Aki nem hiszi a finnugor-magyar nyelvrokonságba az mivel magyarázná ezt a videót?

Utolsónak:

Ennél azért bonyolultabb a dolog. Az a baj, hogy a finnugor elméletet gyakran felhasználják arra, hogy megtévesszék az embereket. Pl. a magyart (és a manysit) besorolják a finnugor nyelvek közé, holott kb. hasonló mennyiségű érv szólna amellett is, hogy a török nyelvek közé soroljuk őket (a magyart mindenképp, a manysinál nehezebb dolgunk van a besorolásnál, mivel a szókincse jóval szegényesebben maradt meg a beszélők alacsony száma miatt). Itt már látjuk is, hogy miért baj az, hogy mestersgesen valahol meghúzzuk bizonyos nyelvcsaládok határait és széna vagy szalma alapon besorouljuk valahova a nyelveket. Szinte az egyetlen érv a finnugor nyelvek mellett a finnugor vs. török besorolás kérdésében, hogy a török nyelveknél a számokra más szavak vannak. De ez önmagában nem elég.

Létezik egy elég ősi, urál-altaji alapszókincs (sőt, még egy ezen is átívelő, ún. "nosztratikus" alapszókincs is), de még ezt is tovább lehet vezetni. És ha valaki egyszer ebben jobban elmélyed, akkor látni fogja, hogy azok a szavak, amelyek közösek a magyar és a finnugor nyelvek között, azok gyakran az altaji nyelvekkel is közösek (sőt, még a szabályos hangmegfelelések is ugyanúgy megvannak). Olyan szavak is vannak (pl. számnevek), amelyek csak a finnugor nyelvekkel közösek, és olyanok is, amelyek csak a török nyelvekkel. Így az arányok döntenék el a kérdést (nem a rokonság tényét magát, mivel az mindkét nyelvcsalád esetében igen nehezen volna vitatható, csak annak közelségét). Ha objektíven választjuk meg az alapszókincset (pl. Swadesh-lista alapján), akkor kb. hasonló rokonsági fog kijönni a török és az altaji nyelvekkel. Hangsúlyozom, hogy az alapszókincs alapján. Amikor azt mondják, hogy az alapszókincsünk finnugor, és a török szavak később kerültek a nyelvbe, az valójában egy igen erős csúsztatás. És általában abból ered, hogy tévesen azt tekintettük alapszókincsnek, ami finnugor. Ez alapján viszont ne csodálkozzunk azon, hogy ebben valóban a finnugorral rokonítható szavak lesznek túlsúlyban, ha már eleve úgy definiáltuk. De ha másképp (objektív módon, függetlenül attól, hogy mit akarunk igazolni) definiáljuk, más lesz az eredmény is.

A nyelvészek szeretik elhallgatni azt, hogy az alapszókincsben is számos törökkel rokonítható szó található (nem kevesebb, mint finnugorral rokonítható). És ha valaki fel meri vetni azt, hogy a magyar és az altaji nyelvek között egyértelműen alapszókincsbe tartozó szavak között vannak pl. szabályos hangmegfelelések, illetve más párhuzamok, rögtön "délibábosnak" van bélyegezve. Pedig a finnugor nyelvészeknek is érdeke lenne ezekkel a kérdésekkel tudományosan foglakozni, mivel azonban külön (megint csak mesterségesen szétválasztottan) van finnugor és külön altaji nyelvészet, így a kettőt ritkán szokták egymással összevetni (így a finnugor nyelvészek nem foglakoznak a török nyelvekkel, az altaji nyelvészeket meg nem érdekli pl. a magyar nyelv). Pedig kellene. Ezért is baj pl., hogy anno az ugor-török háború esetén bármelyik fél azt feltételezte, hogy a másiknak nincs igaza. Végül a finnugor vonal került előtérbe, a török vonalat meg azóta mindenki úgy kezeli, mintha nem létezne, illetve nem kellene vele foglalkozni. És ez a hozzáállás nem testszik sokaknak, ezért emelnek szót a finnugor elmélet ellen (helyesen). Mivel féligazság. Így aki tagadja a finnugor elméletet (mert pl. azt vallja, hogy a törökökkel vagyunk rokonok, a finnugorokkal viszont nem), semmivel sem követ el nagyobb hibát, mint az, aki a törökökkel való nyelvrokonságot tagadja. Így én inkább azt gondolom, hogy a kétféle gondolkodás a fenti ellentétből ered. Ha mind a 2 kérdéssel lehetne érdemben foglalkozni, hamar kiderülne, hogy nincs is ellentmondás.

