Melyik álláspont az ésszerűbb?

1) Senki nem tud csinálni dolgokat. Ez már eleve nyelvtanilag értelmetlen.

2) Még senki nem figyelt meg olyat, hogy bármi keletkezett volna bármilyen módon a semmiből. Ténylegesen a semmiből. Tudod, energiamegmaradás, meg ilyenek.

Úgyhogy szerintem mindkét álláspont eléggé ésszerűtlen. A különbség az, hogy az előbbiről senki nem gondolja hogy igaz, a másodikról viszont több milliárd ember gondolja, hogy igaz. Persze különösebben meggyőző bizonyíték nélkül.

Az ősrobbanás csak annyit állít, hogy az egész Univerzum egy pontban volt összesűrűsödve, és onnan tágult ki.

Az, hogy mi az "észszerűbb" - vagyis a számodra jobban elképzelhető - az égvilágon semmit nem jelent.

Az sem észszerű, hogy egy elektron egyszerre két résen át tud menni, aztán mégis tudja.

Ezen kívül egy vallásos kérdést légy szíves, a vallás kategóriába tegyél.

Igazából egyik sem észszerűbb a másiknál.

Világegyetemek keletkezése nem túl gyakori történés. Mi csak egyről tudunk, az sem mostanában történt. Márpedig a józan paraszti ész számára az az észszerű, amit élete során – de inkább gyerekkorának végéig – mint tapasztalatot, és kvázi mint előítéletet összeszedett. A józan paraszti ész számára az, hogy a világ a semmiből spontán módon jött létre, az ugyanolyan észszerűtlen, mint azt, hogy valaki a semmiből hozott létre egy komplett világegyetemnyi anyagot, struktúrát. Mindkettő ugyanolyan abszurd. De ha valaki számára a „valaki” által létrehozás észszerűbbnek is tűnne, az ugyanúgy kellene, hogy a fejét vakarja, hogy és akkor az a bizonyos „valaki” akkor hogyan is jött létre, őt is teremtették-e, vagy ő spontán jött létre, vagy mindig is létezett. Mindhárom eset ugyanolyan abszurd.

Aztán ha valaki nem csak a józan paraszti eszére támaszkodik, hanem elmélyed a világ jelenségeinek összefüggéseiben, mondjuk tanul fizikát, az meg egészen más oldalról, más logikára alapozva közelíti meg a kérdést, ami alapján a teremtés egy fokkal észszerűtlenebbnek tűnik, mint a spontán keletkezés. Persze ez az emberre vonatkozik. A tudomány megáll ott, hogy a világ keletkezésének hogyanjáról nem csak hogy nincs ismeretünk, de elvi akadályai vannak, hogy erről közvetlen, vagy közvetett tapasztalatokat szerezzünk, aminek hiányában meg nincs tudomány.

> Csak első mondatoddal vitatkoznék. Azzal, hogy Világegyetemek keletkezése ritka dolog.

Akkor úgy fogalmazok, hogy errefelé ritka dolog. Én legalábbis még soha nem botlottam bele az utcán sétálva, hogy „Jé, itt egy világegyetem. Tegnap még nem volt itt.”. ;-)

"világegyetemekbe nem lehet belebotlani"

Semmilyen olyan törvényt nem ismerünk, ami tiltaná világegyetemek születését egy másik világegyetemen belül.

Gyanítjuk, hogy a miénk is így születhetett.

Tehát, ha ilyet mégsem látunk sehol, akkor gyanakodhatunk, hogy ez egy ritka dolog.

> a világegyetemekbe nem lehet belebotlani még akkor se, ha rengeteg lenne belőlük

Pont ez volt a válaszom valódi lényege. Mivel – és akkor igyekszem korrigálni a megfogalmazásom –, a világegyetem keletkezése/teremtése nem egy olyan dolog, amit az ember az élete során megtapasztalhatna, sőt jellegében hasonlót sem tapasztal meg, ezért a józan ész számára abszurd dolog, akár így, akár úgy. Nyilván ennek volt a humorosnak szánt – így nyilvánvalóan stílusában komolytalan, de tartalmában helyénvaló – megfogalmazása, hogy az ember ritkán lát világegyetemet létrejönni. Nyilván komolyabban megközelítve valóban nem is láthatna, definíció szerint ha valami számunkra megtapasztalható, az a mi világegyetemünk része, tehát nem lehet egy másik világegyetem része is.

Aztán innen el terelni a kérdést ontológiai irányba, hogy ami számunkra nem megtapasztalható, ami semmilyen módon nem lép kölcsönhatásba a mi világegyetemünkkel, az egyáltalán tekinthető-e létezőnek. Mert a mi szempontunkból nincs különbség, ha feltételezzük a létezését ahhoz képest, mintha feltételeznénk a nem létezését. Létezik-e valami, ha a létezése nem különböztethető meg a nemlétezésétől?

De ez igazából egy mellékszál, bár ez az ontológiai kérdés Istenre nézve is érdekes felvetés.