Parapára, mi a magyarázat?
Adott egy műanyag burkolatú eszköz, mely egy zárt kartondobozban van és szobahőmérsékletű.
Erre rátettem egy sütőben megmelegített tányért, majd amikor kinyitottam a dobozt, az eszköz burkolatán páralecsapódást észleltem.
Az odáig részemről rendben van, hogy az eszköz felülete a tányér melegéhez képest bizonyos vízgőz tartalom mellett harmatpont alatti hőmérsékletűnek számíthat, de hirtelen honnét került ennyi nevesség a zárt dobozba, és miért azon a részen párásodott, ahol a tányér volt? Mi ez a jelenség?
Ez ütközik az eddigi fizikai ismereteimmel.





A dobozban a környezet nedvességtartalma van, egyensúlyban. Egy adott kis felületet (amely nem hővezető) hő ér, ott megnő a telítettségi szint, megváltozik a zárt tér egyensúlyi helyzete, a relatíve hűvösebb részekre lecsapódik az ott a telítettségi szintet meghaladó mennyiségű nedvesség.
Zárt tér egy kis felületén hőközlés bonyolult és sokrétű folyamatot indít be. Nem a fizikai ismereteidnek mond ellent a jelenség, hanem annak, hogy nem minden fizikai törvényt vettél figyelembe a jelenség leírásához. Ezt mutatja az ellentmondás.





Eltaláltad. :D
Eddigi ismereteimmel nem összeegyeztethető jelenség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!