A tudósok azért fogadták el későn, a 60-as években az Ősrobbanást, mert addigra már össze tudták egyeztetni a materialista/ateista eszmékkel?

Röviden:

Nem azért!

> A tudósok azért fogadták el későn, a 60-as években az Ősrobbanást, mert

Mert…

Sok száz éven keresztül az a világkép élt, hogy a világegyetem térben és időben is végtelen.

Azokból a bizonyos Einstein-egyenletekből valóban egy táguló univerzum képe rajzolódott volna ki, ami azt jelentette volna, hogy a Világegyetem véges ideje létezik. De az egyenlet jellegéből fakadóan be lehetett vezetni egy konstanst, amivel ki lehetett hozni egy időben nem változó, stacionárius világegyetem képét. Einstein a világegyetem addig ismert képe alapján be is vezette ezt a konstanst. (Kb. olyan ez, mintha az F=m*a képletben lenne egy további extra szorzótényező konstansként, az erő és a gyorsulás egyenes arányosságán ez nem nagyon változtatna.)

Hubble ugyan felfedezte, hogy a távolabbi galaxisok fénye vöröseltolódást szenved, ami azt jelenti, hogy minél távolabb van egy galaxis, annál nagyobb a hozzánk viszonyított sebessége, de egyrészt a mérési eredmények olyan mértékű mérési hibát tartalmazta, hogy – ahogy mondani szokták – arra nem egy egyenest, de akár egy kört is lehetett volna illeszteni. De oké, Einstein elfogadta Hubble eredményét, és kivette azt az un. kozmológiai állandót az egyenleteiből.

Ugye kb. ekkor jött Lemaître modellje. És valóban voltak, akik gyanúsan néztek erre, hiszen addig egy végtelen ideje létező világegyetem modellje volt az általánosan elfogadott, itt meg jön egy pap, és kvázi a teremtés koncepcióját akarja visszacsempészni a tudományba. De hát a tudomány nem olyan, amit az elképzelésünk vagy a szimpátiánk, hanem amit a megfigyeléseink alapján alakítunk.

De azért Lemaître modellje is létezett, viszont voltak alternatív modellek is, mint pl. a Fred Hoyle által leírt állandó állapotú világegyetem modell. És valóban a kozmikus háttérsugárzás volt az, amire Hoyle modellje nem, de az Ősrobbanás elmélete magyarázatot tudott adni. (Azóta nem csak a kozmikus háttérsugárzás jelenségére, hanem annak néhány paraméterére is.) Tehát nem teljesen igaz, hogy a háttérsugárzás már nem osztott, nem szorzott, mert onnantól vált valós alternatíva nélkülivé az Ősrobbanás elmélet.

~ ~ ~

Történetileg ez így alakult.

> addigra már össze tudták egyeztetni a materialista/ateista eszmékkel

Néhány hívő – a fiatal Földesek – ma is támadja az Ősrobbanás elméletét, hiszen az ellentmond a 6000 éve teremtett világnak.

Az Ősrobbanás elmélete ezerszer inkább van összhangban az ateista/materialista világképpel, mint a keresztény vallással. Egyetlen pont az az világegyetem véges kora, ebből fakadóan a világegyetem létezésének a kezdete az, ami némileg nehezítette az elfogadását. De ez sem úgy általában az ateista/materialista világképpel nincs összhangban mondjuk logikai, vagy filozófiai alapon, hanem csak az addig megszokott, addig hosszú ideje elfogadott világképhez képest más.

~ ~ ~

> Hawking ha jól emlékszem, arról ír, hogy a szovjet tudósoknak nem tetszett az ősrobbanás, mert az, hogy az univerzumnak kezdete van, vallásosan is értelmethető.

Nem a tudósoknak nem tetszett – ők még tanulták is, meg el is fogadták –, hanem a politikának, az ideológusoknak nem tetszett. De ez már nem a tudományt, hanem a politikát jellemzi.

Nyilván mai szemmel ezt nehéz igazán jól megítélni de szerintem a szovjetek is túlgondolták a dolgot. Persze egy olyan korban, amikor előtte több száz évig egy végtelen idejű világegyetem modellje volt az elfogadott azt kijelenteni, hogy a világegyetem tágul, ergo valamikor minden egy pontban volt, azt valóban érezhették úgy, mintha egy lépéssel a vallások teremtéstörténetéhez léptünk volna vissza. Hiszen a világunknak kora, kezdete van. De amúgy ez sem tartott olyan sokáig. Meg ebben is volt valamiféle kettősség, mikor egy kozmológia szakos hallgató meghallgatta az egyik órán – előbb „maradjon köztünk” alapon, később nyíltan –, hogy a világegyetem kora a legújabb kutatások alapján kb. 13 milliárd év, majd a másik órán meg meghallgatta, hogy az ősrobbanás elmélete a nyugat imperalista cselszövése.