Szergej Sztarosztyin és munkatársai számos uráli és altaji szó eredetét vissza tudták vezetni közös etimológiára. Sőt még egy ennél ősibb, nosztratikusnak nevezett réteget is találtak (ezek már az indo-európai nyelvek és dravida nyelvek bizonyos szavait is közös eredetre tudják visszavezetni). Aztán az egy nagyon nehéz kérdés, hogy az adott szavak mikor alakultak ki és hogyan kerültek bele az egyes mai nyelvek őseinek szókincsébe. De emiatt nem is érdemes a szavak eredetét vizsgálni, csupán a nyelvek rokonságának mértékét a szókincs, illetve a nyelvtani rendszer egyezése alapján. Az urál-altaji nyelveknél mindkettő (alapszókincsbeli, egyéb szókincsbeli és nyelvtani párhuzamok) támogatja a rokonságot. Sajnos a nyelvészek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy ha egy szót megtalálnak pl. több nyelvcsalád több nyelvében, akkor besorolják valamelyikből eredő, a másik által átvett szónak. De ez csak spekuláció, nem pedig tudomány. A szavak eredetét legtöbbször nem ismerjük, nem is ismerhetjük. Becsülni lehet esetleg, de azt is csak ritkán és óvatosan. Pl. a "méz" szó jelen van több uráli és indo-európai nyelvben is, de az pl. fel sem merül, hogy az indo-euróopai nyelvek vették át az uráliból. Mert valamiért az indo-európai nyelveket az ilyen esetekben szinte mindig átadónak tekintik. Pedig semmi alapjuk nincs, hogy ezt tegyék. Ez csak 1 kiragadott példa volt, de sok ilyet lehetne még mondani. Tehát az első lépésben elkönyvelünk egy szót valamilyen eredetűnek (általában nem megalapozottan), utána pedig már tényként vessszük, hogy onnan ered. Pedig egyáltalán nem tény. Éppen ezért egyszerűen fel kéne sorolni, hogy az egyes szavak melyik nyelvekben találhatóak még meg, amely azok rokonságára és közös eredetére utal, de ha nem ismerjük az átadás/átvétel irányát, nem is kellene róla nyilatkozni, főleg nem úgy, mintha tény lenne. Viszont ez alapján abban is óvatosnak kell lennünk, hogy mi jövevényszó, mert azt is általában hasonló alapossággal állapítják meg (feltételezve egy őshazát, egy vándorlási útvonalat, és ez alapján egy nyelvbe kerülési sorrendet). És a feltételezések sorozatából levont következtetést szintén tényként kezelik.

Sokszor hallani, hogy a sumer nyelvvel is rokonítják a magyart. A nyelvészek ez ellen általában az "ez nyilvánvalóan hülyeség"-en kívül nem tudnak sok ellenérvet felhozni. Viszont ha nagyobb nyelvi egységekben (urál-altaji, nosztratikus, stb.) gondolkodnánk, akkor már valószínűleg nem is a rokonság lenne a kérdés, hanem csak annak mértéke. Nem véletlen, hogy a sumert próbálták már az uráli és altaji nyelvekkel is rokonítani. Valószínűleg valamelyik makrocsaládba jól beilleszthető lenne, ha valaki rászánná az időt, hogy a kérdést érdemben kutassa (még akkor is, ha az komoly nehéséget okoz, hogy a sumer nyelv csak másodlagos forrásból maradt fenn (valószínűleg torzultan), így kiejtését nem ismerjük). Persze ha volna igény ilyen kutatásokra...

A hun-magyar rokonítás elmélete szintén nem nyelvészeti elmélet, a finnugor elméletet mégis gyakran felhasználják ennek „cáfolására” (az érv általában valahogy így hangzik el: a magyar nyelv finnugor, a hun pedig türk, tehát nem lehetnek rokonok). Az, hogy a hun nyelv türk lenne, szintén annyira légbőlkapott, hogy szinte foglalkozni sem érdemes vele jelenleg (mivel nincs anyag hozzá), ennek ellenére sokszor ezt is úgy kezelik, mintha tény lenne (3-4 szó alapján van besorolva, illetve kétes hitelű krónikák alapján, akik a hunokat (de egyébként a magyarokat is) türköknek nevezik). A hunokat jó okunk van akár a magyar, akár a török népekkel rokonítani nem nyelvészeti alapon. De nyelvészetileg is valószínűleg jól beleillene ez urál-altaji koncepcióba, ha a hun nyelvet ismernénk.

Tehát ha a finnugor elmélet nem akarna többnek látszani, mint ami, akkor szerintem senki sem ellenezné. Viszont mivel sok tekintetben feltételezésekre épül, és ezeket tényként beállítva felhasználják (sokszor minősítheteten stílusban, lenézően érvelve) olyan elméletek "cáfolatára", amelyek vaslószínűségi kérdések, tehát nem is cáfolhatók, illetve amelyek jól megférnének a finnugor elmélet mellett, így sajnos sok tekintetben nem lehet hitelesnek mondani, így semmiképp sem mondható támogatandónak. A módszertan alapjai fenntartásokkal elfogadhatók (kizárólag azért, mert jelenleg nem tudunk jobbat), viszont az eredmények értékelése logikailag nem fogadható el abban a formában, ami jelenleg az elfogadott álláspont. De attól még a manysikkal való nyelvrokonságban nincs okunk kételkedni, mivel az a holisztikus elméletekbe is jól beleilleszthető. Amúgy ha elolvastad Szilágyi N. Sándor fent linkelt cikkét, kb. jól rávilágít a nyelvészet módszertani hibáira és arra, hogy hogyan kellene levonni és megfogalmazni valóban tudományos igényű következtetéseket. Más nyelvészek is írtak már erről, de messze ezt a cikket tartom a legjobbnak. Én személy szerint azokat a nyelvészeket tartom tudományosan elfogadhatónak, akik a fenti módon gondolkodnak. De sajnos ez igen ritka. És a finnugor elméletet általában nem így szokták ismertetni, abban a formában viszont, ahogy általában találkozni lehet vele, tudománytalan. És már az általános iskolától kezdve tanítják a típuspéldákat (ez még nem lenne baj), az igazság második felét (törökkel való rokonság) elbagatelizálva vagy elhallgatva. Ez viszont már baj. Így az emberek nagy része ezt fogja megtanulni, és bele sem gondol abba, hogy valójában hogyan kellene szemlélni a kérdést. Pedig az iskolának a lényege pont az lenne, hogy szemléletet és helyes gondolkodásmódot adjon. És ezért szerintem egyáltalán nem árt némi építő jellegű kritika az elméletnek.