1/10 anonim válasza:
Illiberális demokrácia kiépítése.
2/10 anonim válasza:
Minimálbérből meddig él 1 ember.
3/10 anonim válasza:
Jah, ott van az űrlények kísérlete rajtunk, idepottyantottak minket a fűdre, oszt mondották, hogy ezek a jószágok jók lösznek ide, oszt üdőnként visszagyünnek, oszt leskelődnek, hogy hogy s mint áának a dógok. Gondolom osztat kísérlötözik, hogy meddig tudunk itten ellönni, vagy mittomén.
4/10 A nagy Levin válasza:
Keress rá a német koncentrációs táborokban végzett kísérletekre, vagy az MK ultrára.
6/10 Hozé don Padrafos válasza:
A szemipalatyinszki atomkísérletek 1947-től 1991-ig. Egy lakatlannak nyilvánított területen történtek, ahol valójában pár százezren éltek.
8/10 Doros válasza:
Minden irónia nélkül: épp a napokban lett volna lehetőségem jelentkezni egy angol cég kísérleteire olyan gyógyszerek esetében, amelyek az állatkísérleteken már túl vannak.
A kezdeti egészségfelmérést követőenértesítenek, majd 6 napot kell töltenem kórházi körülmények között, teljes ellátással x helyen. Közben kapom a szert, majd a távozás után a nem kevés pénzt.
A toborzó azt is említette, hogy a pénzösszeg után nem kell adóznom, az a továbbiakban nem mutatható ki nálam jövedelemként.
Én ezt úgy értelmezem, hogy ha bármi negatív hatása vagy utóhatása lenne a készítménynek, nem tudnám igazolni, hogy pénz ellenében vettek rá, illetve azt sem tudnám igazolni valószínűleg,hogy bármi kapcsolatban is voltam a céggel.
Nem jelentkeztem.
10/10 anonim válasza:
Ha már valaki belőtte Gyurcsit... Orbán kormány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!