Van-e két olyan pontja a világnak, amelyik esetében nem lehetne 24 órán belül egyikből másikba eljutni?
Kifejtem bővebben.
Tegyük fel, nincsenek pénzügyi, hivatali, egészségügyi stb. problémák, azaz:
-bármennyi pénz (vagy legalábbis nagyon sok) rendelkezésre áll, ergo mindenféle tömegközlekedési eszköz igénybe vehető (magánrepülőgép, helikopter, gyorsvasút, sarki expedíció, óceánjáró, akármi).
-nincsenek diplomáciai, jogi korlátok, magyarul van mindenhová vízum, útlevél, nincs az ember sehonnan kitiltva stb.
-és egészségileg is rendben van, nem beteg, nem fél az utazástól, nem klausztrofóbiás stb.
Tehát összefoglalva elméletben minden eszköze adott. Ezek után a kérdés: létezik két olyan hely, olyan pont a Föld bolygón, ahol ha egyik helyről a másikra el akarna valaki jutni, akkor ezt nem tudná megtenni 24 órán belül, mert képtelenség lenne? Sarkkör, tengerek, sivatag, hegyek, bármi. Vagy a mai technológiai, földrajzi, közlekedési viszonyok mellett bárhonnan bárhová? Azt tudom hogy pl. egy sima repülőút is tud 10-12 óra is lenni.
Nos ha van mondjuk egy dél amerikai dzsungel közepe ahonnan először gyalogszerrel majd pl csónakkal busszal stb kell eljutnod a legközelebbi reptérig. Onnan átrepülsz mondjuk egy Ázsiai dzsungel melletti reptérre és onnan akarsz bejutni annak a közepébe az előbb felsorolt módokon.
Nos így nem biztos hogy meg lennél 24 órán belül, sőt biztosan nem.
De akár lehet a példa szibéria közepe is. Vagy az északi sark ahol szintén nincs állandó reptér, sem bázis, mivel fagyott tenger. Nos oda is nehéz lenne mondjuk a déli sarkról 24 óra alatt odaérni.
Szóval igen van ha több járművet illetve közlekedési módot kell használnod és a cél illetve a start hely is egy alapvetően megközelíthetetlen helyen van.
Így teljesülhetnek a feltételeid.
Minden jó válasz megszületett már szerintem.
De csak a kérdezőnek, hogy lássa, miért ilyen széles palettájú válasz kell az így definiált kérdésre.
Ott van Japánban a Shinkanzen.
Egy vonat, ami 200-400 km/h-val közlekedik.
Egy jegy a Shinkanzenre mondjuk Oszakából Tokióba drágább, mint a repülőjegy.
Miért?
Mert gyorsabb.
És az a vicc, hogy nem a vonat gyorsabb.
A repülő 600-900 km/h-val megy, kétszer olyan gyorsan.
De a repülőhöz ki kell taxiznod, buszoznod a reptérre, becsekkolni, kivárni a gépre szállást, ott a felszállási engedélyt, esetlegesen az időjárási problémákat, majd átrepülni, leszállni, kivárni a terminálhoz gurulást, kijutni a reptérről, bebuszozni-taxizni a városba.
A Shinkanzenhez meg a városban bent felmész a metróból, vársz 5-10 percet, megjön, beülsz, odavonatozol, kiszállsz a városközpontban és már újra a metrón is vagy. Ha esik, ha fúj.
Oszaka-Tokió vonalon laza 1 órával minimum gyorsabb a repülőnél.
Szóval az utazás húszmillió kis ilyen-olyan időveszteségből áll össze, csakis ez akadályozhatja meg a 24 órás bárhova odaérést.
Mert amúgy a közlekedési eszközeink önmagukban gond nélkül hoznák az ilyen tempót.
"Pl egy gleccseren állsz, ahova a helikpoter sem tud leszállni."
Miért ne tudna? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!