Mi a tudományos magyarázata annak, hogy bizonyos zenéktől elsírja az ember magát?

A zene érzelmi hatást vált ki, még akkor is, ha te azt nem tudod megfogalmazni.

A zene velünk fejlődött, mindig is valamilyen érzelmi hatást akart kivaltani. Kezdetben a tűz körül a dobokkal a harci indulatok felkorbácsolására volt jó, ez finomodott odáig, hogy elbőgd magadat bizonyos dallamok hallatán.

A szocializációd folyamán ezt a zenei nyelvet ugyanúgy megtanulod, mint az anyanyelvedet, persze a zenei stílus értepmezése függ attól, hogy gyerekkorodtól kezdve mit hallgattak a környezetedben.

Ez nem a zenéltöl van, ahnem az embertöl, aki hallgatja. Én még életemben nem sírtam egyetlen zenétöl (meg filmtöl, stb-töl) sem.

Ez annak ellenére így van, hogy nagyon pontosan érzem a zenék érzelmi üzenetét, hangulatát, de ettöl még nem kezdek sírni.

Minél idősebb valaki, annál hamarabb vált ki nála a jó zenei élmény gyakran sírásba torkolló hangulati érzelmeket, főleg ha az vizuális látvánnyal is párosul, mint pl. egy döbbenetesen kiváló művészi előadásmód. Érdekes, hogy a frenetikus tapsvihar, a bravózás (és az ún. hosszan tartó "vastaps") is kiválthat utólag ilyen könnycsorgató emóciókat, nemcsak maga a zene direkt élménye, mivel az agyunk kap eme tömegdemonstráció eredményeként egy hirtelen kialakuló boldogságlöketet, reakcióként arra a felismerésre, hogy mennyire príma eseménynek lehetünk éppen tanúi. Bizonyos tudatalatti képzelgések is nyomatékosabbá tehetik az ilyesfajta elérzékenyülést azáltal, hogy úgy érzi az ember magától is, hogy nem egy átlagosként, hanem rendkívüli, szinte utánozhatatlan eseményként éli át a hallottakat.

Az is megtörténhet, hogy a zenehallgatás alatt a koncertteremben az ember elkezd hallucinálni, hogy végül mélyalvási reflexek kerülgetik, ebből adódnak azok a furcsa, előrebukó fejrándulások egyeseknél. Ez sem az unalomtól vagy a fáradtságtól keletkezik.