Ha 30 éves koromig még nem mélyedtem el igazán egy tudományterületben, akkor tegyek le arról, hogy valaha még tudományos pályát futok be?

Annak semmi akadálya, hogy (ha tudod magad finanszírozni) mesterszakos diplomát és PhD fokozatot szerezz. Egy sikeres tudományos karrierre viszont kicsi az esélyed, hacsak nem vagy egy évszázados zseni. Ennek az okai szerteágazóak: egyrészt nagyon sok fiatal kutatói támogatás, ösztöndíjlehetőség korhatáros, másrészt a tudományos világban sokkal kevesebb stabil (értsd alatta: határozatlan idejű alkalmazással járó) állás van, mint arra alkalmas ember. A többiek nagyrészt alulfizetett és határozott idejű postdoc szerződésekben tengődnek, kiszolgáltatva az aktuális főnökük kénye-kedvének.

Pontosan milyen tudományterület érdekel? Bizonyos esetekben van rá lehetőség, hogy tudományos munkát végezz a klasszikus kutatói életpálya buktatói nélkül (pl. Data science).

Ez egy picit összetettebb, megpróbálom megragadhatóan megválaszolni.

"[..] felnőttkorba érve elhatalmasodott rajtam a szorongás és a depresszió."

Ezzel alapvetően nincs probléma, sőt. Könnyen elképzelhető, hogy az egyetemet erőltetés hatására csak megutálná az ember és teljesen kiábrándulna belőle.

"[..] hogy romlottak a kognitív képességeim [..]"

Igazából téves, de ez a probléma gyökere. A kognitív képességek nagyon hosszú ideig nem romlanak. Ami viszont rohamosan képes romlani az a gyakorlottság és ez a legnagyobb hátrány ebben az esetben. Ha valaki a 20-as éveit végig kutatással töltötte, akkor az milliónyi problémával szembesült már és talált ki rá megoldást vagy kért segítséget a kollégáitól (amiből szintén tanult). Ez a tapasztalat a hátrány, amit le kell dolgozni és ehhez kell irgalmatlan mennyiségű ambíció, elköteleződés és szorgalom. Ha sikerül, akkor semmi probléma.

Így messziről nehéz kitalálni, hogy pontosan milyen tudományterületről van szó. Én mindenesetre az elhivatottságot és passziót egy emelt érettségivel tesztelném. Ez egyrészt egyébként is kötelező manapság a felvételihez, másrészt viszont kiderülne, hogy van-e elég kitartás és érdeklődés az adott tárgy irányába. Ehhez én mindenképp ajánlok egy magántanárt, mert nagyon sok extrát lehet tanulni és a rutinos feladatmegoldó készség(!) fejlesztéséhez nagyon sokat hozzá tehet.

"De ha tegyük fel, bírom anyagilag, és "bedolgozom magam" egyetemen egy kutató mellé, akkor így megalapozhatok egy ilyen karriert, nem?"

Természetesen. Nem muszáj egy egyetemi intézményben maradni, vannak egyéb kutatóintézetek is, de egyetemen a legcélravezetőbb, ha valaki mondjuk doktori képzésre megy (ha már az adott doktori iskola oktatója kell legyen).

"Én MO-n nem tudom milyen jövője van egy kutatónak, de ha a CERN-ben vagy a Fermilabban sikerül helyet kapnod, szerintem a pénzzel sem lesz probléma és még a társaság is jó lesz."

Én nem tudom, hogy milyen kép élhet az itteni kutatásról, de bele se merek gondolni. Itthon is vannak világszínvonalú csoportok. Nem túl rég beszéltem egy indiai hallgatóval, aki azt mondta, hogy azért jött az ELTE-re, mert több Nobel-díjassal azonosítható, mint India teljes egésze természettudományok terén. Persze, romlik a színvonal, nincs mindenre finanszírozás, de vannak manapság is nemzetközileg elismert helyek.

Mellesleg a neves hely nem jelent jó társaságot. Mindenhol vannak olyan kőbunkó emberek, akiket legszívesebben lerúgnának a lépcsőn. Kiváló kutatói munkát végez, de meg sem lehet maradni tőle.