Tulajdonképpen mit érünk el azzal,ha bizonyítást nyernek az élet nagy kérdései (ősrobbanás/teremtés,van-e isten,agyunk titkai,vallások,mi van a halál után)? És mi értelme volt Hawking életmunkájának?

Sokkal-sokkal jobb lesz az életünk.

Persze nem azonnal, de erre a tudásra alapozva özönlenek majd az új felfedezések.

Kb. mintha azt kérdezted volna, hogy "mire lenne jó, ha feltalálnánk az elektromosságot?"

> Mi lesz a lét értelme ha megfejtettük az eredetét?

Alapvetően ugyanaz, mint eddig.

> Akkor maradunk ismét állati szinten lévén "nincs már mit kutatni"?

Mindig lesz mit kutatni, lesz min vizsgálódni. Szinte végtelen számú kérdést lehet feltenni, mindig lesz mivel bővíteni a tudásunkat. De még ha el is fogynának a kérdéseink a tudomány területén, az életnek ott van egy csomó más területe.

> Egyáltalán egy Hawking féle fizikus minek kutatja mindennek az eredetét,és értelmét,ha úgyis ateista és nem hisz a halál utáni létben sem?Minek tovább adni halandó,megsemmisülésre ítélt lényeknek tudást?

Talán azért, mert az ember nem csak egyén. Az ember része, kvázi alkatrésze, sejtje nagyobb egységeknek, az emberi fajnak, vagy úgy az egész élővilágnak. Te is abban a reményben veszel cipőt, hogy lesz időd elhasználni. Hogy a cipőt idővel kidobod, attól még nem értelmetlen cipőt venned, hiszen neked itt és most van rá szükséged. Attól, hogy egyszer valamikor meghalsz, attól még most, meg remélhetőleg évek múlva is élni fogsz, pusztán az a tény, hogy halandó vagy, nem teszi értelmetlenné a cipő megvásárlását.

És itt az, hogy Hawking ateista volt, lényegtelen kérdés. Mert ha valaki a mennyországban hisz, az örök életben, hát az az élet nem fizikai természetű, minek akkor bármilyen fizikai természetű dologgal törődni, mondjuk cipőt venni, elmenni orvoshoz, ha beteg valaki, meg úgy egyáltalán enni? Hiszen mi az a pár évtizednyi élet az örökkévalósághoz képest. És ha az élet szenvedés, mit számít az örökkévalósághoz képest?

> Az állatok,amőbák,baktériumok sem kutatják ezt,mégis élnek,akkor az ő életük értelmetlen?

Nem kutatják, mert nincs mivel. De egy komplexebb életforma törekszik arra, hogy megismerje a világot, mert a túlélése múlik rajta. Az állatok is tanulnak, fejlődnek életük során. Egy baktérium élete sem értelmetlen, hiába nem kutatja a világ jelenségeinek összefüggéseit. De az ember egy gondolkodni képes lény, önmaga létezésének kiteljesedését leginkább a gondolkodásban, vizsgálódásban, tanulásban találja meg. Aztán valaki a fizikát tanulmányozza és tanulja, más meg mondjuk a focicsapatokat tanulmányozza és ott bővíti az ismereteit. Más meg a főzéssel van így.

Ahogy Szókratész mondta: A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet.

~ ~ ~

Amúgy talmi az a kép, hogy csak annak van értelme és értéke, mi örökkévaló, ami múlandó, az felesleges és értéktelen. A legtöbb dolgot pont az tesz igazán értékessé, hogy múlandó, soha meg nem ismételhető. Szerelemből, bálból, csókból rengeteg lehet egy ember életében. De első szerelemből, első bálból és első csókból csak egy van, ami ha elmúlt, soha nem ismételhető meg. Pont ezért kap kitüntetett szerepet, pont ez emeli ki a többi közül, ez teszi értékessé.

