Milyen volt a Szocialista Gépipar Hazánkban és a Szovjetúnióban?

A kérdés túl általános. Még akkor is, ha feleslegesen nagybetűvel írod.

Szóval erről regényeket lehetne írni, de ha már itt tartunk, akkor elő lehet venni Moldova György néhány szatíráját, tökéletes korrajzok.

Gépipar. Voltak saját termékeink! Ikarusz busz, Rába traktor, Videoton tévék, Hajdú háztartási gépek, Tungsram vákuumtechnikai berendezések, Medicor orvostechnikai berendezések, MEV félvezető (processzor) gyára, csepeli, esztergomi, karcagi szerszámgépgyárak saját fejlesztésű esztergák, marógépek, köszörűk, stb, ráadásul az EMG-ben szintén saját fejlesztésű CNC vezérléseket gyártott ezekhez a gépekhez, ami az akkori világszínvonaltól nem volt túl messze! De lehetne említeni még az MGM csapágygyárát, a GANZ elektromos alkatrészeit, a Láng gépgyár turbináit és még rengeteg mást is.

Ugyanakkor a hiánygazdaság egyáltalán nem kedvezett a versenyszellemnek, a folyamatos fejlesztésnek, mindent el lehetett adni a keleti régióban, ezért egy-egy sikeres termék évtizedekig futott változatlan formában.

A rendszerváltás a legtöbb gyár sorsát megpecsételte, rengetegen kerültek utcára egyik napról a másikra, de erről akkoriban nemigen beszélt senki, mással voltunk elfoglalva. Amelyik gyár túlélt, azt vagy a nyugati konkurencia vásárolta fel, vagy még ma is vegetál, árnyéka csak egyoki önmagának, köszönhetően általában annak, hogy hazánkban nincs pénz a fejlesztésekre, beruházásokra.

A szocializmus... az ellentmondások korszaka volt. A átlagember ezeken egy ideig pörgött, majd belefásult, aztán többnyire röhögött, csak néha szentségelt. Így, mondhatni, a rendszert saját vezetői tették tönkre belülről.

Egy példa:

Most olvastam az őszintén jobbító szándékú riportot valamikor a hatvanasokból (napilap archivumot böngészve), hogy a pécsi panelüzem (akkor volt a panelházépítés nagy korszaka, azt hittük, még a négerkérdést is megoldjuk azzal) cementhiánnyal küzd, mert Beremend nem teljesít, de máshonnan meg hiába hoznak cementet, annyira mások az egy szabvány alapján készült egy minősítő felirattal ellátott cementek, hogy műveleteket át kell tervezni, különben selejt a panel - tehát ők is késnek a tervezett gyártással. Egyébként általában véve ez ölte meg a fele exportot is, hogy nem tudtunk/akartunk ugyanolyan minőségben gyártani szerdán, mint csütörtökön.

Aki magánúton építkezett, az gyakorlatilag a TÜZÉPen tudott cementet venni, a TÜZÉP igazgatója meg ezt nyilatkozta az újságírónak: "Cement valóban nincs. Hetek óta járjuk az országot Váctól Lábatlanig, Budapesttől Hejőcsabáig minden cementgyárba bekopogtatunk..."

No de miért nem volt elég beremendi cement? Mert az kiváló minőségű volt, és "a nagy román vizierőmű építéséhez" exportálta épp a cementet. A hiányt import cementtel próbálták meg fedezni, de az import meg késett.

Hát ilyen volt az egész, és pont annyira volt buta a rendszer, hogy ezt még el is lehetett olvasni, csak nem a humor rovatban. Nem csoda, hogy az átlag melós belehányta a toldalékát egy idő után az egészbe. És akkor már ő is csak tessék-lássék rakta össze a dolgát, és megint vesztettünk egy kis exportpiacot. :D

Még megjegyezném, hogy ez tehát az a korszak volt, amikor Kádár apánknak még nagyjából igaza volt abban, hogy azért nem vesznek tőlünk kalapácsot, mert a mienknek nyersvas a feje és kezeletlen, szálkás a nyele, és ha odafigyelnénk, fejét és nyelét lelakkoznánk... Csak ezt a nyolcvanasokban mondta, amikor a nyugati kalapácson már gyakorlatilag szinte beállíthattad azt, hogy mit akarsz kalapálni, és a kalapács mérte az ütés sebességét, majd szükség szerint fékszárnyat nyitva fékezett, vagy ellenkezőleg, áramvonalasabbra húzta össze magát, hogy gyorsuljon, mutatta a pontos időt és fogta az URH-t - mi meg még ott tartottunk, hogy azért nem tudunk dollárt termelni, mert nem lakkozzuk le a kalapács nyelét, és kis odafigyeléssel majd versenyképesek leszünk, és jön a Kánaán.

Mesélni sokat lehetne. :)

Szem előtt kell tartani az ellentmondásosságot. Elvégre ugyanabban a korban épült a Déli pályaudvar impozáns épülete is, mint amikor én megpróbáltam olvasni a Lepsény-Dombóvár vasútvonalon, de nem tudtam, mert gyakorlatilag sínszálról sínszálra szökkent a vonat, és mindezt úgy, hogy a motorkocsiban egy tachográf ketyegett, mert 35-nél többel nem szabadott mennie. :) Egész kiskoromban nem láttam olyant, mint ott, 20 évesen (a hetvenesekben!), hogy a termes kocsi közepén egy szenes kályha van alacsony védőkorláttal, és a kalauz időnként bejön, megpiszkálja, majd rárak... :D

Egy időben rendszeresen jártam Pécsről Budapestre a Mecsekkel (nem volt más expresszvonat, csak ez, reggel és este, 3 órás menetidővel, a gyorsvonatok 5 órát mentek, a személyvonatok nyolcat), hamar rájöttem, hogy ha egy bizonyos szerelő ellenőrzi a kocsi világítását (jellegzetes nagy hangja volt), akkor félúton sötétségbe borul majd a vagon. :)

Mostanában is olvastam hasonlót, de a hetvenesekben megjelent az Élet és Irodalomban egy cikk, miszerint a harmincas években a Budapest-Siófok gyorsvonat menetrend szerinti menetideje 5 perccel volt rövidebb, mint a hetvenesekben. :) A menetidők azóta sem változtak sokat, miközben a 90-esek elején meg az ingázók vonata a Reading-London 60 km-t már 20 perc alatt tette meg (az 180 km/ó-s átlag(!)sebesség!).

Hát, azt sose felejtsük el, hogy a korszak nyugati átlagpolgára arra készült, hogy az orosz tankok megindulnak nyugatra, és mire az amerikaiak megállítják őket, addigra pont elérik a francia tengerpartot - vagy felvillan az első atombomba fénye, és az egész világnak fuccs. Azért ennek nálunk is megvoltak a vetületei, hiába ugatta a sajtó, hogy mi csak védekezésre készülünk. Így a vasút sem elsősorban abból a szemszögből volt tekintve, hogy Jancsikát gyorsan és kényelmesen a szomszéd városba vigye, hanem arra, hogy a tankutánpótlást biztosítsa. Arra meg jó volt így is. Arról már nem is beszélve, hogy mi van, ha nem mi indulunk meg rajta nyugatra, hanem nyugat indul meg keletre? :)