Persze ott is viszonylag rövid ideig tartott, amíg szemben úsztak az árral. És lám, az ősrobbanás elmélete nem is vált a hívők erős érvévé, mint bizonyíték Isten létezésére, a kereszténység helyességére, vagy hát lehet, hogy valakinél igen, de az marginális jelentőségű. És ez nem azon múlt, hogy most előbb vagy később engedélyezik a szovjetek az ősrobbanás elméletet hivatalosan is taníthatónak.

> Itt is valami örökkévalóság lehet a háttérben, mert ha nem, akkor csak feljebb tolja a problémát […]

Az ember két dolgot nem tud elképzelni. Az egyik az, hogy valami véges, a másik az, hogy valami végtelen. Ha véges, akkor mi a határán túl. Hiszen KELL, hogy legyen valami utána. Ha végtelen, akkor mi az, hogy nincs határa. KELL, hogy valahol vége legyen.

Sem a világegyetem időben véges, sem az időben végtelen volta nem teszi szükségessé valamiféle metafizikai, transzcendens entitás feltételezését.

> csak feljebb tolja a problémát, hogy ha a kvantummechanika teremtette a világot, akkor ki teremtette a kvantummechanikát

Ez az érem másik oldala. Istennel ugyanez a helyzet. Ha Isten teremtette a világot, akkor ki teremtette Istent? Ha azt mondjuk hogy Isten örökkévaló, azt ugyanúgy nem tudjuk megemészteni. Ugyanott vagyunk, megint arról van szó, hogy sem a végest, sem a végtelent nem tudjuk elképzelni.

> az ateisták tehát akkor örültek volna igazán, ha a statikus univerzum jön ki.

Talán. Csak ahogy írtam, a tudományt nem az alapján alakítjuk, hogy ki minek örülne, hanem hogy milyen összefüggéseket tudunk megfigyelésekkel, mérésekkel feltárni a világ jelenségei között. Mindenesetre az ateisták elfogadták a tudomány eredményét, mert tények igazolják ennek a modellnek a helyességét. Az más tészta, hogy az ősrobbanás elmélet ahány ismert jelenségre magyarázatot adott, annyi új kérdést, kutatni való témát is felvet. De ez önmagában nem baj, célt, irányt ad a világ megismerésének a folyamatában.

A második lehetőségnél milyen lehetőségekre szűkíted le Isten eredetének kérdését? Mert analóg módon ugyanaz a kettő kellene, hogy legyen:

1. Isten teljesen spontán módon, mindenféle ok nélkül, a semmiből keletkezett.

2. Istent egy „mégörökkévalóbb” lény alkotta meg.

(Ezen 2. esetnél a kérdés továbbra is nyitva marad a „mégörökkévalóbb” lény eredetének kérdése.)

~ ~ ~

Másik oldalról ha az a világot teremtő lény elfogadható tulajdonsága az örökkévalóság, akkor a világ eredeténél ez a lehetőség miért lett kizárva?

~ ~ ~

Én úgy látom, hogy alapvetően kétféle eset és annak alesetei képzelhetők el, legyen szó akár a fizikai világról, Istenről, Zeuszról, Karakuttyról, a karma kerekéről, vagy akármiről van szó:

I. Az adott dolog végtelen ideje létezik.

I. 1. Az adott dolog végtelen ideje létezik lineárisan, időben önmagát nem ismétlő módon.

I. 2. Az adott dolog végtelen ideje létezik ciklikusan, időben önmagát ismétlő módon.

II. Az adott dolog véges ideje létezik.

II. 1. Az adott dolog véges ideje létezik, és spontán módon, a semmiből jött létre.

II. 2. Az adott dolog véges ideje létezik a maga szubsztanciájában, de egy más szubsztanciájú világ nem intelligens folyamatainak a hatására jött létre, vagy egy más szubsztanciából álló intelligens entitás, lény (isten) hatására.

És most végig lehetne menni, hogy melyik koncepció milyen problémákat old meg, milyen más problémákat vet fel. De lehet ettől ebben a válaszomban most tartózkodni fogok. De érdemes végiggondolni, hogy a fizikai világunk lehet-e valamelyik kategóriában. Ha nem, miért nem. Ha igen, ahhoz kell-e feltételezni bármit is, ami nem a mi fizikai világunk része, tehát ami más szubsztanciából áll, transzcendens stb… Ha igen, akkor annak a létezése melyik kategóriába sorolható úgy, hogy nem alkalmazunk kettős mércét, tehát nem mondjuk azt, hogy a világ nem létezhet öröktől fogva lineárisan, de Isten igen.

Ahogy én látom, mindegyik problémás lesz. De ugyanilyen problémás lesz Isten is. Ugyanúgy csak feljebb tolja a felmerülő problémát, mintsem megoldaná.

