10 db 100 méter átmérőjű radarantenna képes lenne 60 millió kilométerről 1 cm átmérőjű tárgyat lokalizálni?

156 szoros "holdtávolság" -ról? Kizárt.

De van itt más probléma is.

Circa 400 sec ( 120 millió kilómétert kell a jelnek megtennie oda vissza ) lenne a jel leadása és visszaérkezése között.

Majdnem 7 perc. Ezalatt a Föld is jelentősen elfordul az antennáid 132 km -el kerülnek arrébb csak a földfelszínen és egy kicsit más szögben is fognak állni.

És közben a föld is arréb kerül úgy 12500km -el a pályáján. ( azaz 7 perc alatt kb 1 földgolyónyival arrébb ).

Tehát ezeket a jeladásnál be kellene kalkulálnod már azt a térbeli pontot hol leszel majd akkor amikor majd be kell fogni a visszatérő jeleket és ehhez az adáskor milyen szögben kell "lőnöd" az objektumra.

Ráadásul minél kisebb egy tárgy annál kisebb a radarkeresztmetszete is.

[link]

A jelek szóródnak már oa úton is, és ha egy 1cm -es tárgyról kell a visszaverődés az eleve nagyon kicsi lesz és visszaúton is szóródik még ugyanannyit.

Ez azt jelenti hogyha rádiózaj alapszintnél nagyobb vagyis egyáltalán érzékelhető jelet szeretnél kapni az adóteljesítményt kell feltekerned.

Ezt most nem állok neki kiszámolni csak saccolok. De szerintem ilyen távolságról ilyen kicsi tárgyat még a teljes paksi erőművi kapacitást felhasználva a radarlövéshez is kevés lenne hogy érzékelhető jelet kapj vissza.

Vagy valami nagyon furmányos rádiós trükköt kellene kieszelni hozzá amivel biztosan kiválasztható a háttérzajból a hasznos jel.

Pl egyszerre több moduláció fázis + frekvencia moduláció vagy valami hasonló. Amit a természet sosem produkálhat. Nem lehetetlen de ekkora teljesítményben ilyen berendezést építeni csillagászati összeg lenne, és ebben nincs benne maguknak az entennáknak az ára...

A fénysebesség 30% -az a 90 000 km/s

60 Millió km -t ezzel 11 perc alatt tesz meg.

Kérdés ha lehetne is ennyiről érzékelni ( több fúziós erőművel lehet hozzá elég energiája ) akkor mit kezd az információval.

Ekkora tárgyat ilyen távon ekkora sebességgel kikerülni hát necces.

Éreznének "némi" oldalirányú gyorsulást odabent.

Kb a falhoz tapadnának.

És mi van akkor ha nem egy ilyen van ott hanem sok egy egész felhő azt hogy kerülöd vagy mit teszel annyit nem tudnál szétlőni.

De szétlőni megint csak necces.

Ilyen kicsi célpontot nehéz eltalálni.

ég az űrben is van annyi szórása a fegyvereknek hogy egy szilárd lövedék simán elmenjen mellette.

Ha lövedékkel lövöd szét azok a lövedékek amelyek célt tévesztenek is ugyanabban az irányban fognak haladni mint te ha gyorsulsz akkor előbb utóbb utoléred a saját lövedékeid.

Ami talál az meg lehet széttöri az 1cm -s objektumot és sok sokkal kisebb darabka fog neked ütközni plusz a lövedék darabkái is.

Marad az hogy laserrel elporlasztod az egészet.

De szerintem egy ilyen csillagközi hajót érdemesebb lehet úgy megcsinálni hogy kb 1 méteres objektumokkal való ütközésig pajzsal rendelkezzen ami ki is bírja.

A nagyobbakat meg tényleg el kell kerülni. Az elkerüléssel párhuzamosan a laser segítségével arrébb lehet "lökni" a belövési ponton kifújó jet segítségével. A kisebb objektumok ehhez a technikához túl kicsik.

Az 1 méterest már valóban lehetne észlelni is ennyi távolságból ilyen antenna erdővel és energiákkal.

Nem a 2016 -os Utazók című film volt?

Bár abban nem emlékszem az antennákra és csak egy fúziós reaktorra emlékszem.

Ott az az ütközés csúnyán be is talált.

Újra kellene már néznem.

5#

Ha a fénysebesség 30%-val halad az űrhajó és 1 méteres meteoritokat akar valaki pajzzsal kivédeni ahhoz biztos kellene vagy 2 méter vastag titán pajzs ha mondjuk a laktér 1 km átmérőjű akkor a pajzsnak kellene lennie 1 200 000 négyzetméternek és whipple pajzsnak tehát egymás mögött még 2 ilyen rétegnek kellene lennie hogyha az első domború kerek pajzsot átüti akkor ott van még 2 db pajzs.

Oldalról szinte semmi nem tudna eltalálni mivel a fénysebesség 30%-val halad nagyon kicsi az esélye, az oldal pajzsnak elegendő lenne egy 10 cm vastag titán páncél, kozmikus sugárzás ellen pedig 5 méter vastag regolit és víz réteg, 2 méter regolit, 1 méter víz, 2 méter regolit újra.

Szerintem valamilyen radar rendszer csak jó ha van, meg valami lézer vagy plazma fegyver.

Az én kérdésem az lenne hogy maximum mekkora meteoritokkal találkozna az űrhajó? 1 méternél nagyobbal is? A lézerfegyverekkel ki lehetne téríteni vagy el lökni egy 10 méteres darabot? Vagy ekkora darabok már nincsenek a csillagközi térben?

#8 (18:27) írta:

"Ha a fénysebesség 30%-val halad az űrhajó és 1 méteres meteoritokat akar valaki pajzzsal kivédeni ahhoz biztos kellene vagy 2 méter vastag titán pajzs ha mondjuk a laktér 1 km átmérőjű akkor a pajzsnak kellene lennie 1 200 000 négyzetméternek és whipple pajzsnak tehát egymás mögött még 2 ilyen rétegnek kellene lennie hogyha az első domború kerek pajzsot átüti akkor ott van még 2 db pajzs."

🤦

Na, neked se volt a fizika az erősséged!

(Egy méteres meteorit kb. plazmaállapotba hozná az egész pajzsot - a hozzá tartozó űrhajóval egyetemben.)

😆😂🤣

#9

Hát akkor maradna valami plazmaablak vagyis plazma burok ami körbe veszi az űrhajót. Elméletileg kifejleszthető a plazmaablaknak egy olyan változata, mely körbevehetné az űrhajót, és magas hőmérsékletével elpárologtatná a becsapódó lövedékeket.

A plazma tér mágneses és elektromágneses mezők segítéségével alakítható, és létrehozható belőle egy vékony plazmaréteg, egy úgynevezett plazmaablak, ami átlátszó ugyanakkor képes elválasztani a vákuumot a levegővel teli tértől. Állítólag ez a legolcsóbb megoldás a kutatások során is, ha vákuumra van szükség egy-egy kísérlethez. Az első plazmaablak létrehozása Ady Hershcovitch és Michael Greene nevéhez fűződik, és egy 2013-as cikkben olvashatunk róla (angol nyelven).

Mégis mekkora kárt okozhat mondjuk 1 grammnyi tárgy? Nos, ha a fénysebesség negyedrészével csapódik az űrhajóba, akkor képes átütni akár 1 méter vastag titániumot is.