi állatkert egyik csimpánza ugyanis minden reggel követ gyűjt, hogy megdobálhassa velük a látogatókat (és úgy is tesz, mikor megjelennek) – kivéve akkor, ha az állatkert zárva van.
"Ilyen dokumentumfilmekben láttam, hogy a majmok máshogy kiabálnak banán láttán mint nemtudom valami kevésbé finom kaja láttán. Tehát a kajára is több szavuk van, akkor gondolom az ellenségekre is, legalább az, hogy felülről jön a levegőből, vagy alulról. "
Erről nem hallottam. De az bizonyított, hogy csak az ijedtség jelzésével képesek figyelmeztetni a veszélyre. De arra már nem, hogy az honnan jön.
Volt olyan felvétel (nem tudom, hogy kísérlet, vagy természetben vették fel, vagy honnan volt), hogy a csimpánzok ültek a fán és egy a fa tövében a fűben. A fűben közeledett felé egy kígyó, mire a fán lévő társai elkezdtek bőszen ordibálni, a lenn ülő csimpánz pedig csak kapkodta a fejét ide-oda és mindenhova nézett, csak a kígyó felé nem. Ez jó bizonyíték arra, hogy nem képesek közölni részleteket. Ha legalább annyit tudtak volna közölni, hogy a földről jön a veszély, a lent lévő csimpánz első dolga lett volna felmászni a fára. De nem tette.
Ez nem elég bizonyíték?
Az oké, hogy komplex kommunikációt valószínűleg nem használnak, bár a delfinek kommunikációja pl még ismeretlen terület. De azért nem használnak ilyet, mert nincs is rá szükségük. Ha megnézel egy mónika show-t, azok az emberek se használnak komplex kommunikációt, csak az érzelmeiket fejezik ki. :) Persze az ember képes lenne rá hogy igazán komplex dolgokon gondolkozzon és ezekről kommunikáljon, de ez a képesség csak mennyiségben több mint ami az állatoknak van. Tehát egy ember csak annyival magasabb rendű egy állatnál, mint egy iq 150-es ember egy iq 90esnél. (Szerintem semmivel.) Sőt, biztos van olyan iq 150es ember is aki egészen egyszerű dolgokról kommunikál és gondolkozik, például drogok/alkohol/nők :)
Egy másik dokumentumfilmben egy gorilláról volt szó talán, vagy orángutánról, nemtudom már (az is lehet csimpánz :)), megtanították jelbeszédre. Megtanulta hogy mi az a cica. Aztán valamelyik nap azt mondta (jelbeszéddel) a gondozójának, hogy szeretne egy cicát. Kapott, és nagyon örült neki, vigyázott rá, szerette. Aztán a cicát elütötte egy autó, és az orángután nagyon szomorú lett napokig. Természetben ilyen szintű kommunikációt szerintem sem alkalmaznak (biztos nem cicákról beszélgetnek a fákon, van egyszerűbb, de jobb, természetüknek megfelelőbb téma is), viszont ez a kísérlet jól mutatja hogy képesek lennének rá. Sőt azt is, hogy a jövőt tervezik, vannak vágyaik, ami nem csak sex+kaja+biztonság
Amit írtál az jogos, de ha belegondolsz, ez a szituáció lejátszódhatna emberek között is.
- Vigyázz Sanyi, jön a szörny!
- Mivan? Hol? Hülyéskedtek?
- Sanyi vigyázzál már fuss onnan, hát jön a szörny b*zdmeg ott van nem látod?!!!!
Jaj, közbe beugrott:
a szurikáták tudják jelezni azt hogy honnan jön a támadó/kígyó-e vagy sas
"Vocalization
Meerkat calls may carry specific meanings, with particular calls indicating the type or the location of a predator. How these calls work is not yet clear."
"Mi teszi az embert emberré?"
Piszok jó kérdés!
az allatoktol:
Talan a tudat. Es a komplex gondolkodasmod. Mondjuk en kevesbe vagyok elajulva az ember eddigi tevekenysegetol. Egyelore a foldet tekintve eleg here modon viselkedik. En ugy definialnam talan, hogy a fold JELENLEGI uralkodo allatfaja az ember. Es az, hogy az ember magarol kimondja, hogy ember az nem valami nagy szam. Tele van nagykepuseggel + go"ggel. (Mint a media, aki kinevezi magat sztarnak.)
az emberektol:
Emberek kozul az az ember, aki kepes tisztesseges maradni es onzetlenul segiteni. Az en szememben ez az ember. Az egyszeru ember, aki segit a masiknak, ha a masik elesett mondjuk. Vagy nagyon extrem esetben a "Schindler listaja".
Egy edzo aki penz nelkul oktatja a kissebbeket. Az en szememben ok az igazan "Nagy Emberek".
37F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!