Kérdező, valamiért kifelejtetted a harmadik lehetőséget:

öröktől fogva létezik az anyag, ami állandóan átalakul.

De nézzük a második lehetőséged is:

ha létezik egy örökkévaló lény, neki is kell valahogyan működnie. A működésére szabályok vonatkoznak.

Ezek a szabályok MEGELŐZIK őt! Tehát mindenképpen előbb kellett szabályoknak, törvényeknek létezni, és csak utána létezhetett bármilyen szervezett dolog, például egy értelmes lény, ami aztán csinált valamit.

Tehát öröktől fogva csakis valami élettelen dolog létezhetett, adott szabályokkal, és ebből alakulhatott ki aztán értelmes lény, vagy akármi más.

Még egy dolog: ez az értelmes lény MAGÁTÓL, teremtő nélkül alakult ki!

"nincs mélyebb oka"

Szerintem nem érted.

Egy értelmes lény - vagy bármilyen szabályos dolog - NEM MŰKÖDHET egyértelmű, jól meghatározott szabályok nélkül.

Tehát garantáltan előbb lesznek ezek a szabályok, mint ahogy bármi is működne. Akár értelmes lény, akár egy csillag, vagy bármi más.

1. Az ateista problémakör és a szovjet tudósokról feltételezett mesék a dolog félreértése. Először is mindenütt (a Szovjetunióban is) sokféle tudású, szemléletű ember van, akik adott dolgokról vitáznak egymással. A vita alapja szinte mindig az, hogy a téma egy részletéről (vagy az egészéről) a vitázók eltérő felfogást, így értelmet gondolnak. Tehát a parttalan, mert a felek egyike másról beszél, mint a másik.

A szovjet tudósok ezen része azért nem fogadta el az ősrobbanást, mert féltek, hogy ez a vallások számára újabb érvet ad a világ kezdetéről (sommás felfogás).

Az univerzum végtelenségről vagy végességéről való vita megfelel a fenti problémának. Kezdjük ott, az ember (mint egyed) véges. Megtapasztalni a végest képes, semmi mást. Ott is bizonyos méreteken túl (le és fel) már csak bizonyos közvetett tapasztalatra tehet szert, eközben egyre több eszközt használ, amelyek mérési pontosság határát egyre kevésbé ismeri, azaz egyre kevesebb a hitele az állításainak (tapasztalatainak). Erre jött rá Heisenberg, mikor megalkotta a határozatlansági relációról szóló tételét. Ezért tekinthetjük Heisenberget félelmetesen zseniális és bátor koponyának. Ebből következik, hogy a végtelenről nulla a tapasztalatunk (nem gyakorlatban, elvileg). Mégis bevezettünk mi emberek ezt az absztrakt fogalmat, mert nem tudtunk mit kezdeni a határral. Oké véges, de azon túl mi van? Nem tudjuk. Ez az egyetlen normális válasz. Akár van "azon túl" akár nincs. A végtelen fogalma további hatalmas haszonnal járt. Egységesíteni lehetett a tudást, a határérték értelmessé vált divergens eseteke (értelmes alatt azt értem, nem kellett külön vesződni, azonos formalizmus megfelelt).

Az ember végeláthatatlanul kutat, vizsgálódik. Hatalmas vitákkal teli álláspontok kristályosodtak ki ebből. Az emberi tudás véges, ebben még lehetett megegyezés. Az emberi tudás tágítása azonban végtelen - szólt a következő állítás, mert a végtelen hasznos, jó szeretjük. Csak hát tudjuk, van végtelen sorozat, véges határértékkel és végtelennel. Azaz mindent megtudhatunk, vagy sem? Aki erre magabiztos választ ad, arról magabiztosan állítható, hogy nem érti a végtelen fogalmát, vagy nem gondolt bele.

Az ősrobbanást megfogalmazóknál vegyük észre, határozottan állították az utána következő pillanatokban érvényesülő szabályokat, magáról a "pillanatról" (hosszáról) nem hajlandók nyilatkozni, arról végképp nem, mi lehetett előtte (szabályként legalább). Ez az álláspont szimpatikus, mert nulla ismerettel ennyi várható, a megismerés viszont nem lehetséges (egyre több ismeret szerzése erről, az egy másfajta kategória).

Úgy gondolom, erről nem érdemes vitatkozni pusztán azért, mert szócséplés. Ugyanakkor tudom, az emberi agy evolúciósan mérhetetlenül kíváncsi, és nem akarja elfogadni, hogy nincs tovább. Minél kevesebb az ismeret, annál kevesebb a gát. Szokás mondani, a tudás nem korlátozza a fantáziát. ezzel semi baj nincs addig, míg értjük a tudás és a fantázia közötti különbséget.