Miért jellemző az emberekre hogy ignorálják a valoságot, és kialakitanak egy belső képzelet világot?

Ez kifejezetten elönyős evolucios szempontbol, lényegébe ez emelt ki az állatvilagból.

Az hogy egy képessek vagyunk létre hozni belső fiktív valosságot, lényegében az absztrakció képessége. Ennélkül nem letezhetne, tudomány se kultura, se közös eszme sőt nyelv se. Az állat ami csak a közvetlen környezetét erzekeki es nem képes az absztrakciora.

Bármilyen tulajdonságunk megnyilvanulhat korosan vagy egeszsegtelenul de a belső valosag kialakitasa az absztrakció képessegéből jön.

Ez egy alapvető emberi adottság koros vagy aránytalan megnyilvanulasa. Ezert nem halhat ki, hiszen az adottságra szüksegünk van.

Ráadasul azt se lehetne egyértelműen megmondani, meddig tekintsük normalisnak.

Gondolj egy nagyon elvarázsolt tudosra vagy művészre, akinek nagyon erős ez a képessege. Letrehoz valami nagyon elvont dolgot ami hasznos az emberisegnek de ő maga tulságossan egy sajat belső valosagban él. Az örült zseni tipusa.

"Tehát azt mondjátok hogy ez simán egy félre siklás és még nem volt ideje kihalni?"

Hogy félresiklásnakl nevezni jogos-e vagy nem, az nézőpont kérdése. Mindenesetre ez a félresiklás emelt ki minket az állatvilágból, ennek segítségével építettünk civilizációt, jutottunk el a Holdra, építettünk LHC-t, meg mikrosütőt, mobiltelefont, internetet.

Ha "kihalna", azzal a civilizációnk is kihalna, megszűnne létezni a ma ismert formájában.

Két eltérő dologról van szó.

Egy, az embernek tudata van, ezért képes gondolkodni, van időérzéke, ismeri a folyamtok, történések fogalmát. E képessége okán tud belső, képzeletbeli világot létrehozni. Ez egy evolúciós tulajdonság, és általában igaz, ami képes létrejönni, az létre is jön. Például az ember fantáziavilága.

Kettő, ettől gyökeresen eltérő a kérdés és válasza. A gondolkodás (és fantázia) az ember képessége. De a valóság ignorálását már köze sem minden ember teszi meg, az már egyfajta (evolúciós) védekezés a külvilág ellen. Minden embert környezet vesz körül, ez hat az emberre, az ember pedig ezt érzékeli, és reagál. Aki jól érzékeli és tudja a helyes választ, semmiképpen nem ignorálja a valóságot, ellenkezőleg, élvezi. Ott érzi jól magát. Viszont minél kevésbé képes valaki jól érteni a környezete hatásait, annál inkább zavarja az. Elbizonytalanodik, és a bizonytalanság félelmet szül, amit az evolúciós reflex igyekszik megszüntetni. Csakhogy aki a környezetét nem érti, nem tud kitalálni semmit ellene. Kézenfekvő a megoldás, elbújuk előle (képletesen). Igyekszik nem tudomást venni róla, fantáziavilágba menekül, ahol persze ő is sikeres. Tehát a belső képzeletvilág annál erősebb és gyakoribb, minél kevéssé képes valaki a valós világban érvényesülni. A tudományos gondolkodás, vagy valamilyen megoldás kitalálása nem tartozik ebbe a körbe, azt röviden alkotásnak nevezzük.

"Tehát a belső képzeletvilág annál erősebb és gyakoribb, minél kevéssé képes valaki a valós világban érvényesülni"

Ez ebben a formában nem igaz. Gondolj egy nagy sikeres íróra, akinek nagyon gazdag a belső képzeletvilaga. Vannak olyan művészek akik a skrizofénia határat surolják és nagyon komoly műveket hoztak letre.

Arról van szó, hogy ez egy alkati kérdés. A tudomány a mentális betegségeket inkább tekinti egy spektrumnak ahhol nincs éles határ a "normális" és "beteg" között.

Arról van szó, hogy két féle képen lehet az információhoz(tehát a külvilág érzékelésehez) állni.

1 A meglévő informáciokból strukturákat, rendszereket hozzunk létre, ami mintegy belső mentális kép lesz az elménkbe a valóságról.

2. Megprobálunk minnél több informaciót szerezni a kűlvilágból a pontosabb érzékelés érdekében.

Minden ember csinálja mind a kettőt de durván az emberek 2/3-nál hangsúlyosabb az 1-es, a többieknél a 2-es. Ismétlem, ez egy alkati kérdés.

A 2-es csoportba tartozok sokkal inkább fokuszálnak az itt es most realitasara. Jó sportok lehetnek például.

Az 1-es csoportba tartozok inkább lehetnek allalmasnak tudosnak például de sokminden mas is lehet termeszetesen barmelyik tipus.

Amikor az 1-es tulságossan elveszik ebbe a belső vilagában, akkor láthatjuk pl amikor az ember mereven ragaszkodik egy világnézethez vagy mashoz es nem engedi hogy a tények megzavarják benne. Ennek elenere normális embernek tekinthető mértéktöl függően.

Tehát nincsen arrol szó, hogy az egyik a helyes a masik a beteg. Két különböző alkati dologrol van szó és mind a kettőnek meg van a szerepe.

Létezik hogy valaki ignorálja a valosagot es elveszik a belső vilagaba de itt a mértékkel van a gond, nem azzal hogy belső vilagot hoz letre. A belső vilag szükséges hogy emberek legyünk.

Többen írtátok, hogy csak az ember képes absztrakcióra.

De az is egy absztrakció, hogy a ló megtanulja, hogy pl. mindig az út jobb szélén húzza a kocsit. Ehhez meg kell értenie, mi az az út (akkor is, ha addig ismeretlen útra irányítják) és mi annak a (jobb) széle.

Illetve az előrelátás is megvan sok fejlettebb állatban: pl. majmok, rágcsálók képesek kitervelni, hogyan csináljanak tárgyakból emelvényt, amire felmászva pl. kiszabadulnak vhonnan, vagy elérik a jutalomfalatot.

Először is jó lenne tudni, mi az, amit te valóságnak nevezel.

Nézzünk erre egy buddhista tanmesét:

"Az agrai maharadzsa megkéri a falu vakjait - fáradnának ki a falu szélére, és mondanának véleményt a frissen ajándékba kapott elefántjáról. A vakok persze kimennek a maharadzsával a falu szélére.

- Az elefánt egy hatalmas oszlop! - magyarázza, aki a lábát tapogatja.

- Az elefánt egy vékony bőrredő - mondja, aki a fülét fogja.

- Az elefánt olyan, mint egy ostor! - véli, aki a farkába kapaszkodik.

- Az elefánt egy hegyes tőr - mondja, aki az agyarát simogatja."

Vajon mindnyájuknak igaza van? És négyféle valóság van?

És vajon te, kérdező, honnan tudod, hogy az a valóság, amit te annak nevezel?