Vagy pl. napfogyatkozást a legtöbb ember életében egyszer lát. Pont ezért nézi meg, pont ezért lesz ez értékes, életre szóló élmény. A plafont meg bármikor nézhetem, pont ezért nem képvisel semmiféle értéket a plafon bámulása.

Akkor most mi értelmes és értékes? Az, ami múlandó, vagy az, ami örökkévaló? Nem annyira egyértelmű a válasz.

És pont ezért ijesztő számomra az öröklét koncepciója, bármilyen formában is gondolom el. Mert pl. szeretek sakkozni. Pont azért emberhez méltó elfoglaltság ez, mert életed végéig van mit tanulnod, életed végén sem jelentheted ki, hogy végeztél, megtanultál sakkozni. És abban a „szűk” időben, amíg élek, képes is vagyok élvezni minden sakkjátszmát. De ha örökké élnék, meddig okozna élvezetet a sakkozás? 1000 évnyi sakkozás, pláne egymillió évnyi sakkozás után még élvezném? Motiválna még bármi is a sakkozásra? Milyen jelentősége és súlya lenne egy sakkjátszmának abban a tudatban, hogy túl vagy már egymillió játszmán és előtted van még ugyanúgy az örökkévalóság? Van-e bármi, aminek csak nüansznyi értelme lenne, ha leéltél már tízezer évet? Nem őrülnél-e bele az életbe – és az unalomba – százezer év után? Nem vágyódnál-e arra, hogy megszűnj létezni? Az embert pont az képes motiválni, hogy a születése és a halála között véges idő telik el, végesek a lehetőségei.

~ ~ ~

Másik oldalról meg annak, amit igazán szeret csinálni az ember, annak az értéke önmagában áll. A sakkozó nem azért sakkozik, mert valami célja eredménye van ennek a tevékenységnek, mert valamihez jó eszköz, valamihez hozzásegíti. A sakkozó a sakkozásért játszik, azért, hogy sakkozhasson. És itt van valahol a másik talmi kép. Az ember azt gondolja, hogy annak van értelme és az elégíti ki az embert, aminek célja van, ami céltalan az értelmetlen is egyben. Pedig sokszor pont fordítva éljük meg. A munkának vagy pl. a takarításnak van elérendő célja, van tétje, hogy elvégzed-e vagy sem, hatással van a jövődre. Valahogy a legtöbb ember mégsem túl nagy örömmel végzi ezeket. Annak, hogy a tengerparton sütteted a hasad, annak meg nincs különösebb célja (nyilván a rekreáción kívül), nincs praktikus következménye, nincs célja, nincs tétje, nem tudsz benne lemaradásba kerülni. És valahogy a legtöbb ember mégis nagy élvezettel végzi ezt, nagyobb élvezettel, mint a munkát és a takarítást.

Akinek nem munkája vagy hobbija van, hanem valamilyen mély megszállottságból, lelkesedésből végez valamilyen tevékenységet, az önmagáért a tevékenységért teszi, és tökéletesen hidegen hagyja, hogy a jövőre nézve lesz-e az egésznek bármilyen praktikus következménye. Az igazi fizikus nem azért kutatja a fizikai világ jelenségeinek összefüggéseit, mert az majd egyszer jó lesz valamire, hozzásegít bármihez is. Pusztán a megismerés, felfedezés öröméért teszi, azért az élményért, amit az ember akkor érez, ha megold egy fejtörőt, vagy kitalálja a barkochbában, hogy mire gondolt a másik. Ez bőven elég jutalom, aminek az értékéből az sem von le semmit, hogy nincs se tétje, se célja, se következménye.

"Vagy megpróbálunk istent játszani"

Ha azt a tudásszintet elérjük, nem próbálni fogjuk, tényleg istenek leszünk a mai tudáshoz képest.

Az ókori tudáshoz képest most is istenek vagyunk.

Kérdező: "És mi értelme volt......?"

