Mi a véleményetek a Plutoról?
Itt inkább az a nagy kérdés miért pont úgy húzták meg a határait a törpebolygó dolognak hogy a Merkur még bolygó maradhatott. A Naprendszerben van a Ganymedesz és a Titán hold is nagyobb nála a Callisto hold pedig majdnem akkora.
Inkább kellett volna úgy meghúzni a kisbolygóság határát hogy a legnagyobb ismert naprendszerbeli holdnál nagyobb átmérővel rendelkező égitest.
Onnantól a Merkúr is kisbolygó besorolást kapna.
Mondjuk és akkor mi van...hát semmi...ettől még ugyanúgy ott kering minden mint előtte. :-)
Kicsit hosszú lesz, bocsi.
Nem a dedikáltan a Pluto ellen húzták meg a vonalat, egyszerűen kezelni akarták azt a helyzetet, hogy sorra fedezik fel (az akár a Plutonál is nagyobb) távoli objektumokat. (Ahogy ez a 1850-es években is történt a belső kisbolygóövben, amikor az addig bolygónak tekintett 4 kisbolygó (Ceres, Pallas, Juno, Vesta) után elkezdték sorra felfedezi a kisbolygókat.
Eredetileg a Puto azért lehetett bolygó, mert sokkal nagyobbnak gondolták mint amekkora, a Charon felfedezése után derült ki, hogy közel sem akkora mint hitték. (Hasonlóan, ahogy a Ceres is a Titius-Bode szabály által megjósolt hiányzó bolygónak tűnt a többiek felfedezéséig.)
Azért tegyük hozzá, hogy a Merkúr jelentősen nagyobb mint a Pluto (vagy az Eris), az átmérője több mint kétszerese azokénak, a tömege meg kb 20-25-szöröse. A Ganimedesz és a Titan átmérőre valóban nagyobbak a Merkúrnál (igaz csak <10 százalékkal) a tömegük azonban kevesebb mint a fele annak.
Merkúr:
Átlagos átmérő 4878 km
Tömeg 3,302 × 10^23 kg
Ganimedesz
Átlagos átmérő 5262 km
Tömeg 1,4819 x 10^23 kg
Titan:
Átlagos átmérő 5150 km
Tömeg 1,3452 × 10^23 kg
Pluto:
Átlagos átmérő 2376 km
Tömeg 1,305 x 10^22 kg
"Itt inkább az a nagy kérdés miért pont úgy húzták meg a határait a törpebolygó dolognak hogy a Merkur még bolygó maradhatott. A Naprendszerben van a Ganymedesz és a Titán hold is nagyobb nála a Callisto hold pedig majdnem akkora."
Azért, mert a jelenleg ismert legnagyobb naprendszerbeli hold (Ganymedes) tömegének semmi kitüntetett fizikai szerepe nincs. Meghúzhatjuk itt a határt, de az egész semmit nem változtatna azon, hogy a Merkúr sokkal több fizikai hasonlóságot mutat a többi szilárd kőzetbolygóval, mint a törpebolygókkal, úgy a tömegét, mint a keringési jellemzőit tekintve. A Ganymedes, ha közvetlenül a Nap körül keringene, minden bizonnyal maga is egy teljes értékű bolygó lenne. Mivel azonban a Jupiter körül kering, így marad egy bolygó méretű hold. (mellesleg a Jupiter körül elméletileg akár a Földnél nagyobb tömegű égitestek is képesek lennének keringeni)
A véleményem? Kicsi és messze van.
Ha konkrétabban megmondod, mit is szeretnél tudni, én is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!