Az unáris memóriánál ki lehet-e találni nagyságrendekkel rosszabbat?
„Ennél az amúgy zseniális kérdésnél volt szó az unáris memória megvalósításáról”
Az nem zseniális kérdés, hanem a világ legnagyobb értelmetlen marhasága. Te pedig – az elképzeléseddel ellentétben – egyáltalán nem vagy zseniális, legfeljebb egy irdatlan nagy gyagyás idióta vagy. Vedd már észre, hogy még egyetlen olyan témát nem vetettél fel, amelynek a legkisebb gyakorlati haszna lett volna. Ezek alapján te magad vagy a világ legnagyobb értelmetlensége. Várjuk a következő „nagyszerű”, „értelmes”, „hasznos”, világot megváltó kérdésed, amelyről már előre tudható, hogy valójában teljesen értelmetlen és haszontalan, eszetlen baromság lesz. Jó volna befejezni az „okoskodást” és elmenni például kábelárkot ásni, a földekre kapálni, vagy kubikolni. Nem mindegy, hogy hülye ember okoskodik, vagy okos ember hülyéskedik, te egyértelműen az első kategóriába tartozol.
„Ez azért érdekes, mert ha van, és nem triviális, akkor az ellenkezője is igaz lehet, azaz a bináris memóriánál és számábrázolásnál van konstans szorzónál ( O(n) ) jobb hatásfokú megoldás.”
Nem, nem, nem, ez egyáltalán nem érdekes és senkit nem érdekel. Az lenne az érdekes, ha végre valami értelmes kérdést is fel tudnál tenni, ez nem fog menni, de annyi bizonyos, hogy a te hatásfokod nulla.
off
"amúgy zseniális kérdés"
Ez egyben egy pszichológiai állapotjelző is. A kérdező a kérdésein keresztül itt próbál visszaigazolást kapni a fejében létező önképre, miszerint ő egy meg nem értett zseni. Azért kérdéseken keresztül, mert ebben merül ki a képessége. Ez abból is látszik, hogy sok kérdésre középiskolás szinten is, vagy két perc guglizással megvan a válasz. Nem értelmes kérdéseket próbál feltenni, hanem olyanokat, amikre nehéz válaszolni, mert szerinte bizonyít valamit. (Bár gyakran a válaszokból gyúr össze új kérdéseket, ami szerinte egyfajta szellemi teljesítmény.)
Amúgy a válaszok általában nem is érdeklik. Ez abból is látszik, hogy csapong a témák között, akár egy napon belül is.
"szilícium-dioxid mikrogrammokat pakolgatunk"
Ennél még a CCD érzékelő is jobb példa lett volna, ott tulajdonképpen felhalmozott elektronokat olvasunk ki.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!