Valójában földi gondolkodásban minden értelmét veszti, amikor Jézus Krisztus megjelenik, ugyanis akkor világossá válik mindenki számára, hogy Jézus nélkül minden csak hiábavalóság volt. A teljes tudás és ismeret csak is Ő általa lehetséges, hiszen Ő teremtett minket és mindeneket.

Ezért az élet értelme Jézus Krisztusban van Akiben van a feltámadás és az Örök Élet! Az Élet tiszta fénye, ragyogása és dicsősége, az önzetlen teljes megbocsátó szeretete!

> Jézus nélkül minden csak hiábavalóság volt

Lélegzés nélkül meg fizikai, emberi testben élni nem csak hiábavalóság, de egyenesen lehetetlen is. Mégsem tartjuk életcélnak azt, hogy lélegezzünk. Ez nem célja, hanem működése az embernek.

Ha feltételezzük, hogy a világot Isten teremtette, és ez az Isten intelligens, tehát valamilyen megfontolásból teremtett olyan világot, amilyet, akkor valamilyen célja kell lennie annak is, hogy az létezésünkből néhány évtizedet fizikai, emberi testben élünk le. El lehetne képzelni egy olyan világot, amiben nincs fizikai sík, Istent lehet dicsőíteni fizikai test nélkül is. Tehát Jézus nem lehet célja az ember fizikai testben való életének. Ettől lehet fontos, hogy valaki az életét Jézus Krisztus tanításaihoz hűen élje le, de ez módja, és nem célja annak, hogy élünk. Nyilván aki papnak, szerzetesnek, apácának áll, az az egész életét a hitének szenteli. De aki nem, annak valami más szerepe, célja kell, hogy legyen az életének. Az élet értelme nem lehet Jézus Krisztusban, mert az nem egy cél, amihez közelíteni lehet, nem váltható törekvésekre, elhatározásokra, tettekre pusztán az, hogy „Jézus Krisztus”. Jézus tanításai szerint élni nagyon egyszerű, ha nem csinálsz a világon az égadta világon semmit, egész nap ülsz a szobában. Ahhoz, hogy Jézus tanításai szerint élj, ahhoz élni kell. Ennek az életnek meg kell, hogy találj valami célt Jézuson kívül, ha történetesen nem álltál papnak, szerzetesnek, apácának.

Nehéz lenne azt feltételezni, hogy Isten pusztán azért teremtett minket, hogy minden mást feledve reggeltől napestig őt imádjuk. Erre a célra ott vannak az angyalok. Isten azzal, hogy minket fizikai, emberi testbe teremtett, valamilyen más – és fontos – célt is kellett, hogy szánjon nekünk az ő dicsőítésén túl. Ha nem így lenne, nem sok értelme lett volna megteremteni a fizikai világot. Aki csak Jézusnak él és nem pap, szerzetes vagy apáca, az pont ez a fontos célt mulasztja el elérni, megcélozni, kitűzni. Valamit fontos dolgot nem csinál meg, amire Isten teremtette.

> A teljes tudás és ismeret csak is Ő általa lehetséges, hiszen Ő teremtett minket és mindeneket.

Pusztán Jézus, illetve Isten dicsérete, imádata nem vezet különösebb ismeretekhez. Nota bene a kereszténység egyik tétele az volt, hogy nem a Biblia egyedül Isten kinyilatkoztatása, maga a teremtett világ is Isten kinyilatkoztatása, így a teremtett világ tanulmányozása ugyanúgy módja Isten akaratának megismerésére, mint a Biblia olvasása. Az más kérdés, hogy a teremtett világ megismerése során valahogy sehol nem leltük nyomát Istennek. Ennek ellenére ahogy a középkorban, úgy ma is működtet az egyház tudományos intézményeket. Még az egyház is fontosnak tartja, hogy ne csak a Biblia legyen az egyetlen ismeretforrásunk, hanem ismerjük meg az a világot, amibe teremtettek minket. Aztán lehet ezt a megismerést Jézus tanításaihoz hű módon élve is végezni, a kettő nem egymást kizáró működés.